Utolsó pad

Új utak és régi hibák a cigány gyerekek iskolai oktatásában

Az oktatási rendszer hibáiról és anomáliáiról egyre többször esik szó. Integrációs pályázatok, szegregáció elleni programok, oktatási segédanyagok és plusz normatívák állnak az iskolák rendelkezésre, de úgy tűnik, hogy az oktatási rendszer teljes átalakítása nélkül nem várható, hogy a gyerekek egyenlő esélyekkel és versenyképes tudással vérteződjenek fel. Egyes felmérések szerint az iskolán belüli szegregáció csökkent, viszont egyre több cigány iskola és homogén osztály jön létre. A tárca toldozza-foltozza a közoktatási törvényt, amelynek mostani módosítását korszakalkotónak tartja az Oktatási Minisztérium.

Oktatási rendszerünkben a tanagyag 75 százalékát elfelejti a legjobb tanuló is. Az a gyerek, aki otthonából nem hoz magával megfelelő verbális készséget, netán óvodába sem járt, lemarad, és bekerül a speciális osztályokba vagy az egyre szaporodó „cigány osztályokba”. Szinte minden iskola tudatosan arra törekszik, hogy jobb anyagi és kulturális feltételekkel, jobb felkészültséggel rendelkező tanulókat szerezzen, így a szelektálás megszűnésének nem sok a reális esélye.

A magyar iskolarendszer szelektív jellegét a szabad iskolaválasztás rendszere, a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumok létrehozása csak tovább erősítette. A gyerekek között már 6 éves korban óriási különbségek vannak. Ráadásul a pedagógusok a hétköznapi tevékenységükben is gyakran megkülönböztetik a gyerekeket, amivel előnyösebb helyzetbe juttatnak olyanokat, akik már eleve abban vannak, másokat pedig indokolatlanul speciális osztályokba helyeznek. A cigány gyerekek otthonról hozott kultúrájában nem sok olyan elem van, amely versenyképessé tenné őket az iskolák teljesítményalapú hajszájában. A hátrányos megkülönböztetés gyakorlata szinte kizárólag a cigány tanulókat sújtja. Ennek legújabb formája a magántanulóvá nyilvánítás. Előfordult, hogy a „problémás” tanulók szüleit rávették arra, kérjék gyermekük számára, hogy azok magántanulóként teljesítsék tankötelezettségüket.

Daróczi Gábor, a hátrányos helyzetű és roma gyermekek integrációjáért felelős miniszteri biztos elmondta lapunknak, hogy a közoktatási törvény legújabb módosítása egy hibás és rendkívül káros következményekkel járó gyakorlat felszámolását célozza meg azzal, hogy korlátozza az iskolák diákválasztási szabadságát, de meghagyja a szülők szabad iskolaválasztási jogát. Az általános iskolák ugyanis 2007 tavaszán már nem válogathatják meg leendő tanulóikat. Magyar Bálint oktatási miniszter szerint a közoktatási törvény most megszavazott módosításában elsőként a körzetükben lakó gyermekeket kell felvenniük az iskoláknak, a körzeten kívülről jelentkezők közül pedig először az adott településen élő, szociálisan halmozottan hátrányos helyzetűeket kell beiskolázni. Csak hely hiányában lehet elutasítani azokat a rászoruló diákokat, akiknek szülei legfeljebb 8 általánost végeztek, és ha még mindig marad üres hely, azt sorsolással kell betölteni. Újraalakítják a felvételi körzeteket is: egy körzetben a halmozottan hátrányos helyzetű tanulóknak az öszszes tanköteles korú diákhoz viszonyított aránya a szomszédos körzethez képest legfeljebb 25 százalékban térhet el. Azaz nem lehet megtenni azt, hogy a körzetbeosztással hozzanak létre jobb, illetve kevésbé erős iskolákat.

A szaktárca a törvénymódosítással azt szeretné megakadályozni, hogy a jobb módú családok gyermekeit kiválogassák az iskolák, a másik oldalon pedig olyan intézmények legyenek, melyekbe a hátrányos helyzetű gyermekek járnak. A miniszter a nemzetközi PISA vizsgálatra hivatkozott, mely szerint Magyarországon 65-70 százalékban határozza meg a gyermek teljesítményét az, hogy milyen iskolába jár, míg Svédországban ez az arány 7-10 százalék. A nehezebb helyzetű gyermekek nem fogják lehúzni a jobb körülmények közül érkezettek teljesítményét – ez meggyőződése Magyar Bálintnak. A szakma persze megosztott ebben a kérdésben, egyesek véleménye, hogy az eredményes pedagógiai munka záloga, hogy az osztályok viszonylag homogén közösségek legyenek, melyekben a diákok közel azonos szinten teljesítenek, a lemaradó diákok pedig csak gátolnák a többiek előrehaladását. „Ez egy lehetőség a szabad iskolaválasztás melléktermékeként, illetve a társadalmi előítéletesség miatt megvalósuló szegregációs helyzet korrekciójára, de minden problémára nem lesz gyógyír” – vélekedett Daróczi.

Esélyegyenlőtlenség

Vannak olyan civil szervezetek, amelyek arra specializálódtak, hogy segítséget nyújtsanak a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó pedagógusoknak, civileknek, hogy könnyebben tudják ellátni a rászorulók érdekképviseletét. Az Utolsó Padban Egyesület novemberben szervezett konferenciáján rávilágítottak egyes problémákra. Dr. Szőke Judit, az Országos Oktatási Integrációs Hálózat vezetője az oktatási kormányzat munkájáról elmondta: „a jogszabályok legfontosabb változása az, hogy a tankötelezettség 18 éves korra emelkedett, a közoktatási törvénybe bekerült a hátrányos megkülönböztetés tilalma, a magántanulóvá válás lehetősége megszigorodott, a hátrányos helyzetű gyerekeknek hároméves kortól lehetőségük van óvodába járni és kötelező felvenni őket, a felsőoktatásba való bejutáskor pedig pozitív diszkrimináció is működik, nem beszélve az ingyenes tankönyvről, étkezésről és az ösztöndíjakról.” Kiemelte azt is, hogy a cigányság éppen akkorra érte el az általános iskola elvégzésének szintjét, amikor az már semmit nem ér. Hozzátette, hogy a tehetséggondozó és felzárkóztató oktatás szelektál, ráadásul a gyerekek nem haladnak jobban a tanulásban. Ő a kiscsoportos oktatásszervezést tartaná sikeresnek, de csak akkor, ha nem kizárólag romák járnak az adott iskolába. Tény, hogy a társadalmi hátrány oktatási hátránnyá válik. Véleménye szerint a normatívák önmagukban nem oldják meg a problémákat, hiszen az iskoláknak kellene eredményes programot kidolgozniuk. „Mi csak a rendszert alkottuk meg, létrehoztunk egy pedagógiai keretrendszert, amelyben nincs felzárkóztatás, csak fejlesztés.” Az igazgatónő a konferencián arra biztatta a pedagógusokat, hogy kapcsolódjanak be az innovációs folyamatokba, hiszen jelenleg is vannak pályázati lehetőségek, van pénz, de mégis kevés pályázat érkezik. Pozitív példa alig akad ezeknek a pénzeknek a felhasználására, a gyerekek aligha profitálnak ezekből valamit!

Az említett konferencián a sajátos nevelési igényű gyermekekről is szó volt, a rehabilitációt segítő szakember szemével tartott előadást Padányi Klára, a Pest Megyei 1. számú Szakértői Bizottság és Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ igazgatója. Elmondta, hogy a szakértői bizottságok megyénként működnek, Budapesten négy, Pest megyében kettő van, amelyhez 117 település tartozik. Tapasztalataik szerint nem egyedi esetként fordul elő, hogy olyan gyerekeket terjesztenek fel vizsgálatra, akik soha nem jártak óvodába, így nem csoda, hogy megkérdőjelezik felkészültségüket. Hangsúlyozta, hogy az iskolák jó része nem tanítja meg rendesen írni és olvasni a gyerekeket („a mai olvasókönyvekből nem is lehet, kész szavakat tanítunk a gyereknek a helyesírási szabályok helyett”), amiben a tanároknak van felelőssége, de a szülők együttműködése nélkül sem lehet az iskolai nevelés sikeres. A gyermekeknek már háromévesen óvodába kellene járniuk.

Padányi Klára ismertette a tartós megfigyelés rendszerét, ami kifejezetten a hátrányos helyzetű gyerekek miatt született meg, hiszen többségük felzárkóztatható. Ha a gyerek enyhe értelmi fogyatékosnak tűnik, általános tantervű osztályban helyezik el, és az első évben két alkalommal megnézik, hogyan tanul, beszélnek a tanárral, majd év végén még egyszer megvizsgálják és utána döntik el, hogy további megfigyelésre vagy speciális iskolai oktatásra van-e szüksége. Ezeknek a gyerekeknek csak egy kis segítség, odafigyelés kellene ahhoz, hogy sikeresek legyenek. Tapasztalataik szerint nem azokkal szokott probléma lenni középiskola előtt, akik speciális iskolába jártak, hanem a 7. és 8. osztályban rosszabbul teljesítőkkel, akik nem tudnak továbbtanulni, mert nincs a bizonyítvány mögött tudásuk. A gyerekek speciális iskolákból való visszahelyezéséről annyit mondott, hogy nincs biztosítva a további gyógypedagógiai megfigyelésük, pedig erre kap normatív támogatást az iskola.

Menyhért Ildikó, az Utolsó Padban Egyesület vezetője a konferencián azt mondta, hogy „ha a közösség nem ismeri az iskola világát, a családot kell iskolásítani”. A legnagyobb probléma véleménye szerint az, hogy az oktatási intézmények nincsenek döntő pozícióban, így csak jelzés szinten tudnak közvetíteni a családsegítő és gyermekvédelmi szolgálatok felé. „A gyermekgondozás és védelem jelenleg nincs jó helyen, mert középen kellene lennie a döntésnek – azoknál, akik oktatják és felelősséget vállalnak értük.” Véleménye szerint nem az utolsó órán ér véget a munkájuk: ha kijárnak családlátogatásra, vagy akár telefonon érdeklődnek a gyerekekről, akkor kialakulhat az együttműködés a szülőkkel. A tanároknak fel kellene ismerniük a gyerekek családi problémáit és tenniük kellene azért, hogy a hátrányok felszámolhatóak legyenek. Kemény István kimutatta, hogy tulajdonképpen 1945-től kezdve töretlen és fokozatos javulás van abban, hogy a cigány gyerekek mennyi időt töltenek el iskoláztatásuk során tanintézményekben, és hogy milyen intézményekbe járnak. Ugyanez a javulás figyelhető meg a szülők iskoláztatási törekvéseiben. Amíg az alacsony iskolázottságú cigány fiatalok valamilyen módon tudtak boldogulni a munkahelyeken, és erre a szocialista időszakban az állami vállalatoknál volt is lehetőség, el lehetett menni például építőipari segédmunkásnak akármilyen iskolai végzettséggel, addig a szülők nem igazán erőltették, hogy a gyerekeik továbbtanuljanak. A rendszerváltás után nyilvánvalóvá vált, hogy az alacsony iskolai végzettséggel kiszorul az ember a munkaerőpiacról, tehát a cigányok számára is egyértelmű lett: ha nem akarják, hogy a gyerekeik az ő szintjüket reprodukálják, az egzisztenciális bizonytalanságot és a szegénységet illetően, akkor támogatniuk kell az iskoláztatást.

Oktatási segédanyag?

A Program az Összetartó Társadalomért (ProgramÖT) Különböző kultúrák! címmel kiadott egy oktatási programcsomagot, amely tanári kézikönyvet, projektleírásokat és több munkafüzetet tartalmaz. „A tananyag iskolában történő oktatása a tanév során témanap és témahét keretében történik, mivel terveink úgynevezett projekttervek. Egyszerre több tanórához kapcsolódnak, komplex anyagok, melyeket a legjobb hatásfokkal egyben, megszakítás nélkül lehet tanítani” – mondta el lapunknak Neuman Péter, a ProgramÖT kommunikációs komponensének igazgatója. Eddig 52 iskolába került el tesztelésre, 10 további iskola jelentkezett, hogy érdekli az anyag, és remélhetőleg az ország összes iskolájába el fog jutni valamikor.

A RomNet internetes portálon keresztül Varró Szilvia Cigány hóhérok az iskolában című kritikus hangvételű cikke nyomán elindult egy vita az oktatási segédanyagról, és a Roma Café november 16-ai beszélgetésének is ez volt a témája. A csomaghoz a tanári kézikönyv, a projektleírások és munkafüzetek mellett tartozik egy CD-ROM is, amelyet a bírálatok miatt gyorsan visszavontak, és azt állították, hogy el sem készült. Sárközi Gábor oktatási szakértő szerint a ProgramÖT oktatási portfóliója nem alkalmas oktatási anyagnak, és arra sem, hogy a romákról hitelesen beszélhessen. „Az elmúlt évek legsilányabb, legdilettánsabb anyaga, amely az etnikai vonalak meghúzásával mélyíti az előítéleteket, holott az összetartó társadalom megteremtése volt a cél.” Tízmillió forintból egy összecsapott, jó szakirodalomból (a szerzők hozzájárulása nélkül) összeollózott anyag készült el, pedig többen is felajánlották, hogy szívesen segítenek szakértelmükkel és már kész anyagaikkal. Ők nem fértek be a keretbe.

Az AEGIS Média Kft. által vezetett konzorcium 2004-ben PHARE-pályázaton

nyerte el annak a lehetőségét, hogy a ProgramÖT-öt megvalósítsa. A programban, a pályázat kiírásában és szerződésükben is részletesen meghatározott oktatási komponens meglehetősen összetett, különböző szakértelmet igénylő részfeladatokból áll, melyek elvégzésével bizonyos esetekben alvállalkozókat bíztak meg. Neuman Péter szerint „az ő kiválasztásuk – így az oktatási segédanyag végleges változatát elkészítő csapat kiválasztása is – több körben történt szakértőink bevonásával.” Egy borsod megyei gárda dolgozott rajta egy évig, de nekik sem sikerült jól megcsinálniuk. A végső változat a Szabad Iskolákért Alapítvány Alternatív Pedagógusképző Műhelye pedagógus-munkatársainak munkája, akik projektszakértők és kooperatív módszertani szakemberek, valamint személyközpontú iskolák tanítói és tanárai is egyben. Az oktatási komponens a teljes program költségvetésének, 2,35 millió eurónak a 35%-a, de ez a keret sok más oktatással összefüggő feladatot is lefed (pl. 300 tanár képzése, szállás, ellátás a képzés alatt, nyomtatások, egyéb sokszorosítások). A pályázat kiíróinak és az elvállalóknak a felelőssége, hogy már csak egy hónap állt rendelkezésre a segédanyag elkészítésére, így nem csoda, hogy egy újabb tákolmány született.

Setét Jenő, a Roma Polgárjogi Alapítvány munkatársa szerint bármennyire rövid terjedelmű a butaság benne, mégis nagy súlya van, hiszen kikerül az oktatási rendszerbe. Talán nem történhetett volna meg ez, ha roma szervezeteket és hozzáértő szakembereket kérnek fel az anyag szerkesztésére, lektorálására. Az oktatási segédanyag 500 oldal, ennek töredékét, két foglalkozást kifogásoltak azok, akik támadták a segédanyagot – ezeket Neuman szerint már kijavították. „A fejlesztés ugyanakkor egy évig tartó munka eredménye, több mint 3 ezer oldal készült. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a roma oktatási programokban mindig is voltak félreértésre okot adó értelmezési eltérések, maguk a szakemberek is sokat vitatkoznak, nincs széleskörűen és általánosan elfogadott egyértelmű kép, meghatározás még a roma vagy cigány szó használatában sem”.

A munkafüzetből szemezgetve Sárközi próbálta alátámasztani kemény kritikáit.

A Roma Café közönségének kuncogása és a döbbent arcok arról tanúskodtak, hogy torz meghatározások és nagyon sok butaság szerepel a füzet azon részében (valószínűleg a többiben is), amely a cigányok csoportjait mutatja be, leírva szokásaikat, és minden fontos dolgot, amit a nebulóknak tudniuk kell rólunk, hogy előítéleteik (ha még nincsenek) ne alakuljanak ki. A füzetben olyan merész állítások találhatóak a romungrókról, miszerint ők zenészekre és szegényekre oszthatók, csak maguk közt házasodnak és a népcsoporton belül külön csoportok alakulnak ki közöttük a foglalkozás, életmód, táplálkozás szerint, megélhetési forrásuk pedig az, hogy a parasztoktól vásárolnak és eladnak. Az oláh cigányok két nyelven beszélnek, magyarul és romul, valamint a sikeres üzletelésből próbálnak megélni. A beások súlyos identitászavarban szenvednek, mert azt sem tudják, honnan jöttek és hagyományaikra nem emlékeznek. Továbbá az oláhok kategorizálják a magyarokat: parasztra és úriemberre! A füzet szerint a romani kris a cigány csoportok kultúrájában a bíráskodással egyenlő, és azt a csoport egészére kiterjeszti, elfelejtve megemlíteni, hogy ez a szokás ma már alig létezik. Ráadásul a tanulóknak szerepjáték formájában kell azonosulniuk Marissal, a hazudós tyúktolvajjal, aki úgy védekezik, hogy „haljon meg a családom, ha nem az igazra esküszöm!”

Havas Gábor szociológus szerint gyakori a pedagógusok előítéleten és tudatlanságon alapuló képe a romákról, ráadásul a munkafüzet a romák másságát, egzotikus voltát ha ngsúlyozza ahelyett, hogy a hasonlóságokra világítana rá, hiszen a másságnak addig van értelme, amíg az azonosulást nem üti ki. Szuhai Péter szociológus-etnográfusnak is ez volt a véleménye, hozzátéve, hogy a nyolcvanas évektől kezdődően a cigányok kultúrájának a megismerése a különleges emberek megismerését kezdte jelenteni. Egyébként nem csak ezzel a könyvvel, előadással és oktatási anyaggal van baj, manapság folyamatosan születnek összetákolt, közhelyektől hemzsegő anyagok. Neuman szerint az eddigi kutatások rendkívül jó eredményeket hoztak a ProgramÖT projektjének hatásáról, a romák médiabeli megjelenítése pozitív változást mutat: nyíltabb lett, és a botránycentrikusságtól elmozdult a problémacentrikusság felé, az emberek romákkal kapcsolatos attitűdje pedig reprezentatív kutatásuk szerint pozitív irányt vett el.

Időszerű áttekinteni az eddigi

eredményeket

Kaltenbach Jenő, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogok Országgyűlési Biztosa fontosnak tartja a cigány gyerekek oktatási integrációjának érdekében tett kormányzati intézkedések felülvizsgálatát. Véleménye szerint most időszerű áttekinteni az eddigi eredményeket, meghallgatni a kritikákat és a felmerült javaslatokkal sikeressé tenni az integrációs törekvéseket. Ennek első lépéseként fórumot szerveztek az Országgyűlési Biztosok Hivatalában Oktatási Integráció Magyarországon címmel. Daróczi Gábor szerint a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatása az ország versenyképességének szempontjából is fontos. A miniszteri biztos elmondta, hogy a Nemzeti Fejlesztési Terv II-ben fejlesztések várhatóak a gyógypedagógiai szakszolgálatoknál, melynek keretében a speciális felmérésekhez fognak segítséget nyújtani, az adatbázisokat fejleszteni, valamint új teszteket is beszereznek. Fontos változás lesz az is, hogy az iskolák szeptembertől az integrációs normatívákat akkor vehetik igénybe, ha szerződést kötnek az Országos Integrációs Hálózattal. Daróczi szerint megdöbbentő, hogy az utóbbi három évben háromszorosára nőtt a diszlexiásnak minősített gyerekek száma (az Utolsó Padból Program létrejötte óta!), ezért egy országos felmérést is szükségesnek tartana, hogy kiderüljön, miért van ez így. Véleménye szerint az integráció kérdését nem lehet önmagában vizsgálni, hiszen hiába költ el a tárca 24 milliárdot normatívákra, ha ezek a diákok munkanélküliek lesznek.

A konferencián jelen lévő pedagógusok szerint az integrációs normatívák akadozva érkeznek meg az iskolákhoz, ráadásul a hátrányos helyzetű gyerekeket sok iskolában csak érettségivel rendelkező „tanárok” tanítják, másrészt a pedagógusok hiába vesznek részt mindenfajta tréningen, ha a gyakorlatban visszatérnek több évtizedes rutinjukhoz, elfelejtve az új technikákat. Daróczi szerint az oktatás egyedül nem adhat megoldást azon iskolák számára, ahol települési szegregáció miatt alakulnak ki homogén osztályok.

A szabad iskolaválasztás rendszeréről és a tanfelügyelői rendszer visszaállításáról így választások előtt a nagy pártok is elkezdtek beszélni, azonban senkinek nem áll komolyan szándékában változtatni. Forray R. Katalin sem tartja jónak a szabad iskolaválasztás rendszerét, de véleménye szerint azokon a településeken, ahol zömében cigányok élnek, a gyerekek számára nem jelentene kiutat ennek megszűnése sem. Ahhoz pedig, hogy ezek a gyerekek az integrált osztályokban se szenvedjenek hátrányt és szívesen járjanak iskolába, a családok életkörülményeinek is javulnia kellene, és szemléletváltásra lenne szükség a családok és a pedagógusok részéről is.

Horváth Marianna

Szegregáció számokban

Hazánkban minimum 178 olyan általános iskola működik (az oktatási tárca 40-50-ről tud), amelyek többségében roma diákokat oktatnak. Az Európai Unió és az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium megbízásából 2005 szeptemberében zárult vizsgálat szerint hazánkban legalább 3000 roma többségű osztály, ezen belül 1253 homogén roma osztály létezik az alapfokú oktatásban. Puskás Aurél, a suliNova Kht. NFT Koordinációs Központjának vezetője szerint a szabad iskolaválasztás nagyszerű demokratikus jog, amely azonban Magyarországon az iskolai szegregáció növekedésével jár együtt. Sok esetben szülői és pedagógusi ellenkezés nehezíti a cigány (hátrányos helyzetű) diákok együtt nevelését szerencsésebb sorsú társaikkal. „A Nemzeti Fejlesztési Terv két oktatásfejlesztési programjáért felelős suliNova Kht. segítséget és támogatást kínál mindazoknak, akik aktív szerepet vállalnak az iskolarendszer és az oktatás-nevelés modernizációjában, az iskolai szegregáció felszámolásában. A szervezet egy olyan program- és taneszközfejlesztő innovatív műhely, amely képes ennek a kívánatos átalakulásnak a motorjaként működni” – áll sajtóközleményükben.

Visszautak

Magyarországon az értelmi fogyatékosoknak minősített iskoláskorúak száma több mint duplája az unióban mért adatoknak. Az Európai Unióban ez a szám 2,5 százalék, Magyarországon 5,3 százalék, akiknek döntő többsége cigány gyerek. 2003 szeptemberében indult az oktatási és az egészségügyi tárca Utolsó Padból programja, melynek célja a fogyatékos gyermekek európai uniós átlaghoz képest magas arányának felülvizsgálata, melynek eredményeként a nem fogyatékos gyermekeket integrálni kellett a normál tagozatokra. A visszakerülő diákok után az intézmények két évig 504 ezer forintos normatívát kaphattak meg. A 2003/2004-es tanévben megtörtént az enyhe fokban értelmi fogyatékosnak minősített 2100 második osztályos gyermek felülvizsgálata, összekötve az amúgy is kötelező vizsgálattal. Független szakértők bevonásával, de egyébként a még régi, elavult tesztekkel végezték a vizsgálatot; a gyerekek 11 százalékáról derült ki, hogy nem fogyatékosak. 222 gyermeket azóta sikerült visszaintegrálni normál tantervű osztályba. A program sikeréről a kormány és az ellenzék természetesen eltérően vélekedik. A legnagyobb baj, hogy csupán egyszeri vizsgálatról lévén szó, azokat a gyerekeket, akiket idén vagy tavaly állítottak kényszerpályára ezekben az osztályokban, nem vizsgálja felül senki.

Együtt vagy külön?

„Együtt vagy külön – romák, cigányok, magyarok, iskolák” címmel Forray R. Katalin nevelésszociológus, a Pécsi Tudományegyetem Romológia Tanszékének vezetője tartott előadást 2005. november 21-én a Mindentudás Egyetemén. Egy tudományos fórumon, ahol a fehérjék bonyolult működését és számos tudományág legfrissebb kutatási újdonságait ismertetik, cirkuszba illő, „áltudományos” előadás zajlott, megfűszerezve egy kis mulatós hangulattal a Szilvási Gypsy Folk Band tolmácsolásában. A romológia tanszék vezetője a rendelkezésre álló idő egyharmadában a cigány közösségekről (romungro, beás, oláh), családi szocializációjukról, a cigány közösségre jellemző gyermekszeretetről, a cigány lányok féltéséről és iskolai pályafutásuk sajátosságairól beszélt. Az előadás értékelhető részében elhangzott, hogy a cigány fiatalok jelentős része 30-35 évesen áll egyetemi, főiskolai vagy középiskolai tanulmányainak kezdetén. Forray szerint ennek az az oka, hogy a cigányok életében a családalapítás és gyereknevelés nagyon fontos, és sok esetben akkor kezdenek el tanulni, ha ez már megvan. Mára a cigányok is felismerték az iskolázottság fontosságát és tesznek is annak érdekében, hogy felzárkózzanak. Hozzátette, hogy meggyőződése, a roma és nem roma gyerekeket együtt kell oktatni. „A szakmai és politikai diskurzusokban a kérdés egyre inkább úgy fogalmazódik meg, lehet-e egy népcsoportot mint hátrányos helyzetűt definiálni, és oktatáspolitikai feladatként a felzárkóztatást kitűzni. Míg az elméleti viták folytak, addig a gyakorlatban nemzetiségi-kisebbségi oktatás ürügyén sok helyütt szegregált cigány osztályok szerveződtek, a szegregáció minden negatív tárgyi és személyi feltételével, szociális és pedagógiai következményével” – fogalmazott Forray. A tanszékvezető szerint a cigány közösség sikeres társadalmi integrációjában mind a két félnek felelőssége van, de a többségi társadalomé a felelősség nagyobb része, mert ők vannak többen.