Útravaló
Vers

Jónás Tamás
Példa hiányra, befejezésre

Ennyi volt. Megvolt. Ideje menni.

Nem jó már veled énnekem semmi.

Talán néha-néha lenne egy még.

De te azt nekem már úgyse tennéd.

Teszed majd új pasi tranzitágyán.

Kocsiban. Nappal körúti járdán.

Betépve néhányszor azt hiszed majd,

nekem csinálod, s hogy: Balaton part.

Úr vagyok: mindent rám lehet kenni.

Én rontottam. És neked kell menni.

Felnősz majd, megbánsz, mint bántak mások.

Hogy volt? Tettek versus vallomások.

Páratlan páros. Két értelemben.

Végül is boldogan mind a ketten.

Erkélyen dohányzol éjjelente,

hideg szél csíp véreres szemedbe,

tetszik, mert fáj és mert úgy kegyetlen,

ahogyan veled csak én lehettem.

Bennem ne bízz, ez az utolsó vers.

Leszek, mint előtted: okos és nyers.

Szerelmes! Szól majd néhány sztori róla,

melyik lány miatt ugrottam folyóba.

Olvasod új könyvem: nem rossz darab.

S nem mondod ki, hogy csak szavak, szavak.

„Nincs benne tűz, amivel úgy követelt.”

És vigasztalódsz: másnak ennyi se telt.

Sebnek seb, és fáj is, éget, mint ami

friss. De nem érdemes begyógyítani.