Műút CD-kritika

Lehetsz bárki


Megjelent a Váradi Roma Café harmadik nagylemeze. Újabb tizenkét szám, amire éjszakákat táncol át, szerelmet vall és könnyezve szakít, egyszóval: mulat a roma. A dologban persze az a pláne, hogy már rég az idősebbek és a nem romák is így vannak ezzel. Lehetsz bárki – mint az első szám címe is mondja –, elkap ez a hangulat…

Váradi Roma Café:

Isten hozott a családban

Sony-BMG, 2007.



A hangulat, amiben nem csalódunk sosem – és ez megnyugtató a hallgató számára. A lemezeladást és a koncertlátogatást illetően pedig maga az évek óta tartó sikerrecept. Persze könnyű egy olyan átütő ötletből táplálkozni, mint a Váradi-feeling. Ez az, ami az összetett zenei világban mozgó dalok egyöntetűségét adja. Ez a nosztalgikus, ugyanakkor végtelenül mai, egészében meg nem fogalmazható, leginkább fűszernek titulálható valami ebben a romás-latinos jazzy irányzatban.
Emiatt robbant a Járok-kelek a világban című első album, és mert akkora hiány volt mai, magyar számokból, amelyekkel elmondhatja az ember a leghétköznapibb érzelmeit… Ráadásul profi zenészekből álló banda jött össze. Jó zene, szimpatikus arcok, egyértelmű, hogy a második anyag, a Szeress még is szívügye lett az egyre bővülő rajongótábornak. Egyszerűen csak folytatták, ami már bevált… – bár ez csupán felkészülten és őszintén művelve könnyű.
A változás kockázatát is bevállalták, hiszen folyamatosan fejlődtek, és modernebb minden megnyilvánulásuk, mint ami egy egyszerűen szórakoztató zenét játszó együttestől várható manapság. Magyarul: jól csinálják a fiúk.
És most itt van nekünk az Isten hozott a családban című harmadik lemez. Ami tökéletes egyensúlyban hozza a régit – a megszokott nagyvonalú muzsikát – és az újat, pél-
dául a tizenegyes track (Szent ének) vallásos szövegű swingjét, ami talán a legjobban sikerült dal. De mindegy is lett volna a melanzs, hiszen szeretjük a már ismerős dallamfordulatokat és harmóniaváltásokat, megszerettük az újonnan beépített ritmusokat a kíséretben és a tömöttebb kóruseffekteket egyaránt. Ugyanúgy elbájol Gyuszi érzékenysége és Robi vagánysága, mint az ifjabb Váradi Gyula fiatalságában is érett gyönyörű hangja (Szívem kulcsát, Szükségem van Rád) vagy az Itt voltál című duettben (Váradi Gyulával) megjelenő Gedő Mária Mira nőisége. A varázslatos arány- és stílusérzékű Berki Artúr nagyszerű billentyűs játéka végig meghatározó.
A dalszövegek ezúttal is szerelemről, családról mesélnek, mindenkihez közel kerülnek. Érdekes azonban eljátszani a gondolattal, mit adna egy-egy szerzemény egy világnyelven megszólaltatva. Talán megirigyelné akármelyik világhírű latin-, dzsessz-, R’n B- vagy soulénekes! Váradiék természetesen elsősorban nekünk, magyar cigányoknak nyújtják azt, amit, de vajon gondolkodnak-e a zenekar tagjai nemzetközi karrier építésén? A Váradi Roma Café a kultúra nagyon is élő része, és talán az országimázsnak is jót tenne egy ilyen színfolt jelenléte a nemzetközi piacon.
Legyen úgy, addig is várjuk a fellépéseket, mert: Lehetsz ügyvéd, orvos, vagy képviselő… egy Váradira átmulatott éjszaka bárkit utolérhet!

Horváth Barbara