Útkereszteződés Interjú

„Kettő vagy három helyett egyet sikerült előrelépni”

Heizer Antalt, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnökét kértük meg az elmúlt négy év értékelésére, illetve arról kérdeztük, hogy mit várhatnak a romák a megújuló önkormányzati rendszertől és az uniós támogatásoktól.

Mit teljesült abból, amit a ciklus elejént ígért a politika?

A Medgyessy-kormány azt ígérte, hogy a kisebbségpolitikában két területen próbál meg komolyan előrelépni. Az egyik a jogalkotás. Ezen belül két célt tűztünk ki, az egyik a kisebbségi törvénycsomag módosítása, a másik a ciklus második felében a parlamenti képviselet kérdésének a felvetése. Anyagi területen azt ígérte Medgyessy, majd a Gyurcsány-kormány, hogy megerősíti az intézményesülési folyamatot, hiszen kulturális autonómiáról csak akkor lehet beszélni, ha az intézmények a kisebbségi közösségek kezében vannak. Miután elhúzódott a kisebbségi törvénycsomag vitája, csak 2005. november 25-én lépett hatályba, ami önmagában nagy siker, a második kérdéscsomaggal, a kisebbségek parlamenti képviseletével érdemben nem tudott ez a ciklus foglalkozni. Ez nem jelenti azt, hogy nincs egy koncepció, és hogy ennek a kormánykoalíciónak a pártjai ne foglalkoznának a kérdéssel.

Többek között azokon a négypárti tárgyalásokon, amelyek a csökkentett létszámú

Országgyűlés jövőjével foglalkoznak, a kisebbségek parlamenti képviselete is téma. Mindenesetre az alapcsomagot, a kisebbségi választási szabályokat és a kisebbségi törvényt sikerült megújítani. Természetesen a puding próbája az evés, tehát majd az előttünk álló kisebbségi választásokat követően lehet megmondani, hogy az új módszerek megfelelnek-e az alapcélnak, de én sikerként értékelem, hogy az Országgyűlés pártjai végül is 99 százalékos többséggel fogadták el a kisebbségi törvényt és a kisebbségi választójogi módosítást.

Ha a pénzügyeket nézem, 2003-ban létrejött az úgynevezett intézményi alap, amelyből összességében a négy költségvetési év alatt több mint 1,7 milliárd forintot juttattunk olyan kisebbségi intézmények kezelésébe, amelyeket az országos önkormányzatok alapítottak vagy vettek át. Ez borzasztó nagy siker, most már 34 olyan intézmény van, amit az országos önkormányzatok működtetnek. Többszáz fős iskolák, többszáz közalkalmazott van az országos önkormányzatok alkalmazásában, tehát valahogy úgy működik az országos önkormányzat, ahogy működnie kéne. Természetesen a különböző közösségeknél nem egyforma mértékű ez a folyamat. De ahogy kéne, a kulturális autonómiával, az oktatással, a kultúrával foglalkozik, és az intézményeken keresztül egy feladatfinanszírozási rendszer valósul meg. Ezt a folyamatot megkoronázta az a lépés, hogy az új kisebbségi törvény alapján ezeknek az intézményeknek a költségvetését is be tudtuk építeni az országos önkormányzatok költségvetésébe. Tehát az idei évtől a működési költségvetésüket már nem pályázati alapon keresztül, hanem közvetlenül a központi költségvetésből kapják. Nem kell hónapokig várni a pályázat kiírására, döntésekre, hanem január 1-jétől az első havi kifizetéssel megkapják az intézmények is a pénzt.

Ez mekkora összeg?

Az idei költségvetési évben 300 millió forintot építettünk így be az országos önkormányzatok költségvetésébe. A tavalyi év pályázati tapasztalatai alapján a működési költség elemét építettük be, és a hivatalnál maradt egy 100 millió feletti összeg, amiből a felhalmozási költségeket továbbra is pályázati alapon biztosítjuk. Ezt a pályázatot kiírták, és rövidesen döntés is születik. Én azt tapasztaltam, hogy a közösségek közül azok, amelyeknél nem voltak működési problémák, jól tudtak élni ezekkel a lehetőségekkel. Ott, ahol mondjuk az országos önkormányzati választásokon komoly váltás történt, és akár csak az átadás-átvétellel is hónapokig húzódó gondok voltak – ez igaz Országos Cigány Önkormányzatra (OCÖ), de nemcsak rájuk, hisz a ruszinoknál is komoly váltás volt, az örményeknél is –, még a dokumentumok, a papírok, a számlák átadása is gondot jelentett, hisz korábban a kisebbségi törvényben ez a folyamat nem volt szabályozva. Most az új törvényben már ez is szabályozott, és ez azt jelentette, hogy voltak közösségek vagy országos önkormányzatok, amelyek ezekre az új lehetőségekre lassabban tudtak reagálni. Mások, ahol stabilan működő apparátus van és olyan vezetők, akik évek óta állnak a közösség élén, gyorsabban reagáltak erre: a horvátok, németek, szlovákok akár 7-8 intézményt is tudtak alapítani. Óvodákat, iskolákat vettek át. Most, hogy a győztes pártok anyagi megszorításokat ígérnek, mert nagy a költségvetési hiány, kérdés, hogy ez a folyamat folytatódhat-e. Mi bízunk benne, hogy bármilyen koalíció alakul is Magyarországon, ezt a folyamatot tovább tudja vinni.

A civil szervezetekkel kapcsolatban azt tapasztalta a politika, hogy kicsit felborulni látszott az önkormányzati szférával való kapcsolatuk. Az önkormányzatok ránőttek a civil szféra fejére, holott a '93-as jogalkotási folyamatban a kisebbségi törvényből ilyen szándék nem olvasható ki. Ezért a mostani jogalkotási folyamat egyik célja az volt, hogy helyreállítódjék valamiféle egyensúly a kisebbségi civil szféra és a kisebbségi önkormányzati szféra között. Ennek a jogi megvalósulási formája végső soron az lett, hogy a jövőben csak kisebbségi civil szervezetek indíthatnak jelölteket az önkormányzatokba, a független jelölést megszüntette az új kisebbségi választójog. Ezzel a kisebbségi civil szervezetek tulajdonképpen kontrollt gyakorolhatnak a jövőben az országos önkormányzatok felett, kicsit úgy fog működni a dolog, mint a parlament és a parlamenti pártok viszonya, hiszen maguk a civil szervezetek az oda delegált képviselőjük révén határozhatják meg például azt, hogy az OCÖ több mint 200 milliós költségvetéséből mennyit költ önmaga fenntartására, mennyit továbbtámogatásra, mennyit kulturális, oktatási vagy egyéb célokra. Ez egy nagyon komoly váltás lesz, és ha ezzel a lehetőséggel a civil szerveződések élni tudnak, a nemzeti kisebbségek esetében is, akkor helyreállhat egy egyensúly, hisz a civil szféra pénzügyileg sokkal rosszabb helyzetbe került az elmúlt 10 év alatt, mint az önkormányzati szféra. Bár ebben a ciklusban itt is volt előrelépés, nem is kicsi, hiszen a civil alap létrejötte azért évente 6-7 milliárd forintot hoz a civil szférának. A kisebbségi szerveződések hol tudtak élni ezzel a lehetőséggel, hol nem, ahogy mi a döntési listákat elemezgetjük, mintegy 200-300 millió forintot éves szinten a kisebbségi civil szervezetek is nyernek a civil alapprogramnak a különböző pályázataiból. Vannak olyan térségek, ahol a döntéshozó testületekbe is tudtak delegálni kuratóriumi tagokat. Reméljük, hogy a jövőben ezzel a lehetőséggel is jobban élnek a kisebbségiek.

Ön a regisztráció kérdésében a Kaltenbach Jenő által javasolt törvénymódosítással értett egyet, amely az országos kisebbségi önkormányzatokhoz rendelte a kisebbséghez tartozás kontrollját. Kaltenbach Jenő, miután az Országgyűlés nem ezt a változatot fogadta el, a jelenleg hatályos kisebbségi törvényt rosszabbnak tartja, mint az előzőt. Mi az ön véleménye?

A kérdés az volt, hogy mennyit tudunk előrelépni. Meggyőződésem továbbra is, hogy a kisebbségi közösségeknek biztosítani kell az önvédelemhez való jogot. Ki kell találni, meg kell határozni, hogy ki tartozik a roma közösséghez, ki a németekhez, és így tovább. Mi úgy gondoltuk, és a kormány egy ilyen javaslatot nyújtott be 2004-ben az Országgyűlésnek, hogy az önmeghatározás jogát a kisebbségi közösség kezébe kell adni. Az persze a magyarországi kisebbségpolitikai helyzetet jellemzi, hogy a gondolattal mindenki egyetértett, aztán ki-ki végiggondolta a saját közössége helyzetét, és egy sor félelem lépett fel, különösen, amikor a jogszabályalkotásnak abba a fázisába jutottunk, hogy az országos önkormányzat által létrehozott névjegyzék-bizottságok lennének azok, amelyek ezt eldöntik, hisz tudjuk, hogy az országos önkormányzatok több közösségnél még a kisebbségi közösségen belül is egy irányultságot, illetve egy civil szervezetet vagy tömörülést képviselnek, és talán jogosak is lettek volna azok a félelmek, hogy az általuk létrehozott névjegyzék-bizottságok valamilyen módon befolyásolhatják a következő választásokat. De erről ma felesleges beszélni, mivel az Országgyűlés több mint egyéves vita után egy másik rendszert fogadott el. Talán úgy lehetne fogalmazni, hogy kettő vagy három helyett egyet sikerült előrelépni, de ez nagyon fontos lépés. Azt mondja a mostani rendszer, hogy aki a kisebbségi választórendszerben részt akar venni, az kötelezően nyilatkozik a kisebbségi hovatartozásáról. Az egy másik kérdés, hogy ebben a rendszerben, amit most elfogadott az Országgyűlés és alkalmazni fogunk május 31-től a névjegyzék összeállításánál, az állampolgárnak ezt a nyilatkozatát senki nem kérdőjelezheti meg, tehát önmagában ez a lépés nem feltétlenül szűri ki a tudatos visszaéléseket. De a politika ezzel tisztában volt, úgy értékelte, hogy egy olyan rendszerben lehet csak megteremteni a szükséges kétharmados Országgyűlési támogatást, amely nem hármat vagy négyet lép előre, hanem csak egyet vagy kettőt. Meglátjuk a 2006-os választások eredményét. Meggyőződésem, hogy a magyar politika előbb-utóbb tovább fog lépni e tekintetben. Egyébként ilyen rendszerek működnek a szomszédos országokban, Szlovéniában például a magyar közösség esetében is maguk a magyar közösséghez tartozók határozzák meg, hogy kik kerülnek fel a magyar névjegyzékre, és ennek alapján választják meg a helyi képviselőjüket, és választják meg a kedvezményes országgyűlési képviselőjüket is.

Előfordulhat-e, hogy nagyságrenddel csökken a roma kisebbségi önkormányzatok száma a törvénymódosítás következtében?

Azt hiszem, hogy kevesebb lesz, de nem ez a fontos, hanem az, hogy valós közösségi alapon jön létre egy kisebbségi önkormányzat vagy sem. 1700-1800 településén az országnak komoly roma közösség él. Tehát én itt mindenképpen előrelépésre számítok. Ha nem a mostani, akkor a következő választáson mindenképpen. A nemzeti közösségeknél viszont ez a térkép mindig azt mutatta, hogy vannak olyan települések, ahol létrejön kisebbségi önkormányzat, de érdekes módon a népszámlálások során senki, sem nyelvileg, sem kulturálisan nem vallotta magát a közösséghez tartozónak. Az utolsó népszámlálásnak a négy kérdése ad egyfajta képet, ezek azt mutatták, hogy a kisebbségi önkormányzatok egy része nem valós közösségi bázison jön létre. Ilyen visszajelzéseket kaptunk a kisebbségi ombudsmantól is, több-éves jelentését írta az etnobiznisz jelenségéről. Ha ezek az önkormányzatok nem tudnak megalakulni, akár csak annak okán, hogy 30 ember nem tud feliratkozni a névjegyzékre, vagy nem lesz olyan valós kisebbségi szervezet, ami ott jelölteket indít, ez kisebbségpolitikai haszon. Ha ilyen formában 10 vagy 15 százalékkal csökken a kisebbségi önkormányzatok száma, amiatt nem fogunk kétségbeesni. Ha egy olyan települést látunk, ahol a félelmek vagy a névjegyzéktől való óvatoskodás miatt valós közösségi bázis létezik, de nem jön létre önkormányzat, az kisebbségpolitikai veszteség. De a veszteség relatív, hisz a törvény kicsit megerősíti a civil szférát, tehát ezekben a közösségekben a klubok, a helyi civil szerveződések tovább működhetnek, még ha nem is jön létre kisebbségi önkormányzat. Összességében arra számítok, hogy a nem valós közösségi alapon létrejött önkormányzatok valóban meg fognak szűnni, és ez kisebbségpolitikai előrelépés lesz, de arra is számítok, hogy

összességében a szám nem fog csökkenni, mert elsődlegesen roma területen akár 15-20 százalékkal is növekedhet az önkormányza-tok száma.

A törvény nem zárja ki a regisztráció kiskapuit, visszaélések ebben a rendszerben is előfordulhatnak, és az emberek félnek a nyilvántartásba vételektől.

A feliratkozás a választásokra rendkívül puha fajtája a regisztrációnak. Először is önkéntes, másrészt ne feledkezzünk el arról, hogy a törvény tételesen kimondja, hogy a folyamat végén nemcsak a listákat, nemcsak a nyilatkozatunkat, hanem minden papír alapú hordozót meg kell semmisíteni. A jogszabály azt is kimondja, hogy ezt a helyi választási bizottság tagjainak a jelenlétében kell megtenni, ahova a kisebbségi jelölőszervezetek már delegálnak tagot. Ennek ellenére azt gondolom, hogy erről beszélni kell az emberekkel, meg kell győzni őket. Már túl vagyunk a 100. felkészítő képzésen, és ez folytatódik még egy évig. Azt tapasztalom, hogy ott, ahol már működött kisebbségi önkormányzat, vagy erős civil szerveződés van, ott önmagában a 30-as küszöb nem fog gondot jelenteni. Az más kérdés, hogy vidéken jobban félnek attól, hogy a szervezetek majd elkezdik tömegével a tagjaikat felíratni a névjegyzékre, egyfajta szervezett alapú versengés alakulhat ki. Ha ez azzal jár, hogy a közösség vezetői járják az utcákat, elmennek az emberekhez, kialakul egy kommunikáció, akkor ez nem biztos, hogy káros. A civil szervezeteknek az az érdekük, hogy megszervezzék a közösséget, így előbb-utóbb lehetőségük lesz arra, hogy befolyásolják az országos önkormányzatok tevékenységét. Tehát egyfajta természetesség alakul ki a roma társadalom, a civil szféra és önkormányzatok között. Lehet, hogy ez naivitás a mai Magyarországon, lehet, hogy majd ez csak 2-3 ciklus alatt alakul ki, de ez megint olyan dolog, amit elemezni kell a 2006-os választások után, és ha komoly hibák voltak, akkor tovább kell alakítani a jogszabálycsomagot. De meggyőződésem, hogy ha nincs lehetőségük a kisebbségi közösségeknek, hogy megmondják, kik tartoznak hozzájuk, az a rosszabbik variáció. Szerintem a továbblépés az, hogy ha most sikerül ezt a fajta rendszert eredményesen működtetni, akkor ezt később keményebbé kell tenni, adott esetben megtámadhatóvá: ha olyan akar feliratkozni, akinek tényleg semmi köze nincs a közösséghez, akkor ezt ne tehesse meg.

Véleménye szerint hosszú távon mennyire tette esélytelenné a roma társadalmat az a tény, hogy három cikluson keresztül alkotmányellenes kisebbségi törvény határozta meg lehetőségeit, lehetetlenségeit?

Ezzel vigyázni kell, mert miután az Alkotmánybíróság ilyet nem mondott ki, én azt tudom, hogy az eddigi törvény sem volt alkotmányellenes. Most a módosított jogszabályokat két körben is megnézte az Alkotmánybíróság, és a rendelkezéseket alkotmányosnak minősítette. A véleményünk lehet különböző arról, hogy jó vagy rossz, ami le van írva, merre kell továbbmenni, vagy elértük-e azokat a célokat, amiket kitűztünk, de az a kérdés ma nem vethető fel, hogy alkotmányos-e a hatályos szabályozás. Többen mondják, hogy több elemében alkotmányos aggályok lehetnek, ilyen például az, hogy a fővárosban 23 kerületből 10-nél kell lenni önkormányzatnak ahhoz, hogy a fővárosi választást meg lehessen tartani. Megyében ugyanez a 10-es szám adott esetben azt jelenti, hogy több száz település közül kell a 10-nek meglenni, tehát ilyen számszaki dolgok is lehetnének alkotmányellenesek. Ma kisebbségpolitikai szempontból jó helyzet van, hisz Kovács Péter alkotmánybíróval egy komoly kisebbségpolitikai múlttal rendelkező szakértő került be, aki nemzetközi területről is elismert, ami nekünk nagyon fontos.

A NEKH több alkalommal is jelentős pénzügyi segítséget nyújtott az OCÖ-nek a Dohány utcai kiállítóterem megnyitásához is. Ez milyen támogatást és mekkora összeget jelentett?

Mi az OCÖ-nek az intézményi alapból nyújtottunk támogatást. A ciklus elején, amikor a baloldali koalíció frakciói még együtt dolgoztak az OCÖ-ben, akkor volt egy olyan elképzelés, hogy a kulturális funkciót a Gyömrői úti házból (OCIMK), amiről gyakorlatilag kiderült, hogy fenntarthatatlan, akár anyagi, akár a megközelíthetetlenség fizikai oka miatt, be kéne hozni ebbe a jól megközelíthető Dohány utcai székházba, ahol a 300 négyzetméteres önkormányzati funkció mellett több mint 1800 négyzetméternyi szabad terület volt. Ebben, én úgy tudom, egyetértés volt nem csak a baloldali koalíció tagjai között, erről személyesen beszéltem annak idején például Farkas Flóriánnal, tehát az OCÖ belső kis ellenzékével. Sajnos nem sikerült egészen megoldani, hisz' mind a mai napig a Gyömrői úti ingatlan létezik és vegetál. Viszont intézmények alapításával azért az OCÖ-székházba kerültek kulturális funkciók. Mi három intézményt támogattunk. Az egyik az OCÖ intézményhálózata: a ciklus elején úgy gondoltunk, hogy a kisebbségi hivatal csak egy minimális résztámogató lesz, mivel az OCÖ által létrehozott intézményhálózat, ami az egész országra kiterjedt, elsődlegesen foglalkoztatási, integrációs kérdésekkel foglalkozott volna, és csak kisebb mértékben kulturális kérdésekkel. A belső feszültségek okán azonban az intézményhálózat körül rengeteg vita volt, hol működtek ezek az irodák, hol nem, és a támogatók köre is elkopni látszott a ciklus folyamán, és mi maradtunk egy nagyon szerény támogatással. De sokkal fontosabb a másik két intézmény, amit közben az OCÖ létrehozott és mi támogathattunk. Az Országos Roma Múzeum és a könyv-, levél- és dokumentumtárról van szó, amelynek a fizikai működéséhez nyújtottunk támogatást. Néhány helyiséget sikerült az OCÖ-ben felújítani, és ma már a nagytermek kulturális célokra használhatók. Ha ez a folyamat folytatódik, akkor ennek a két intézménynek a bázisán, esetlegesen további támogatásokkal, egy ifjúsági klub kialakításával, hiszen az OCÖ épületének pincerendszere egy csodálatos ifjúsági klubot tenne lehetővé, vagy a múzeum felvitelével a tetőtérbe, nagyszerű kulturális kincset lehetne teremteni. Ennek a lehetősége adott, mert a kisebbségi törvénymódosítás kimondja, hogy az eddig csak használatban lévő székházakat az országos önkormányzatok tulajdonába kell adni 2006. december 31-ig. Tehát elvileg akár az országos önkormányzat a saját forrásaiból egy kicsit többet áldozva a saját épületére ezeket a funkciókat szépen kialakíthatná, és az OCÖ székháza is úgy működhetne az adminisztratív funkció mellett, mint a közösséget odavonzó kulturális tér. Úgy gondolom, hogy egy országos önkormányzat támogatói kör, kulturális és egyéb rendezvények nélkül önmagában egy vízfej, és nem egy valós önkormányzat.

Az OCÖ egyik képviselője, Hága Mária az interneten nyílt levélben kifogásolja, hogy az OCÖ jelentős összeget kapott levéltár, könyvtár, múzeum kialakítására, miközben, ahogyan ő fogalmaz, a könyvek dobozokban vannak, a múzeum, levéltár, könyvtár nem működik. Önnek milyen információi vannak ezen intézmények működéséről?

Amikre pályázati támogatást adtunk, arra természetesen az ellenőrzés is megvan, pénzügyileg is, a beruházások esetében a műszaki ellenőrzés is megtörtént. De maga a működtetés már az országos önkormányzat feladata. Ott ellenőrzési jogköre csak az Állami Számvevőszéknek, illetve a jövőben – itt is a törvényre utalnék – kicsit valamennyiünknek lesz egy kis ellenőrzési jogköre, hiszen például az egyik új szabály a kisebbségi törvényben, hogy az országos önkormányzatok költségvetését közzé kell tenni a Magyar Közlönyben. Most ezekben a napokban sorra jelennek meg az országos önkormányzati költségvetések, és azokból ki-ki kiolvashatja, hogy egyáltalán tudott-e forrást biztosítani egyik vagy másik intézmény működtetésére az országos önkormányzat vagy nem. A fő gondot itt abban látom, hogy valójában azok a pénzek, amiket mi adni tudunk az OCÖ esetében, nagyon kis eszközök. Ha komolyan gondoljuk, hogy egy roma múzeumot működtetni lehet az OCÖ-ben, ami egy országos gyűjtőhely, ahhoz hatalmas hálózat kellene, felkészült szakemberekkel. Mi egyelőre annyit tudtunk segíteni, hogy néhány helyiséget, ahol fizikailag megjelenhet ez a múzeum meg a közgyűjtemény, felújítottunk. A továbblépést az jelenthetné, ha ez az OCÖ-projekt megvalósulna, és a kulturális tárca legalább azt a 35-36 millió forintot, amit éves szinten az OCÖ támogatására nyújtott, ezekbe az intézményekbe tudná rakni, és az új országos önkormányzatban mondjuk létrejönne egy működőképes kulturális bizottság, ami ezzel foglalkozik. Hiszen nem a közpolitikai szerepvállaló elnöknek kell azt eldönteni, hogy egy múzeum, könyvtár vagy levéltár hogyan működik. Ez az OCÖ-ben lehet, hogy még nem így van, de meggyőződésem, hogy az új választási rendszer eredményeként egy arányosan felálló országos testület talán ennek is meg tud majd felelni, talán el lehet azt is érni, hogy ezek a megújított épületrészek alkalmasak legyenek olyan gondok megoldására, mint a komoly kulturális értéket képviselő 100 tagú cigányzenekarnak vagy a Rajkó zenekarnak próbaterem biztosítása, hiszen ott van a 300 négyzetméteres nagyterem. Természetesen elsődlegesen a közösségen belüli, a vezetőségen belüli feszültségeket kéne oldani, ebbe mi nem tudunk beleszólni, a többi közösség esetében sem. Sajnos a közösségnek magának kell kikényszerítenie ezt, és itt a közösség vezetőinek, értelmiségi elitjének van nagyon komoly szerepe. Kompromisszumkészségének, vagy éppen a határozottságának, ha éppen arra van szükség. Az OCÖ-t érték olyan vádak, hogy nem feltétlenül a legmagasabb képzettségűek vannak most az országos testületben. A politika az már csak ilyen, és a kisebbségpolitika is: nemcsak okosnak kell lenni a képzettség értelmében, hanem bizony az embereket meg is kell győzni és a választásokon nyerni kell. Tehát egy komoly feladat áll az országos önkormányzat előtt, és ha létrejöhet egy arányos képviselet, a nagy szervezetek komoly erővel megjelennek az új országos önkormányzatban, akkor én látok megújulási lehetőséget, ami a feltétele annak, hogy az intézmények is jobban tudjanak működni.

A Tüköry utca 5. szám alatti kiállítóterem létrehozásához is nyújtott ilyen jelentős anyagi segítséget a NEKH? Vagy ez teljesen más forrásból jött létre?

A cigány kulturális támogatások egy része a Roma Kulturális Alaphoz került, és hál’ Istennek a Kulturális Minisztériumon belül is létrejött egy roma miniszteri biztosi poszt, tehát ilyen szempontból könnyebb is, de bonyolultabb is lett a helyzet. Részben megmaradtak a pályázati alapok, hiszen az általam vezetett kisebbségi közalapítvány is nyújt támogatást roma kulturális célokra, de a Tüköry utcai galéria nem országos önkormányzati intézményként jött létre, nem is feltétlenül kell, hogy az legyen, hiszen a civil kezdeményezéseket vagy akár a gazdaságilag kifizetődő kezdeményezéseket is lehet támogatni. Mi közvetlenül ehhez a galériához nem nyújtottunk támogatást.

Kállai Katalin stratégiai főtanácsadó többször is nyilatkozta, hogy megnyílt az első kortárs roma kiállítóterem, miközben a Magyarországi Roma Parlament állandó kiállítása éppen 10 éves jubileumát ünnepli. Véleménye szerint miért van szüksége a kormányzatnak arra, hogy felüllicitálja vagy nem létezőnek tekintse a roma civil társadalom kiemelkedő eredményeit?

Az is nagyon komoly feladat lenne a jövőben, és ilyen szempontból fontos, hogy a kulturális tárcánál megmaradjon a roma biztos, hogy különösen Budapesten, de vidéken is, össze kéne hangolni a főváros és a különböző állami források által nyújtott támogatásokat. Az nem működik, hogy az egyik területen nyilvánosság és átláthatóság van, a másik területen viszont nem tudni, hogy kulturális, közösségi vagy egyéb célra mennyi pénz fordítódik. A roma kulturális alap létrejötte, első egy-két évének története a Magyarországi Cigányokért Közalapítványhoz kötődik, hiszen a romaügyi államtitkárság meg az Esélyegyenlőségi Minisztérium oda utalta át a pénzt. Nem kritika a MACIKA alapítvánnyal szemben, hisz magam is oda tartoztam még 96–97-ben, de a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány nem kulturális célokra jött létre. Tehát például a Macikába kihelyezett kulturális alap kérdését egy kicsit jobban át kellett volna gondolni. Most, hogy a MACIKA kuratórium átalakul és egy szakértői kuratórium veszi át az ügyet, újra visszahelyezhető például ennek a pénznek a kezelése, hiszen egy más jellegű tevékenységre készül a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány. A Magyar Művelődési Intézetnek csodálatos gyűjteménye van képzőművészeti alkotásokból, amivel kapcsolatban született is egy OCÖ-kezdeményezés, hogy az legyen az OCÖ-gyűjteményének része. Én magam is ismerek olyan magángyűjteményeket, amelyek rendkívül értékesek, igazából a gond az, hogy azok a támogatások, amelyeket kaptak, soha nem rendszerszemléletűek voltak. Hogyan lehet egy kulturális intézményt fenntartani? Nem nagy kérdés ez, fel kell csapni a költségvetési törvényt és meg kell nézni, hogy a kulturális tárca fejezetében hogyan működnek: csak nevesített támogatással. Ha valós kulturális akarat van arra, és ehhez kell a miniszteri biztos a kultuszminisztériumban, hogy ezek az intézmények célzott támogatásokat kapjanak, akkor bizony ki kell választani egy nagyon komoly vitában, hogy melyek azok az intézmények, amelyek célzott központi költségvetési támogatást kapnak, és ezeket külön sorban meg kell jeleníteni az illetékes szaktárca költségvetésében, ahol a megfelelő szakemberek tudják felértékelni az egyik vagy a másik gyűjteményt, és tudják azokat a törvényi feltételeket is, amik például a nyitvatartási szabályokra vagy a látogatási szabályokra vonatkoznak. Hiszen önmagában mit ér egy gyűjtemény, ha becsukjuk az ajtaját és senki nem nézheti meg. Ezek a folyamatok elindultak, de a ciklusnak az utolsó 1-2 éve nem arról szólt, hogy hova lehet plusz pénzeket, támogatásokat nyújtani, hanem a költségvetési hiány csökkentéséről. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy a következő költségvetési törvénybe az első két vagy három ilyen jellegű intézmény bekerülhessen. De ez csak úgy megy, ha a közösségben azok a szakemberek, akik kultúrával vagy képzőművészettel foglalkoznak, leülnek egymással és végigbeszélik, hogy az egyik vagy másik gyűjtemény mennyire értékes. A folyamat nem egyszerű, a nemzeti kisebbségeknél sem: van egy múzeum Tatán, annak az átvétele sem egyszerű folyamat, komoly tulajdonjogi, szerzői jogi problémák lépnek fel, de csak úgy működik a dolog, ha azok, akik benne vannak, elkezdenek beszélni, és akkor kialakulhat egy munkamegosztás. Hiszen a cigányság esetében mindig versenyhelyzet van. Az ország egészében is nap mint nap hallani, hogy egyik vagy másik kulturális intézmény komoly anyagi gondokkal küzd. De én úgy gondolom, a megoldás csak az lehet, hogy ki kell választani a legfontosabb intézménykört és annak célzott támogatást adni, mégpedig a költségvetési számokkal, és nem pályázati alapon.

Összesen mennyi pénzzel támogatták tehát az OCÖ-t?

Az Országos Cigány Önkormányzat 11,4 milliót, az Országos Roma Múzeum 8,6-ot kapott, ami összességében 20-22 millió forint.

Az OCÖ-t kizárólagosan kézbentartó és irányító MCF frakció teljes egészében átalakult MCF Összefogás Párttá. Véleménye szerint mennyiben érinti ez az átalakulás az OCÖ szakmai, politikai és pénzügyi tevékenységét?

Az OCÖ egyik frakciója alakult át párttá, ami persze most dominánsnak hat a köztestületen belül. A legnagyobb létszámú frakció alakult át, bár nincs teljes átfedés, hiszen ha megnézzük a párt országos listáját, lungo dromosok is vannak, mások is. A kisebbségi hivatalnak a különböző pártformációkkal kapcsolatban semmiféle feladata nincs. Arra viszont oda fogunk figyelni, például a sajtótámogatásoknál, hogy ha az országos önkormányzat a honlapját pártpolitikai célokra használja, akkor a néhány héten belül megszülető sajtótámogatásnál, aminek az egyik szempontja az internetes megjelenés, és a Világunk is ott jelent meg a múltban, akkor bizony azt a támogatást is kénytelenek leszünk lehúzni. Az azért tarthatatlan dolog, és ha úgy tetszik, ez kritika az OCÖ mostani vezetésével szemben, hogy a közösségi célokra biztosított pénzeszközöket, lehetőségeket, hiszen ezek az országos önkormányzat költségvetéséből megteremtett lehetőségek voltak, pártpolitikai célokra használják. De az én kezemben nincsenek számok és lehetőségek, hogy ezt ellenőrizzem. Valóban, a hírek többsége csak a pártról szól, mintha az országos önkormányzat nem is létezne. Ez nem helyes, mint ahogy azt sem tartom helyesnek, hogy a frissen megjelent honlap elkezdett nagypolitikai játékot játszani, de igazából persze nem szabadna kimondanunk, hogy helyes vagy nem helyes. Ez a magánvéleményem, hiszen nagyon nehéz arra a kérdésre válaszolni, hogy a kisebbségi közösségeknek mi a járható út. Az, hogy önálló pártszerveződésekben megpróbálják megmutatni az erejüket, akár többen együtt, hisz '98-ban is volt egy ilyen próbálkozás a nemzetiségi pártok létrehozásakor, roma pártok mindig is léteztek kisebb szerveződések formájában, vagy az a járható út, amit más roma szervezetek választanak, hogy keresnek egy nagykoalíciós partnert, és azzal leszerződve próbálják elérni céljaikat. A kérdés az, hogy mik a céljaik. Ha a céljaik a politikai szférához kötődnek, akkor valószínűleg ezek az utak is járhatók, akár a szerződés egy nagyobb politikai partnerrel, akár az önálló pártmegjelenés. Ha a céljuk a kulturális identitás védelme és annak ápolása, akkor úgy gondolom, hogy az ennyire szoros kötődés a pártpolitikához nem biztos, hogy hasznos a közösségeknek. De ez vezethet oda is, hogy a politika kicsit komolyabban veszi a cigányság problémáit, és vezethet oda is, hogy a cigányság elitjének egy csoportja gondolja úgy, hogy ha ő pártot tud alapítani, akkor az egész közösséget tudja képviselni. Igazából az, hogy ki képviseli a közösséget, majd a kisebbségi választásokon fog eldőlni 2007 márciusában egy második választási fordulóban. Közvetlen választással jön létre az Országos Cigány Önkormányzat, és úgy gondolom, hogy függetlenül a mostani pártpolitikai csatározásoktól, azért arra kéne koncentráljanak a cigány szervezetek is, hisz az 53 fős testületbe való bekerülés lesz az, ami végső soron meghatározza például ezekre a kérdésekre is a választ, amiről beszéltünk: milyen intézményeink legyenek; milyen szerepük legyen a közösségeknek a hazai és az európai közéletben, hiszen most már, a roma fórum létrejöttével ott is komoly szerepünk lehetne, ha az ottani képviselők jobban tevékenykednek a jövőben.

A NEKH elnökeként mennyire látja jogosnak és szükségesnek az FCÖ és a MRP követelését, miszerint a következő fejlesztési tervben nevesítsék a romákra szánt pénzeket?

Ennek a kormányzati ciklusnak a munkamegosztásában a roma integrációs kérdés önálló szervezeti keretek közé került, és a nemzeti fejlesztési tervvel kapcsolatos feladatok is oda kerültek. Sajnos, miután az EU-nak nincs általános kisebbségpolitikája, a romákat érintő kérdések is az általános kérdéskörök közé kerültek be, természetesen a szegénységpolitikai, a humán erőforrás és egyéb fejlesztési tervekhez. Egy nagyon érdekes folyamat zajlott. Egyrészt a Nemzeti Fejlesztési Terv első változatában a horizontális prioritások között sikerült ugyan megjeleníteni a roma kérdést, de ennek az átvezetése a konkrét pályázatokra nem mindenütt történt meg. Születhetnek olyan döntések is, amelyek nem olyan programokat támogatnak, amelyek a legfontosabbak a roma közösségnek. Például az egyik nyertes pályázatból létrejön majd a roma televízió, ami rendkívül fontos dolog, de arról lehetne vitatkozni, hogy a magyarországi roma közösség mai helyzetében, ezt a 300-400 millió forintot vajon erre vagy más területekre kéne költeni. A korábbi nemzeti programokhoz képest nagy eszközök kerültek be a rendszerbe, kérdés, hogy ezek mennyire hasznosulnak. A nemzeti kisebbségi területen azonban még ennél is rosszabb a helyzet. Tehát miközben a roma közösségek legjobb pályázói el tudnak érni ezekben a programcsomagokban egy-egy támogatást, addig a nemzeti kisebbségek gyakorlatilag csak a határ menti együttműködés keretében, az anyaországgal együttműködve tudnak támogatásokhoz jutni. Mivel nevesített, kulturális vagy célzott kisebbségi oktatási programok nincsenek, én úgy gondolom, hogy változtatni kell, és a változtatás útja a 2007–2013-as EU-költségvetés kell hogy legyen, és annak a kultúrcsomagja. Ennek megfelelően a hivatalban mi fel is ajánlottuk az országos önkormányzatoknak, hogy a nálunk lévő 1-2 jó szakember akár a konkrét pályázatok előkészítésében és kidolgozásában is segít a kisebbségi közösségeknek. Most még nem vagyunk elkésve, de ha most nem állunk neki, akkor ha megjelennek ezek a pályázatok, nem fognak tudni pályázni a közösségek, hiszen itt arról van szó, hogy 3-4 vagy 5 ország különböző résztvevő csoportjait kell összeszervezni, és együtt lehet majd valamilyen pályázatot benyújtani. Ha ez sikerül, a kultúra 2007–2013 programcsomagba be tudunk rakni komoly, több országot átfogó nemzetiségi programokat. Az egyik ilyen program a különböző országokban élő német kisebbségi népcsoportok tájnyelvű sajátosságainak a felmérése, ezek összesítése, ami borzasztó fontos feladat. Én örülnék annak, ha a következő ciklusban a kisebbségi hivatalnak vagy a kisebbségi ügyekkel foglalkozó kormányzati szervnek lehetősége lenne arra, hogy egy EU-projekt teamet működtessen, egy kis főosztályt 4-5 emberrel, akik ezzel a témával tudnak foglalkozni, és a hozzánk betérő bármely közösségből lévő pályázóknak tudnak segíteni.

Amikor az ösztöndíj-rendszer átkerült az önök hivatalához, arról volt szó, hogy az első félév után megnézik, ösztönzőbb lett-e a rendszer. Ez megtörtént?

A korábbi években az első féléves eredmények után 30-35 százalékos lemorzsolódás volt tapasztalható, most nagy az érdeklődés. Kicsit ebben segít nekünk a választási kampány is, hiszen az országot járva roma politikusok is foglalkoznak, ki pozitívabban, ki negatívabban ezzel, de már önmagában az, hogy az emberek beszélnek róla, azt eredményezheti, hogy a becslésünk alapján a pályázatok száma el fogja érni a 20-25 ezret. A minisztérium párhuzamosan elindított egy szakértői munkát, ami az ösztöndíjak jövőjével foglalkozik. Mi, a Magyarországi Kisebbségekért Közalapítvány egy évre „ugrottunk be” a minisztérium kérésére. A múltban ennek a helye a MACIKA-nál volt. Talán a megújult kuratóriumban vissza is kerülhet oda az ösztöndíj-rendszer. A 2. félévi pályázat ki van írva, április 24-e a határidő, június 15-ig fogunk dönteni, és legkésőbb júliusig meg is történik a kifizetés. A legfontosabb változás az, hogy minden olyan mellékletet, ami eddig a pályázathoz kellett, beépítettünk az adatlapba, hogy ne lehessen hibázni. Így kicsit könnyebb lesz kitölteni. Egy dokumentumot kell most csatolni a második éves pályázathoz, az első féléves eredményt igazoló féléves bizonyítvány másolatát. Az első néhány száz pályázat beérkezett típushibával, mert az iskolák kimásolják az ellenőrző-

könyvnek azt az oldalát, ahol a féléves eredmények vannak, lepecsételik, hitelesítik, és nem veszik észre, hogy azon az oldalon nem szerepel a gyermek neve, így beazonosíthatatlan a lap. Én arra számítok, hogy a második féléves pályázók száma jelentősen növekedni fog, azzal, hogy most külön pályázat volt az első félévre és a másodikra.

Horváth Marianna