Útonálló Vélemény

Rendőrök beszélik

Bevezető gondolatok egy CD-lemez elé

A Döbröközi Cigányokért Szociális és Kulturális Alapítványnál úgy döntöttek, hogy nem várnak tovább. Az egyik oldal jámbor óhajai, tiszteletkörei és látszatintézkedései, másik oldalról a szenvedő fél panaszai nem sokat érnek a rasszizmussal, az előítéletességgel szemben.

A rendőrök belső internetes fórumain megnyilatkozó cigányellenesség és a leleplezés után kitört botrány volt az utolsó csöpp a pohárban. Figyelemfelhívó CD-t jelentettek meg Sokan leszünk romák a rendőrségen címmel, amelyet eljuttatnak a médiának, a jogvédőknek, az ORFK vezetőinek, a parlament emberi jogi bizottságának. Az alábbiakban a CD kiadóinak bevezetőjét olvashatják.

„Sokan leszünk romák a redőrségen”

Kiadó: Döbröközi Cigányokért Szociális és Kulturális Alapítvány.

Készült 100 példányban.

Kérni lehet az alapítvány címén:

7228 Döbrököz, Rákóczi u. 29.

A mai magyar társadalomban a cigányokkal szembeni előítélet csaknem mindenhol megtalálható. Előítéletesek a középiskolások1, s általában a fiatalok.2 Különösen fájó, ha olyan főiskolásokról, egyetemistákról állapítják meg az előítéletességet a kutatások, akik a tanulmányaikat befejezve naponta kapcsolatba kerülnek cigányokkal, illetve szakmájuk művelése eredendően objektív szemléletet tételez fel.3

A sort folytathatnánk. Csaknem minden vizsgálatnak az az eredménye, hogy a magyar társadalom nagy része elutasítja a cigányokat.

Sokan és sokszor leírták már, hogy a rendőrök előítéletessége – pontosan a társadalomban betöltött különleges helyzetüknél fogva – különösen veszélyes. Egy előítéleten alapuló intézkedés, vagy épp a szükséges intézkedés elmulasztása, emberi sorsokat tud megváltoztatni, alakítani.

Ám általános a felhördülés, amikor egy kutatás nyomán a tapasztalatokat röviden úgy lehet összegezni, hogy előítéletesek a rendőrök.4 Ilyenkor jönnek a hivatkozások, hogy a leendő rendőröknek komoly alkalmassági vizsgálatokon kell átesni, ahol igyekeznek kiszűrni az erre a pályára nem alkalmas jelentkezőket. A gondok azonban ismertek, és meglepő, hogy a rendszerváltozás után is működnek a pártállami reflexek.

A Rendőrtiszti Főiskola oktatói – egyikük a társadalomtudományi tanszék vezetője – a következőket írják egy tanulmányban: „Motiváltságunk közvetlenül összefüggött a cigánysággal kapcsolatos vizsgálatunk (2001) eredményeivel, ezen eredmények félreérthetetlen tanulságaival. A kirajzolódó számszerűségek, az ezek által jelzett alapattitűdök önmagukban is lélegzetelállítóak voltak, de ezek karaktere a kérdőíveket kitöltő hallgatók többségének (!) szöveges kiegészítésével vált igazán figyelmet parancsolóvá.”5

A szerzők a kutatás zárótanulmányát publikálás előtt bemutatták a főiskola tudományos tanácsának. A főigazgató a tanulmányt titkosította, és a „cigánysággal szembeni erőteljes főiskolai, negatív attitűdök korlátozásának feladatszervezésére” munkabizottságot állított fel.

A kutatás egy része végül megjelent a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem folyóiratában6, de a „munkabizottság” a mai napig nem kezdte meg működését.7

Pedig a baj nagy. Ennek a lemeznek a közreadásával ezt a nagy bajt szeretnénk megmutatni.

Évek óta működik egy belső rendőrségi internetes fórum, ahol rendőrök cserélnek véleményt, kérnek segítséget. Szinte minden előkerül ezen a fórumon. Tanulmányokkal kapcsolatos kérdések, családi problémák, autók, kisállattartás, televíziós műsorok, szabadidős programok, sport, a munkával kapcsolatos kérdések és ötletek, nem is lehet felsorolni, hogy mi minden még.

És sajnos nagyon népszerűek azok a fórumok, ahol valamilyen módon a cigányok kerülnek szóba. Ezek a topikok vagy eleve valamilyen „cigánytéma” felvetésével

indulnak, vagy a felvetett téma rövid idő alatt „etnicizálódik”, és előkerülnek a cigányok.

Ellentétben az antiszemitizmussal, ahol a nyílt „zsidózás” mára már, nagyon helyesen, szalonképtelenné vált, a cigányozás bizony még nem az, és sajnos ezekben a részekben a legdurvább cigányellenes szövegek is megtalálhatók, amelyeket rendszerint a százszor és ezerszer megcáfolt előítéletekkel igyekeznek igazolni a beíróik.

Különösen azért lényeges ez, mivel az itt megnyilatkozók legalább érettségivel, vagy főiskolai, egyetemi végzettséggel rendelkeznek, azaz művelt, tájékozott emberekről van szó, ahol az ismeretek hiánya nem lehet(ne) oka az előítéletnek.

Csak nagyon vázlatosan néhány ilyen előítélet: „Életvitelük sajátosságait a génjeik szabályozzák.” A meglepő az, hogy ezen a szinten nem lehetne kérdés, hogy milyen jellemzőket örökítenek tovább a gének. A beszélgetéseket olvasva többen hivatkoznak arra, hogy a felsőoktatási intézményben a romológia tárgyat oktató előadó utalt ezekre a dolgokra, például „ősi vándorlási ösztönre”. Olyan rész is olvasható, hogy a Rendőrtiszti Főiskola oktatója beszélt a „magántulajdon nem tisztelésének ösztönéről” vagy a túlhaladott „cigánybűnözés” helyett a „halmozottan hátrányos helyzetű, etnikai síkon tagozódó” bűnelkövetésről tartott előadást. Ha ilyenek valóban megtörténtek, és nem csak a hozzászóló kitalált története ez, akkor bizony nagyon rossz minősítést kapnak ezek a felsőoktatási intézmények, köztük a Rendőrtiszti Főiskola is.

„Munkátlanság.” Egy 1980-as években végzett közvélemény-kutatás szerint „a cigányok gondjai megoldódnának, ha végre elkezdenének dolgozni”. A kérdésre érdekes módon 2005-ben is ugyanaz a válasz született. Csak halkan jegyezzük meg, hogy az 1980-as években gyakorlatilag teljes volt a foglalkoztatás, akkor még megvolt a kmk. (közveszélyes munkakerülés) szabálysértési és vétségi alakzata.

A rendszerváltás után az utcára került cigányoknak újabb megélhetési módokat kellett keresniük.8 Természetesen az is fontos, hogy a többségi társadalom mit tekint munkának. A gyűjtögetést például nem, pedig a nyár végi cseteszedés komoly erősfeszítést igénylő, monoton, napi 10-12 órás kemény munkát jelent.

Ehhez a részhez kapcsolódik az „élősködők, segélyekre várók” minősítés. A két háború között éppen az orvosok voltak azok, akik a cigányokat az élő szervezeten – a társadalmon – élősködő parazitákhoz hasonlították. A pártállamban ennek az előítéletnek a megszilárdításával találkozhatunk. Ekkor – és persze azóta is – folyamatosan azt közvetítették, hogy a cigányok helyzete szociálpolitikai intézkedéseket kíván. Helyzetük javítására a cigányok minden segítséget megkapnak (gondoljunk csak a „cs” lakások építésére). Ezzel a kommunikációval a cigányokat tették felelőssé sorsukért, hiszen nem képesek élni a rengeteg, nekik nyújtott kedvezménnyel, azaz érdemtelenek rájuk.

„Bünözők.” Ez az előítélet részben kapcsolódik az öröklődéshez, de a munkátlansághoz is. Számosan vannak olyanok, akik ezt a cigány kultúra sarkalatos pontjának vélik. Nyilván nagy szerepe volt ennek az előítéletnek a megszilárdításában a bűnügyi statisztikának, ahol a rendszerváltozásig megtalálható volt az elkövető származásának feltüntetése. A statisztikai lapok összesítése révén évente jelentek meg kiadványok a „cigánybűnözésről”.9

A rendőröknek pedig igazán illene ismerniük azokat a kutatásokat, amelyek a cigányok bűnözését vizsgálták10, és megállapították, hogy az azonos társadalmi rétegeket vizsgálva a cigányok bűnelkövetése nem tér el jelentősen (sőt kisebb), mint a nem cigány rétegeké.

A „vérfertőzés”, illetve a szabados nemi élet is többször előkerülő előítélet. A működő cigány közösségekben a szexualitással kapcsolatban nagyon szigorú normák és szabályok találhatók, amiknek megsértése komoly konfliktusforrás a családon belül, de különösen családok között. Természetesen itt is vannak normasértők, de őket a cigányok között még erősebben megbélyegzik.

Ilyen előítéletek még a cigányok között dívó „erőszakkultusz”, a „korai házasság”, és a sort talán vég nélkül lehetne folytatni.

A kérdés megoldására is számosan adnak javaslatot. Van, aki az emberi méltóságot nem tekintve veréssel látja ránevelhetőnek a cigányokat a többségi normák követésére. Vajon a normasértő nem cigányokat is verni kéne? És a fegyelmi vétséget elkövető rendőröket is? Megjegyezzük, hogy az ötlet nem új. A felvilágosult abszolutizmus korában Mária Terézia és II. József rendeleteiben is előkerült a verés.

Van olyan javaslat, ami a cigányok szegregációját, egy helyre telepítését javasolja. Sajnos sok helyen megtalálható a településeken belül az egyes részek gettósodása. Számos telep van, ahol emberhez nem méltó körülmények között élnek a cigány emberek.11 De meg lehet nézni, hogy hová vezetett ez a módszer Bulgáriában, Szlovákiában vagy Csehországban.

Van, aki a gyerekek családból való kiszakítását javasolja. Ez az elképzelés is előkerült már az említett uralkodók rendeleteiben. Ezek az embertelen intézkedések számos letelepedett cigányt késztettek ismét vándorlásra, a hatóságok előli bujkálásra, és sok ember életét tették tönkre.12

Van, aki a sterilizációt látja célravezető módszernek, ami szintén nem új, a két világháború idején számos ezzel kapcsolatos elképzelést lehetett olvasni.13

Mindezeket a beszélgetők úgy adják elő, hogy meg vannak arról győződve: a kérdést objektíven, tárgyilagosan, előítéletektől mentesen, nem pedig hibásan általánosítva vizsgálják. Úgy gondolják, hogy ehhez elegendő valamiféle kinyilatkoztatást tenni. Ez például így történik: Első hozzászóló: „…(a cigányok) lopnak, csalnak, élősködnek, csak a segélyeket várják, amit azonnal elisznak a kocsmában, de nem szabad általánosítani, tisztelet a kivételnek”. Második hozzászóló: „… igazad van, tényleg ilyenek, csak a bűnözésből meg a segélyekből élnek, de tényleg nem szabad általánosítani, tisztelet a kivételnek”. A szomorú, hogy minkét hozzászóló meg van arról győződve, hogy ő nem általánosít, és teljesen objektíven vizsgálja az adott problémát. Vannak olyan hozzászólók, akik a gyalázkodó szövegük ellenére kijelentik magukról, hogy nem rasszisták, nem is lehetnek, mert „van cigány barátjuk”.

Természetesen ezekben a beszélgetésekben sokszor „megoldási javaslatokat” is megfogalmaznak.

Akadnak olyan „szellemeskedők”, akik hadsereget szerveznének cigányokból és a szomszédos országokat – amelyekhez a trianoni szerződés eredményeképpen elcsatolt országrészek kerültek – támadtatnák meg ezzel a sereggel, mivel a siker mindkét esetben garantált.

Az igazán elrettentő azonban, hogy rengetegen a cigányok – illetve ahogy a legtöbbször emlegetik a cigányokat: „ezek”14 – megölésében látják a megoldást. Sajnos komolyan kell venni azokat, akik cigány rendszabályozó akció megszervezését sürgetik, riasztó, hogy számosan ajánlkoznak a részvételre. De ha lehet fokozni, akkor ezen belül is a holokauszt-emlegetők a legelrettentőbbek.

Természetesen vannak jó érzésű emberek is, akik megpróbálják a szavukat felemelni, de ezeket rövid úton minősítik. A legenyhébb ezen minősítések közül az „áruló”, de előfordul a „cigánybérenc”, a „cigányok seggnyalója”, az „íróasztal mellett üldögélő” mellett számos egyéb jelző. Azok, akik pedig a sajtót felhasználva tették szóvá15, hogy itt sokszor megengedhetetlen hangnemben minősíthetetlen dolgokat írnak le, azt „etikátlan”, „áruló”, „saját fészkébe piszkító” jelzőkkel illetik.16 Ezekhez rendszerint javaslatokat is csatolnak: „fogadd örökbe”, „menj oda lakni”, „költözz melléjük”, „gyere hozzánk dolgozni” stb.

Biztosan szép tanulmányokat lehetne írni arról, hogy hányan nézték meg a kérdéses témában nyitott részeket, hányan szóltak hozzá, de nekünk nem ilyen elemzések elvégzése a célunk.

Az sem célunk, hogy az állomány körében népszerű Holdudvart megszüntessék. Bár ennek a betiltása a legegyszerűbb, de ez mindenképpen egy formális, semmiféle eredménnyel nem járó intézkedés lenne.

Bevallott célunk a figyelemfelhívás. Követ szeretnénk dobni az állóvízbe. Fel akarjuk hívni a figyelmet arra, hogy a rendőrség vezetői hosszú ideje megelégednek a látszattevékenységekkel. (Igen szép példája ennek a Rendőrtiszti Főiskolán 2002-ben megalakított, az írásunk elején említett „munkabizottság”, ami valószínűleg a mai napig nem működik.)

A kisebbségi ismeretek oktatása, akár a rendőr középiskolákban, akár a Rendőrtiszti Főiskolán, csak formális, ott komoly, a gyakorlatban hasznosítható tudást szerezni nem lehet. De egyébként is óriási hiányosságok vannak a kiképzéssel, a felszereléssel, a javadalmazással kapcsolatban. Számos részből kitűnik, hogy a „végeken” gyakran a végsőkig kizsigerelt, elbizonytalanított állomány található, akiknek sokszor a jogos járandóságait sem fizetik ki időben. Jól megfigyelhető, hogy ezeket a feszültségeket sokszor a legrosszabb érdekérvényesítő csoportokon, közülük is elsősorban a cigányokon próbálják meg levezetni.

Nyilatkozatok szintjén mindenki elismeri, hogy több cigány származású rendőrre lenne szükség. A Holdudvaron több rész is foglalkozik velük, ennek ellenére a testületen belüli helyzetük komoly, szakmailag megalapozott vizsgálata nem történt meg. Toborzásuk, a kiírt ösztöndíj-pályázatok sokszor a komikum határát súrolják. (Például a Tolna Megyei RFK. vezetője két fő számára írt ki pályázatot, akiknek a tanszereit megvásárolják és tanulmányi eredményüktől függően még 1000 vagy 2000 (!) Ft ösztöndíjat is kaphatnak. És ehhez nemcsak a jelentkezőknek, de hozzátartozóiknak is feddhetetlen életvitelt kell folytatniuk! Mintha az ember felelős lenne rokonai magatartásáért!)

A rendszeresen megtartott továbbképzések szintén formálisak, azok eredményét, hasznát ugyancsak soha nem mérték fel eddig.

Összefoglalva: célunk az, hogy kikényszerítsünk egy átfogó megoldást, ami kihat a rendőrök kiválasztására, kiképzésére, munkakörülményeikre, az egész szolgálatra. Tesszük ezt azért, mert nem akarunk olyan világban élni, ahol embereket lehet a származásuk miatt megalázni, kirekeszteni a társadalomból, vagy – ami a legrosszabb – megölni.

Máté Mihály–Óvári Vendel

A témához kapcsolódó írások:

1. V.A.D.: Előítéletes középiskolások. Népszabadság. 2002. október. 4. 5. p.

2. Előítéletes fiatalok. Magyar Hírlap, 2002. október. 4. 6. p.

3. Czene Gábor: Előítélet a főiskolákon. Népszabadság. 2001. november. 28. 4. p. (a pedagógus hallgatókkal kapcsolatos megállapításokat ismerteti), Előítéletes medikusok. Népszava, 2004. június 2. 4. p. és Előítéletes történészhallgatók Népszabadság, 2004. 02.16. 5. p. (a leendő orvosok, illetve történészek között végezett kutatást összegzi röviden)

4. Előítéletes rendőrök. Magyar Hírlap 1996. február 24. 4. p.

5. Krémer Ferenc–Valcsicsák Imre: Cigánysággal kapcsolatos attitűdök I–II. Magyar Rendészet, 2005. 5. évf. 2. sz. 3–27. p. és 3. sz. 39–57. p.

6. Krémer Ferenc–Valcsicsák Imre: Előítéletesség a főiskolai hallgatók körében. Társadalom és Gazdaság, 2002. 3–4. sz.

7. Krémer–Valcsicsák im.

8. Máté Mihály: Cigány foglalkozások – cigány mesterségek, Pécs, 2005. 138. p. Bibliográfia.

9. Például: Tájékoztató a cigánybűnözés egyes kérdéseiről, Bp,. Legfőbb Ügyészség Titkársága, 1980. 46. p.

10. Pl. Tauber István: A hátrányos társadalmi helyzet és a bűnözés összefüggései, különös tekintettel egyes kisebbségi csoportokra, Bp., Tankönyvkiadó, 1986. 206 p.

11. Bernáth Gábor (szerk): Lakni valahol, Bp., Roma Sajtóközpont, 2006. 373. p.

12. Nagy Pál: „Kicsinségemben elszakattam”, Educatio, 199. 8. évf. 2. sz. 320–338. p.

13. Jánoshalmán és Mélykúton sterilizálni akarják a közveszélyes dologtalan cigányokat, Független Magyarság, 1937. márc. 20., 2. p., vagy Endre László: A kóborcigány-kérdés rendezése, Magyar Közigazgatás, 1934. 16. sz. 3–5. p.

14. Úgy gondolom, hogy azt a végtelen lenézést és egyben fenekedő gyűlölködést jól szemlélteti, hogy ezekben a részekben hogyan nevezik a cigányokat. A teljesség igénye nélkül a következő elnevezéseket lehet megtalálni: genetikai hulladék, mokka, családi vállalkozásban garázdálkodó, parazita, genyó, rétinéger, kannásbordonor, mozdonyszőke, bokszos, retek, brazil, komancs, dzsigoló, barbár, roméró, tetű, primitív csőcselék, trógerhorda, fostalicska, kriminoid elem, cigg, kártevő, kőbaltás, indiai turista, kaffer, füstifecske, patkány, cigo, dögevő, mozdonyszürke, vadkácsa, nem idén barnult, rühes, feketelábú, indomagyar, negro, köcsög, élősködő, ganaj, rézbőrű, nyüves, bélféreg, indentitászavaros gangeszvidéki, romacseszkij, halmozottan hátrányos kisállattenyésztő, bolhás, pigmenttúltengésben szenvedő, putriszökevény, gangeszparti székely, agyamputált, tenyészgorilla, dakota, kokero, hiperpigmentált, buckalakó, pigmenttúltengéses, szubkultúrás, fostubus, pigmentált, ember alakú reptília, genetikailag szoláriumozott, pirított magyar, indomagyar, loplandi, droid, familiánsan hiperpigmentált, tyúkállat önkényes elfogyasztója, becsületes aljanép, dakota, csitány stb.

15. Réti László: Anyám cigány, apám zsidó, Belügyi Szemle, 2002. 9. sz. 122–129. p., Máté Mihály: Cigányok és rendőrök, Belügyi Szemle, 2002. 10. sz. 132–138. p., Máté Mihály: Kirekesztettek, Belügyi Szemle, 2004. 2–3. sz. 177–183. p., Máté Mihály: „Ti vajon nem perelnétek…?” Amaro Drom, 2004. 14. évf. 4. sz. 13. p.

16. A tanulmányoknak, újságcikkeknek csak annyi eredményük volt, hogy a leírás alapjául szolgáló részeket töröl(tet)ték a Holduvarról.

Képünk illusztráció

Fotó: Németh Dániel