Útonálló Vélemény

A kommunizmus,

a polgári demokrácia és

az Európai Unió esete a biciklivel

A rendszerváltás óta négy kormányzati és három cigány önkormányzati cikluson vagyunk túl. Elkezdődött az ötödik kormányzati és hamarosan elkezdődik a negyedik OCÖ-ciklus is.

2010-re, a ciklus végére a demokrácia 20 éves lesz, felnőttkorba lép. Az OCÖ, illetve a kisebbségi önkormányzati rendszer betölti tizenhatodik évét, lassan nagykorúvá válik.

Nos, illene valamiféle leltárt készíteni, összegzést arról, mivel teltek az évek. Mit produkált a húsz év alatt a többség demokráciája, és mit a cigányok demokráciája a cigányoknak.

A kettő feltűnő hasonlóságot mutat. A többség demokráciája elnyomta a cigányokat, ezzel szemben a cigányok demokráciája is elnyomta a cigányokat.

A magyarok nem tanulhatták húsz év alatt egy percet sem, milyen lenne nekik, a többségnek, ha hagyták volna a romákat megillető jogokat érvényesülni és az érvényesüléshez szükséges javakat eljuttatni a romákhoz.

A kontraszelektált roma önkormányzati és civil szférát megtanították a romák elnyomására (pl. egypártrendszerű OCÖ), ezért a romák sem tanulhatták egy percet sem, mit jelentene számukra a demokrácia, ha lenne.

Leltárhiány és deficit van, akárhonnan nézzük is.

Eltűnt, illetve átalakult a roma értelmiség. Egyesekre rá sem lehet ismerni, mások mindig is ilyenek voltak. A kommunizmus alatt is, és ilyenek lennének egy náci rendszerben is. Persze demokrácia nélkül nehéz demokratákat kinevelnie egy népnek.

Valamikor régen, 1985 körül, egy cigány értelmiségi találkozón az egyik résztvevő azzal utasította vissza a fiatal „radikálisok” cigányokat megillető nemzetiségi jogokra vonatkozó követelését, hogy a cigányok először növeljék a műveltségi szintjüket, és ezzel bizonyítsák be, hogy alkalmasak a nemzetiségi jogok gyakorlására. E sorok írója felháborodásának hangot adva azzal utasította vissza az akkor (is) párthű cigány „demokrata” álláspontját, hogy azt várja el a cigányoktól, egy nem létező biciklin tanuljanak meg kerékpározni. És ha erre képesek, majd kaphatnak biciklit. Egy demokrácia nevű közlekedési eszközt, amivel a társadalom legalsóbb rétegeiből képesek lehetnek felfelé történő mozgásra.

Ez a lényeg. A rendszerváltás után is egy nem létező biciklin kellett volna megtanulni a cigányoknak biciklizni, és ez természetesen nem ment.

Deficit van. Demokrácia, szabadság, jog, esély, egyenlőség és mindenféle deficit.

Minek tekintsük most a kisebbségi törvény módosítását, a regisztráció előírását? Felnőtteknek adott gyermekbiciklinek? Háromkerekűnek, aminek nincs ki mind a négy? Rollernek a versenykerékpárok világában? Vagy csak egy tömlő nélküli biciklikeréknek? Amit egy pálcával irányítva tolunk magunk előtt és rohanunk utána?

Belefájdul az ember szíve abba az irtózatos tehetetlenségbe, amibe kényszerítették a rendszerváltástól napjainkig, és -biztosan mondhatom – az előttünk lévő ciklusra is a magyarországi cigányságot. Értelmetlen és irracionális döntések sora született tizenhat év alatt, ha a romák szempontjából tekintjük a történteket. De vajon mennyire ítélik meg kedvezően, jóleső belenyugvással, többségi észjárással ugyanazt a 16 évet?

Ki helyteleníti a többség oldaláról az elszabotált közép- és hosszútávú cigány kormányzati programokat? Most éppen tíz év tűnt el, a teljes roma évtized, amelyen éveket dolgozott a kormány, Göncz Kinga, Ürmös Andor, Osztojkán Ágnes, valamennyi minisztérium, nyolc ország, a Világbank és Soros György? Kinek hiányzik a cigányokon kívül? Úgy tűnik, senkinek.

Szenvedjünk mi csak a magunk nyomorával, a belső konfliktusainkkal, amelyek nagy részét a hatalom generálja, táplálja, levegőt sem hagy venni bennünket.

Nekünk nincs jogunk félteni, óvni, segíteni a mai és jövőbeni generációinkat a mély és tartós szegénységtől, a munkanélküliségtől, a tudatlanságtól, mert nálunk sokkal jobban és kizárólagosan a hatalom tudja az igazat a maga vertikális és horizontális hazugságaival, ha mindez szóba kerül az NFT I. és II-ben.

Hát gyerünk! Menjünk neki a választásoknak! Foglaljuk el magunkat! Ilyenkor mindenkinek megjelenik a személyisége, borban és/vagy választásban az igazság. Adunk egymásnak, többnyire gyepáljuk egymást. Többnyire sajnos okkal. Izgulunk is egy adag B közepes agresszivitással, többet ígérünk a ránk szavazóknak, mint egy bróker a legjobb részvény hozamáért. Szemünk sem rebben egy kis árulástól, galádságtól, rémhírek, becsmérlő hazugságok terjesztésétől.

A sípszó felharsant. Kezdődik a játszma. Vajon ki tudja dugni a fejét a csocsóasztal pereme fölé? Ki fogja megváltoztatni a játékszabályokat? A pálya méretét? Mikor szállnak le a játékosok a merev rudakról, amelyeken forgatják őket? Mikor vesszük észre, hogy az igazi focihoz képest itt mindenki áll?

Ez a kormányzati ciklus úgy indul, hogy lényegesen kisebb lesz még a csocsóasztal is.

Innen szép nyerni.

Zsigó Jenő