Védett emberek miért nincsenek?

Orsós Teréz portréja

A cigányság gazdag és sokrétű kézműves és zenei hagyományokkal rendelkezett a múltban,

ám nem volt képzőművészete. A cigány képzőművészet új keletű jelenség. Nyugat-Európában a harmincas-negyvenes évekre tehetô a cigány képzőművészek jelentkezése, Közép- és Kelet-Európában, így Magyarországon is a hatvanas-hetvenes évekre. A roma képzőművészek csoportos jelentkezése, egymáshoz való kapcsolódása, a közös programok formálódása, az egyes vonulatok, irányzatok kibontakozása, a hagyományteremtő folyamatosság új, csupán egy-két évtizedes jelenség. Számos olyan magyarországi kortárs roma művész van, aki trendinek számít Európában, ilyen például Orsós Teréz, a maga egyszerűségével.

1956-ban született. Milyen volt akkor az életük?

Nem volt nomád életünk, ami a szüleimtől tellett, megteremtették. Az édesapám bányász volt, édesanyám velünk volt otthon. Amikor 15. gyerekként megszülettem, addigra az idősebb testvéreim férjhez mentek, megnősültek, és nem voltunk egyszerre soha otthon. Anyámnak rendesen volt munkája, a háztartást vezette, jószágot tartottunk és volt egy kis földünk is, ahol megtermelték a betevőt, kukoricát, krumplit, zöldséget. Nem dúskáltunk gyerekkoromban, de a szükséges mindig megvolt. Gyönyörű, nagy egyszobás házunk volt Komlón a cigánytelep elején.

Már gyerekkorában felfigyeltek rajztehetségére. Miket rajzolt?

Becó, 1998 (olaj, farost)

Hány éves volt ekkor?

12 éves voltam és már akkor oldalas újságcikk jelent meg rólam. Csodagyerekként néztek rám az iskolában. Rajzszakkörre is vitt a tanárnő, a többieknek fizetni kellett, de nekem nem. Ott szedtünk össze egy kiállításra való anyagot. Itt, Pécsen volt az első kiállításom gyerekkoromban. Több kiállítás után elindultam egy országos gyermekrajz-versenyen, ahol megnyertem az első díjat, egy kéthetes balatoni üdülés volt a nyeremény, és egy aranyoklevél.

Ezek milyen festmények voltak?

A cigány hagyományokról és a bányászok életéről festegettem, ami a mai napig is átszövi munkásságomat. Több alkalommal nyertem nyaralási lehetőséget a képzőművészettel, ami kifejezetten alkotótábor volt és pihenés, én örültem ennek, mert a szüleim nem tudták volna biztosítani, hogy nyaralni menjek.

A családja örült neki, biztatták a festésre vagy ellenezték azt?

Őket hidegen hagyta, nem repestek az örömtől, de nem is tiltották. Az iskola 2,5 km-re volt, oda-vissza 5 km, hazamentem ebédelni és vissza a szakkörre, így megtettem 10 km-t egy szakköri napon, és ezért mondta apám, hogy édes lányom, ne menjél el, belőled még énekes koldus sem lesz. De rám bízta a döntést.

Ilyen sikerek után töretlenül a festéssel foglalkozott?

A cigányoknál hagyomány volt a korai férjhez menés, és én is összeköltöztem egy fiúval eléggé korán, 14 évesen. Utána öt évig nem festettem, mert nem volt lehetőségem rá, akkor már nem jártam iskolába, nem volt festékem, inkább elmentem dolgozni, hogy meg tudjunk élni.

Mikor kezdett el újra festeni?

Bilincsben, 1991 (olaj, farost)

Nehéz körülmények között éltek?

Amikor elkezdtük a szakkört, én egy fából összetákolt helyiségben laktam, egy tágas kunyhóban, amiben nem volt villany. Mécsvilág mellett festettem, akkor hoztam össze egy kiállításra való anyagot. Egy kanálba zsírt tettem, bele egy madzagot, amit összecsavartam, bezsíroztam és meggyújtottam, hisz az igazi gyertya is luxus lett volna. Papíron festettem vízfestékkel, nagyon kellett vigyázni, hogy ne legyen zsíros a papír, miközben ott aludtak a gyerekek. Felnőttkorom első kiállítását Koltai tanárnő szervezte Komlón. A kecskeméti múzeum igazgatója, Bánszki Pál '79-ben eljött az országos autodidakta kiállításra. Nekem eszembe sem jutott, hogy amit én festek hobbiszinten, azért pénzt is fogok kapni egyszer. Az igazgató elém állt, ő volt az első, aki megkérdezte, mennyiért adok el egy képet. Nem tudtam erre választ adni, mert üzlet terén nem voltam tisztában az árakkal. Ő felajánlott egy összeget több képért, amit a kecskeméti naiv múzeumba szánt kiállításra. Ez adott valahol egy lendületet és kedvet is, hogy értékelik a munkámat és elismerik. Nagyon szép volt a kiállítás, lelkiekben gazdagon mentem haza Kecskemétről, hiszen az ország nagy részéből jöttek művésztársak.

Utalt rá, hogy egyre rosszabb lett a házassága. Megoldódtak a problémák az idő teltével?

Cigányok a városban, 2004. (olaj, farost)

Hat gyerekkel magára maradt. Meg tudtak élni egy jövedelemből?

A műterem lakrésze elég kicsi volt, egyre többen lettünk, így egy 3 szobás panellakást vettem részletre, ez már öröklakás volt. Nappal nem volt időm, inkább este festegettem. Négy gyerek plusz én, mert addigra két gyerek már felnőtt lett, az étkezésünk, iskoláztatásuk, ezt mind a festményeimből tudtam megteremteni. Vissza kellett volna mennem dolgozni, de nem tudtam vállalni, mert éjszakázni és 12 órázni kellett volna. Tízéves szerződésem volt a vasútnál, ők adtak kölcsönt a panellakás megvásárlásához. Akkor már főállású anya voltam, de kevés pénzt kaptam. El kellett döntenem, hogy enni adok a gyerekeknek vagy befizetem a számlákat, a kettő együtt nem jött össze. Enni adtam inkább. Akkor még nem jártak alanyi jogon juttatások, meg voltam szorulva. Sajnos összegyűltek az adósságok a rezsiköltségből, OTP-részletekből. Ez nagyon nehéz időszakunk volt, 120 ezer forintos adósság jött össze '96-ban. Nem tudtam én azt kifizetni, örültem, ha a napi étel megfőzéséhez megszereztem a pénzt, így elárverezték a lakást. Aztán egy fillér nélkül voltam, a napi megélhetésünk nem volt biztosítva. Volt, hogy a helyi kisebbségi önkormányzatot kerestem meg, hogy segítsenek, vegyenek képet, de a Roma Parlamentet, Zsigó Jenőt is felhívtam, ő azonnal elküldte egy-egy képem árát. 350 ezer forintért árverezték el a háromszobás panellakást. Idegi alapon kezelni kellett, annyira megtört voltam, nyugtatón éltem, alkotási kedvem nem volt, az élettől ment el a kedvem. A Gandhi Gimnázium igazgatója, Bogdán János meglátogatott, és elmeséltem neki, hogy jártam. Ő biztatott, hogy a félkész képeimet fejezzem be. Onnantól kezdve megráztam magam és próbáltam csak a képzőművészetre összpontosítani, de nagyon nehéz volt kiiktatni a gondolataimból a nehézségeket. Elővettem a kellékeket és nekiálltam festeni. Csak akkor álltam fel, ha nagyon muszáj volt, enni adni a gyerekeknek, egy kicsit kummantani. Bogdán János megjelent, nézegette a képeimet, mondta, hogy most már van anyagod, hozta a vevőket, bankárokat, igazgatókat és segített pályázatot írni. Havi 30 ezer forintot kaptam ösztöndíjként, hogy fenn tudjam magam tartani. Akkor nem kellett azon gondolkodni, hogy holnap mit főzök a gyerekeknek. Olyannyira segített a képek eladásában, hogy 900 ezret össze tudtam gyűjteni. Sajnos ő meghalt, mert a Jóistennek jobban kellett, mint nekünk. Eljött az az idő, hogy költözni kellett, abból az összegyűjtött pénzből akartam venni lakást, de csak egy kietlen falucskában, Kishajmás-Szatinán találtam egy házikót, ami el volt zárva a külvilágtól, se bolt, se orvos, se iskola, három km-re a buszjárat... négy gyerekkel. Másfél év után összeroppantam, nem tudtam a saját kiállításomra elmenni a siklósi várba. Akkor visszajöttem Komlóra és munkásszállóra mentem. 2000-től laktam ott több mint két évig, aztán azt sem tudtam fizetni. Egyedül maradtam, a gyerekek addigra kirepültek. 2002-ben elhelyezkedtem Pécsen a Fogd a Kezem Alapítványnál, a testi és szellemi sérült fiatalok mellett mint bedolgozó, munkaterápiát végzünk. Minimálbérért dolgozom, ez egy kis lendületet adott nekem. A főnökasszonyom segített, hogy lakhelyem legyen a nők átmeneti otthonában. Hajléktalanok, menhelyesek voltak ott, olyan emberek, akik közé beolvadtam. Három hónapig laktam ott, egészségügyileg nagyon lerobbantam, még a falak is büdösek voltak. Még az orvost se hívták ki ide, hogy ne lássák a körülményeket. Közben sokat nyugtatóztam, hogy túléljek. Akár a színekben, akár a témákban észre lehet venni ezt az időszakot. Szokatlan tőlem a színviláguk, hisz a képeimet nem ilyennek szokták meg az emberek. Gittának, a főnökasszonyomnak sokat köszönhetek, testvérként tekint rám, ő költöztetett el az átmeneti otthonból az alapítvány vendégszobájába, amit odaadott díjmentesen és még hétvégi munkát is adott. Ott laktam a munkahelyen több mint két évig. Aztán megkaptam ezt az egyszobás lakást, aminek nagyon örülök, ha fél szobával nagyobb lenne, akkor tökéletes lenne. Nehezen férek el a festéssel, a falak is kevesek, de az átmeneti otthonnál sokkal jobb.

Bármilyen helyzetben és hangulatban szokott festeni?

Nem úgy van, hogy egyet gondolok és hipp-hopp megcsinálok egy képet, mert ha nem találom el azt az időpontot, hogy ne legyek fáradt, a hangulatom is olyan legyen, ne vonja el más a figyelmemet, akkor nem megy a munka. Ha nekilátok egy képnek és nem élem bele magam, ha nem ott élek benne a témában, akkor nem megy, egy ecsetvonás se jön össze.

Először a kép jelenik meg a fejében és azt lefesti, vagy egy szó, egy gondolat szüli meg a képet?

A hangulatomtól függ, nem tudom előre, milyen színeket fogok használni. Ha egy üres farostlemez elé állok, szinte kirajzolódik előttem a kép, látom benne az alakokat, vázlatot rajzolok, és így rajzolódik ki a téma. Van egy gondolat, de ha nem tudom átélni, nem tudom megfesteni azt, ami a szemem előtt van. A lelkemnek az alakok között kell lennie. Volt, hogy éjjel felkeltem, és akkor tudtam festeni, mert akkor átéltem, benne voltam a témában.

Az olajfestékkel mikor találkozott először?

Az első alkotói táborban '89-ben a művésztársak mutatták meg a technikát, és azóta szinte csak ezt használom.

Azt tudja, hány képe van?

Harminc év alatt? Erre nem tudok választ adni, fogalmam sincs.

Van olyan kép, amitől soha nem válna meg?

Volt olyan kép amihez ragaszkodtam, de a sors beleszólt, a kényszer rávitt és eladtam. Nincs. Ha nem estem volna át ezeken a dolgokon, akkor könnyen mondhattam volna, hogy ezt meg ezt nem adom el. De utólag nem is bánom, mert ott van az eredménye, a hat gyerek.

Hogy élte meg a rendszerváltozást?

Lehet, hogy pozitívan is lehet nézni a rendszerváltást, de nekem nagy tragédiaként ütött be, mert előtte volt, aki figyelt rám, de ekkor a farkastörvényeket kezdtem érezni: ha tudsz fizetni ember vagy, ha nem, meg is halhatsz az utcán. Nem tudtam megélni a képeimből, sem menedzseltetni magam, ami pedig elengedhetetlen lenne.

A kulturális élet nem ekkor indult be igazán?

Nők kosárral, 2001. (olaj, farost)

Jelenleg nem él olyan bizonytalanságban, mint régebben. Gondolom, így jobban tud koncentrálni a festésre.

Még mindig kapaszkodom az előrejutásért, hogy életben maradjak, mert még innen is vissza tudok csúszni, ha nem fizetek be egy számlát. Próbálok pályázatokat is írni, kiállításokat szervezek, 2004-ben nyertem a közalapítványtól egymillió forintot, ami nagyon nagy előrelendülést jelentett. Kiállítást tudtam szervezni, képeket kereteztem be, mert ezek felöltöztették a képeket, egy festmény keret nélkül olyan, mint egy ember meztelenül. Vehettem vásznat, festőállványt, most már nem kell az asztalra, székre tenni a képeket. 300 darab katalógust is tudtam készíttetni, ami szintén nagyon fontos. Néha el tudom adni egy-egy képemet, van olyan, aki nem tudja egyszerre kifizetni, de részletre is vittek már el.

Kik veszik a festményeit?

Inkább intézményvezetők, igazgatók, de nem fordul elő sűrűn. A legutóbbi két évben nem adtam el képeket. 2005-ben újból a közalapítványtól nyertem 300 ezret, amiből szintén be tudtam keretezni képeket. Ebből tudtam egy színvonalas kiállítást is szervezni, Pécsen a Rácz Aladár Művelődési Házban, be tudtam mutatni a legfrissebb, legújabb alkotásaimat.

A cigány művészekkel van kapcsolata, szoktak találkozni?

Nincs, évente egyszer találkozunk a Roma Parlament által szervezett alkotói táborban. Úgy harmincan szoktunk itt összejönni családostól, ez az egy lehetőség van. Nekem az is nagy segítség, hogy ott minden évben kapunk egy festőkészletet, ami megmarad, azt hazavihetjük.

Szükségesnek tartaná egy roma múzeum felállítását?

Ezzel már tele van a padlás, ne csak beszéljenek róla, csinálják is meg! A rendszerváltás nem most volt. Egy-egy kitüntetés átadásnál is elfelejtik a festőket, mert a zenészek vannak szem előtt. Horváth Kálmánnak, Vári Zsoltnak, a fiataloknak van egy galériájuk, ahol kiállítják a festményeket abban reménykedve, hogy megvásárolják, tőlem is kértek képet, de nem megy nekik sem.

Eddig egy menedzser sem kereste fel, hogy segítené a munkáját?

Nem, de jöttek már kérni képeket, azzal, hogy kiviszik külföldre, aztán megpróbálják eladni, évek óta se pénz, se kép. Rékasi Jánosnál öt éve van ott 5-6 képem, amivel nem számolt el, azzal a címszóval, hogy ő segít.

Gyerekként miről álmodott?

Családcentrikus voltam világéletemben, ahogyan a tanárnő felfedezett, kiderült, mennyire szeretem a képzőművészetet, mert ha láttam egy festményt, órákig el tudtam nézegetni, gondolkodtam, hogyan készült. Az alkotás volt az álmom, de lett egy nagy családom is, tehát mindkét álmom megvalósult.

Amikor elkészül egy festmény, elégedett szokott lenni, vagy mindig talál rajta valamit, amin változtatni akar?

Soha nem vagyok megelégedve a műveimmel, mindig találok tennivalót rajtuk, és ha módom van rá, átjavítok vagy gazdagabbá teszek egy-egy képet. Szerintem az a jó, ha soha nincs megelégedve az alkotó a munkáival, mert ha elégedett lenne, nem tudna továbbfejlődni, toporogna egy helyen, nem tudná kibontani a tehetségét. Én 30 év után is úgy érzem, hogy többre is képes vagyok, és bízom benne, hogy egyre szebb alkotásaim fognak születni.

A hit és a vallás mekkora szerepet játszik az életében, hiszen megjelennek a festményeiben is ezek a motívumok?

Vízhordók, 2001. (olaj, vászon)

Mi a legextrémebb anyag, amit felhasznált már?

A kávé. Amikor a nők átmeneti otthonában voltam: nem engedték, hogy fessek, viszont szereztem tust, lefőzött kávém volt, és rajzoltam, mert hiányzott.

Ebben az évben lesz ötvenéves, harminc éve fest. Meg fogja ünnepelni ezt egy nagyszabású kiállítással?

Kis cigánylány, 1997. (olaj, farost)

A cigány kultúra ön szerint része a magyar kultúrának, és napjainkban még része életünknek?

A kultúránk sajnos kihalóban van, régen sok cigány ember kézművességgel kereste a kenyerét, ami ma művészetnek számít. A mai generáció nem folytatja az őseink mesterségeit. Alsószentmártonban csináltunk tábort, ott még lehet beszélni kultúráról, mert élnek még a hagyományok. Ott ugyan rá is vannak szorulva a cigányok, de fontosnak is tartják. Egyedül a zene, ami még életben van és fejlődik, követni próbálja a világ változásait, de a többi művészeti ág elsorvad szép lassan, annak ellenére, hogy az emberekben azért még él ez az igény.

Mi a legszebb emléke?

Amikor világra jöttek a gyerekeim, és kezembe foghattam őket. Az anyaságnál nincs szebb számomra.

Valamit üzenne az olvasóinknak?

Leginkább azt, ha érzik, hogy valamihez van tehetségük, ne hagyják, hogy elaludjon, fejleszteni kell, mert bennem is szikraként volt meg, és ha nincs a tanárnő, kialudt volna a tehetség. Érzem, van még bennem annyi erő, hogy pótoljam azt az időt, amit a munka elvett a festéstől.

Horváth Marianna

A festmények a Fővárosi Önkormányzat Romano Kher közgyűjteményéből valók.