Útkereszteződés Interjú

Folyamatos kihívások
Rézműves Melinda néprajzkutató

Húsz éve dolgozik a Fővárosi Önkormányzat Cigány Házban, jelenleg az intézmény igazgatóhelyettese. Néprajzi kutatótáborokat vezetett, a gyűjtött anyagból népismereti könyveket, hangzó anyagot, filmet szerkesztett. 2002 óta az ELTE Idegennyelvű Továbbképző Központjában rromani nyelvből vezető vizsgáztató. A roma kultúra megismertetéséért és fennmaradásáért végzett munkájáért 2006-ban Kisebbségekért Díjjal tüntették ki. Jelentős szerepet vállalt a Kisebbségi Nyelvek Európai Kartájának kiterjesztésében a rromani nyelvre, a roma nyelv és kultúra tanári szak egyetemi akkreditációs folyamatában és az első Roma Tájház létrehozásában. Közreműködésével a Cigány Házban már kiadásra kész az első, tizenegy nyelvű európai cigány szótár, amely 6000 szót tartalmaz. Az Amaro Drom pályájáról kérdezte.

Milyen maradandó élményed van a gyermekkorodból?

Gyermekkoromban és később is meghatározó szerepe volt annak, hogy kétnyelvű közösségben nevelkedtem. Hodász egy nyírségi település, ahol vegyesen élnek cigányok és magyarok. Kivételes helyzetben voltam, mert az édesanyám által alapított óvodába járhattam. Ő akkor még csak dajkaként dolgozott, majd családanyaként elvégezte az óvónőképző főiskolát. Otthon éreztük magunkat mindannyian, jó volt ott gyermeknek lenni. Használhattuk az anyanyelvünket, megélhettük a kultúránkat, mialatt a magyar kultúrával is megismerkedtünk és iskolaéretté váltunk. Egy biztos pont volt édesanyám a gyermekek és a kollégái életében egyaránt. A szülők bármilyen problémával hozzá fordulhattak. Gyakran hazahozta az elintézendő feladatokat, többször vele jöttek az óvodások szülei, hogy megírjon nekik valamilyen hivatalos levelet. Mai szemmel azt mondanám, hogy óvónői tevékenysége mellett kitűnő szociális munkás is volt. Édesapám kétkezi munkásként ingázott a főváros és az otthonunk között. Édesanyám így nagyrészt egyedül nevelt engem és a két bátyámat. A falu roma közössége nagycsaládként működött. A rokoni kapcsolat mindennapi intenzitása révén sok figyelmet és szeretetet kaptam. Minden a helyén volt akkoriban, az adott szónak megbecsült értéke volt, ha valaki rosszat tett, tudta, hogy a közösség elítéli. Gyermekkoromban nemcsak az idősek, de a fiatal feleségek és férjek is viseletben jártak. Az időseknek és a gyermekeknek kiemelt helyük volt a közösségben.

Visszagondolva ezekre az élményekre, miért tartod fontosnak, hogy egy kétnyelvű gyermek mindkét nyelvet használhassa az óvodában és az iskolában?

Elsősorban azért, hogy ne sérüljön a gyermek identitása, másrészt senkinek sincs joga ahhoz, hogy elvegye tőle ezt a nyelvi és kulturális gazdagságot. Ezt az értéket tudni kell pozitívan használni egy tanintézményben, ehhez viszont előítéletektől mentes gondolkodásra van szükség. Saját példámon keresztül, óvónőként, majd szülőként is azt tapasztaltam, hogy azok a kétnyelvű gyerekek, akiknek nincs lehetőségük a rromanit és magyart is használni az óvodai közösségben, nagyfokú érzelmi törést szenvednek.

A rromani nyelvismeretük a nagycsoport végére átalakul passzív tudássá, ami az iskolában csak stabilizálódik. Ennek megakadályozására szükség van felkészült pedagógusokra, akik nyitottak a kulturális másságra, hiszen ez gazdagságot, előnyt, és nem szegénységet, hátrányt jelent.

A gyermekkori hatásoknak mennyiben volt szerepük a pályaválasztásodban?

Az alapfokú oktatás után édesanyám példáját követve óvónő lettem. Az első munkahelyem egy nevelőintézet volt, ahol óvodáskorú gyermekekkel foglalkoztam. Nagyon nagy és mély víz volt ez egy pályakezdőnek. Ha ma újra ott kellene dolgoznom, akkor okosabb lennék, és sok mindent jobban, tudatosabban csinálnék. A nevelőotthonból egy cigány óvodai csoportot vezettem egy kis faluban. Megpróbáltam azokat a módszereket ötvözni, amit édesanyám nyitott óvodájában – mármint a szülők számára nyitott – láttam, és amit az iskolában tanultam. A gyerekek nagyszüleitől meséket, balladákat, dalokat gyűjtöttem, hogy tudjak mit tanítani. Az óvodai követelmény és a tanmenet minderre nem adott lehetőséget a kötelező foglalkozásokon, de jó volt rá a játékidő és a délutáni szabadidő. Talán ebben az időszakban fogalmazódott meg bennem, hogy szeretnék továbbtanulni, de akkor még nem tudtam pontosan, hogy néprajznak hívják azt a tudományterületet, amivel foglalkozni szeretnék.

Közben a fővárosba kerültél és a Cigány Háznál helyezkedtél el.

1987-ben költöztem a fővárosba és azóta itt élek. Húsz éve annak, hogy a Cigány Házban dolgozom. Az alapítás évétől részt vettem a közös munkában, és azt gondolom, hogy az alapfeladatok teljesítése mentén lendületes, megújulni képes munkahelyet teremtettünk. A sokszínűség, a folyamatos kihívások ösztönzően hatnak, sokszor úgy érzem magam, mint egy fiatal, energikus pályakezdő. A Cigány Házban dolgozni és cigánynak lenni számomra büszkén vállalható értéket jelent. Az intézményt modellértékűnek tekintem hazai és nemzetközi szinten egyaránt. Szükség volna több hasonló intézményre, megyénként legalább egyre, hogy tényleges és hosszú távon mérhető eredményeket érjünk el a romák esélyegyenlőségének megteremtése és felzárkóztatása területén. Munkánk eredményeit közvetlenül maguk az érintett romák érzékelik nap mint nap, ez a legfontosabb eleme a tevékenységünknek. Pécsett létre is hoztak a Cigány Házhoz hasonló intézményt. Ma is a Cigány Ház korábbi elnevezését használják: Cigány Szociális és Művelődési Módszertani Központ. Itt az ideje, hogy akár civil kezdeményezéssel és állami támogatással másutt is létrehozzák a megyei cigány házakat.

Munkatársként hogyan értékeled az intézmény eddigi tevékenységét?

Úgy vélem, maradandót alkottunk. Évente közel ezer hátrányos helyzetű gyermeknek és fiatalnak teremtettünk térítésmentes üdülési lehetőséget. Ezekben a táborokban tudatos pedagógiai munka eredményeként jutnak információhoz és tudáshoz a gyermekek a roma közéletről, irodalomról, kisebbségi jogról, népismeretről, képzőművészetről, zenéről, táncról stb. Évente mintegy tizennyolc tábort szervezett az intézmény a főváros területén, az előző választási ciklusban Zsigó Jenő vezette Fővárosi Cigány Önkormányzat és a Roma Parlament támogatásával. A kerületek többségében túljelentkezés tapasztalható, de a szűkös anyagi lehetőségek korlátokat szabnak. Munkánk eredményeképpen a különböző alapítványok, minisztériumok és állami intézmények felismerték a roma táboroztatás jelentőségét. A felismeréshez sok idő kellett, de ma ott tartunk, hogy pályázatok útján állami forrásból támogatják a táborszervezést. Igaz, sokkal több pénzre volna szükség ahhoz, hogy minden rászoruló család gyermeke részt vehessen a roma táborokban, amelyek szakmai műhelyként működnek. Az intézmény vezetője, Zsigó Jenő kezdeményezésére 1993-ban a roma közéletben dolgozó szakemberek közösen megfogalmazták a roma táborok Szakmai Etikai Kódexét, amely azóta kézikönyvül szolgál mindannyiunk számára. Mára országos „mozgalommá” fejlődött a táboroztatás. Időszerű volna, hogy a közoktatásban és a szociális szférában dolgozó szakemberek elismerjék a roma táborok pedagógiai és közösségfejlesztési értékét. Kulturális programjaink a cigány és az egyetemes kultúrára épülnek. Képzőművészeti közgyűjteményünk egyedülálló Európában. Az intézmény alapítása óta fontosnak tartjuk a fiatalok tehetségtámogatását, ösztöndíjazását. Az esélyegyenlőség megteremtése céljából még mindig szükség van arra, hogy roma ösztöndíjjal támogassuk a fiatalok szakmához és diplomához jutását. Álszent és képmutató dolog ezt tagadni és félremagyarázni. Nem könnyű feladat emellett kiállnunk.

Mit gondolsz a hazai kisebbségi könyvkiadásról?

Jómagam a cigány témájú kiadványokat ismerem valamelyest, erről tudom elmondani a véleményemet. Mennyiségre talán elegendő, de minőségileg néhány kivételtől eltekintve nem tartom megfelelőnek. Sokan ugródeszkának tekintik, hogy roma témában publikálhatnak. Nincs kontroll, nincs kritika, vagy csak elvétve, és ezt sokan értelmezik úgy, hogy szabad a pálya. Jellemző az összeollózott, történelmi korokon és stílusokon átívelő, kevés önálló gondolattal bíró tanulmány. Jelentős károkat okoznak ezek a könnyed alkotások. Az egészségügy, az oktatás és a társadalomtudományok területén szükség volna olyan kiadványokra, amelyek megfelelnek a kor és a szakma tudományos igényeinek és követelményeinek. Ha ezt egy szakember, kutató, pályakezdő vagy lelkes amatőr nem érzi magától értetődő kívánalomnak, akkor sokkal mélyebben van a probléma. Persze vannak pozitív nemzetközi példák a roma témájú kiadványok és egyetemi oktatás területén. Hasznos volna egy nemzetközi virtuális könyvtár létrehozása, ezzel érezhetően gyors változásokat lehetne hazai szinten is elérni. Jó példaként említhetem az oktatás terén a romániai és a párizsi példát, érdemes volna szorosabb együttműködésre lépni velük. Többször jeleztem ezt az Oktatási és Kulturális Minisztériumnak. Remélem, fontosnak tartják, hogy mi is kiépíthessük a szakmai kapcsolatainkat, ugyanúgy, ahogy a többi nemzetiség tette.

Az elmúlt években bekapcsolódtál a rromani nyelv standardizálási folyamataiba. Hogyan vélekedsz ezekről az egységesítési törekvésekről?

Nagyon fontos munkának tartom a nyelv fejlődése szempontjából. Viszont keveslem az erről folyó párbeszédet. Vannak civil kezdeményezések, de támogatás nélkül nem lehet hosszú távon tervezni. Már évek óta dolgozunk ezen, családunkat sem kímélve – ironikus megfogalmazással élve etnikus motivációnak nevezzük ezt baráti körben –, és gondolom, fogunk még sokáig, de így rettenetesen kis lépésekben haladunk előre. Szükség volna ennek a munkának az állami támogatására, a hazai és külföldi szakemberek összefogására és a nemzetközi eredmények figyelembe vételére.

Milyen eszközöket tudsz elképzelni a nyelvvesztés megakadályozása érdekében?

Jelentős eredményt hozna, ha a kormány még ebben az évben törlesztene egy évek óta húzódó tartozást azzal, hogy elfogadja és jóváhagyja a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvi Karta vállalásainak kiterjesztését a rromani és a beás nyelvre. Ezzel nyelvi jogok illetnének meg minket az oktatás, az igazságszolgáltatás, a közigazgatás és közszolgálat, a tömegtájékoztatás, a kulturális tevékenység és kulturális létesítmények, a gazdasági és társadalmi élet, a határon túli cserekapcsolatok területén. Egy rromani és egy beás munkacsoport alakult, hogy ezt elősegítse. Másik fontos lépés lenne, hogy az OKM mielőbb bevezesse a nyelvoktató oktatási formát a rromani és a beás nyelv esetében. Információim szerint itt is pozitív eredményeket remélve dolgoznak a kollégák. Kolompár Hajnalka és jómagam civilként jelentős eredményt értünk el azzal, hogy a Magyar Akkreditációs Bizottság 2007 júliusában jóváhagyta a Romológia Tanár Szakképzési anyagát, amelyet együtt dolgoztunk ki. Ezek mind pozitív változások az elmúlt évekhez képest. Ha lehetőséget teremtünk arra, hogy az anyanyelv használata ne korlátozódjon a szűk családi térre, akkor nagyot léphetünk előre. Ehhez a szülők erőteljesebb tudatosságára volna szükség, de leginkább arra, hogy a többség ezt ne akadályozza egyéni és állami szinten sem.

Mindeközben aktívan részt veszel az első európai roma szótár munkálataiban…

A szótár kézirata 2004 óta készen áll a kiadásra. Pénzhiány miatt sajnos nem jelentethettük meg. A szótár pontos neve: Első rromani nyelvű európai szótáram. A kereső nyelv a rromani, mellette magyarul, angolul, franciául, spanyolul, németül, ukránul, románul, horvátul, szlovákul és görögül jelenik meg az adott kifejezés. Kb. 6000 szót és 600 illusztrációt tartalmaz a kiadvány. Többéves hazai és a szótár szerkesztője, Marcel Courthiade révén nemzetközi nyelvjárásgyűjtés eredményeként állt össze az anyag. Emellett a korábbi szótárak és folklórgyűjtések szóállományát is igyekeztünk figyelembe venni. Remélem, hogy jövőre megjelenhet a szótár.

A nyelvjárásgyűjtés eredményeként viszont már jelentek meg kiadványok.

Az elmúlt év júniusában volt a bemutatója a Szegény cigány és a sündisznó című mesekönyvnek és a hozzá tartozó három CD-nek. A kiadvány hat vend és két cerhar dialektusban gyűjtött mesét tartalmaz. Az illusztrációkat roma képzőművészek – Milák Brigitta és Balogh Tibor – készítették. Nagyon fontos feladatot teljesít az intézmény azzal, hogy saját költségvetéséből, illetve pályázatokon nyert forrásokból kiadványokat jelentet meg, amivel szakmai és módszertani segítséget nyújtunk a romológia iránt érdeklődőknek. Ugyancsak tavaly jelent meg a Fővárosi Cigány Ház Képtára I. CD-ROM, egy válogatás a képzőművészeti közgyűjteményünk anyagából. Ajánlom a kiadványt az alap-, közép- és felsőoktatásban tanító pedagógusoknak és diákoknak egyaránt. Továbbá művészettörténészeknek, képzőművészeknek és mindazoknak, akik szeretik a művészetet. Közel 500 alkotás, 66 alkotó életrajza olvasható magyar, rromani és angol nyelven. 2005-ben jelent meg a Cigány levelek című kiadvány, amely József főherceg cigány nyelvű levelezését tartalmazza a 19. századból.

A könyvhöz egy CD is tartozik. A könyvet és a CD-t kultúrtörténeti ritkaságnak tartom. A nyelvészeti és néprajzi értéke mellett egyfajta korrajzzal is szolgál. Szépirodalmi művek megjelenését is támogatja az intézmény, többek közt Balogh Attila és Jónás Tamás műveit adtuk ki.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Szeretném, ha az intézmény költségvetése mielőbb helyreállna. Az elmúlt húsz év alatt megszerettem Rákospalotát, de bízom benne, hogy a jövőben végre megoldódik az intézmény elhelyezésének problémája, és a főváros szívében megfelelő épületben tudjuk folytatni a munkát. A fonyódi üdülő mielőbbi megnyitására elengedhetetlenül szükség van. Jó volna a néprajzi témájú videófelvételeket megvágni, és filmet szerkeszteni ezekből. Jó volna befejezni a doktori képzést. Jó volna egy roma néprajzi atlaszt csinálni és jó volna, ha több időt tölthetnék a Roma Tájházban, Hodászon. Szeretném a meglévő barátságokat megtartani és újakat kötni, és ami a legfontosabb: a lányom jövőjéről gondoskodni.

Rácz Attila

Fotó: Szombath Árpád