Útonálló                    Vélemény
Eörsi István halála kapcsán: „minden cigánynak megvan a maga magyarja” feltételezésemről

Mivel Eörsi utolsó napjairól, perceiről nem tudok szívszaggatóan beszámolni, hisz nem voltunk barátok, rokonok, ezért inkább egy jelenségről írok.
Amióta meghalt, szándékosan az Erzsébet hídon megyek át Budáról Pestre, mert ablaka pont a hídra nyílik. Azóta gyakran megesik, hogy a buszsávban bóklászom, hogy közelebb legyek hozzá, de ennek a territóriumnak a tulajdonosai, a spiclik és taxisok lesodornak onnan. Meglátogatnom egyszer sikerült. Ő nem akarta, és az aktuális gyászolók is lebeszéltek róla. Állítólag utolsó heteiben gyermekverseket írt, mint az indexre tett írók, talán önkéntes büntetés volt a Rákosi-versei miatt. Talán olyannak tűnik majd fejtegetésem, mint ismétlés a kabaréból, miszerint Pistike megkérdezi a nudista övezetben a hölgyet: tessék mondani, kurva néni, mennyi az idő? Mire a hölgy így válaszol: Pistike, engem ismersz, de az órát nem? Magyarán az analfabéták gondolkodni azért tudnak.
Az én magyarom Eörsi lett (bár kilátásaim mások, mert szobám ablaka a Szent János Kórház proszektúrájára nyílik, míg a fürdőszoba – ritka tisztálkodásom ellenére – ablaka a Majori Gimnázium tornatermének leány öltözőjére). Illetve volt egy másik magyarom is: Csoóri Sándor, de a rendszer bukása után középkori módon és a középkorig visszavezethető okok miatt hátat fordítottak egymásnak, én pedig ott álltam a Magyar Demokraták és a Szabad (magyar) Demokraták közé szorulva. Ekkortájt írta Eörsi, hogy a Csoóri pénztárcája fel van virágozva, s talán válaszul Csoóri azt, hogy a zsidók dobogót ácsoltak maguknak a Parlamentben, szállt az a hír is, hogy a sábeszdeklin árvalányhaj a Kuncze, ez igen, eredj no magadnak Európába ezek ellenére, te büdös cigány.
Egy alkalommal Eörsi, méltatva versemet, hosszasan kitért Dubrovnik szépségére, ekkor értettem meg, hogy a délszláv háború idején nem Dubrovnikot lőtték, hanem a verseimet. Sőt Eörsi konspirációi már odáig fejlődtek, hogy a 2000 című jeles művészeti lap undorodván a leadott versemtől, Eörsi egy remek használati utasítást gyártott mellé, s így versem zöld jelzést kapott, mint egy pornófilm a délelőtti órákban a köztelevíziónál. Jóval később arra gondoltam, hogy jobb lett volna, ha ez a versem a plázálódó úrigyerekek számára nyomtatott Kretén vicclap kisebbségi különszámában jelenik meg.
Tehát a felfedezők, a mi Magyarjaink:
Barit fölfedezte Domokos Mátyás, Bari versei olyan hitelesek és szépek voltak, hogy urbánusokat és népieket egyaránt lehetett vele riogatni, egy ideig a magyar irodalmi közérzet be is lázasodott tőle, sőt, gyanúm szerint Domokos kaphatott egy fülest az ENSZ illetékes bizottságától, miszerint a jelenlegi kutatási eredmények azt sejtetik, hogy a cigányok közt is lehet egy két homo sapiens. Bari ezt oly mértékben igazolta, hogy néhány snapsz után a Tokaji Írótáborban megpendítette Nagy Imre halálát és az oroszok itt létének okait (jóval Nagy Gáspár N I halálára című verse előtt). Erre kapott egy akkora pofont az akkori Hazafias Népfront megyei elnökétől (később a Nagy Imre társaság helyi elnökétől), hogy mind a harmincöt kilója a honvédségnél landolt, majd e jeles szervezetnek a börtönében. Innen Csoóri imádkozta ki miniszteri ismerőseivel. Domokos Mátyás mosta kezeit és felfüggesztette az egyébként is ideiglenes pasztorációt. Barit mint skanzenlakót már nem mutogatták többet, szapulta mindenki. Ő pedig írta tovább a gyönyörű verseit. Gyanúm szerint mi, cigány költők az Ő köpenyéből bújtunk elő/mertünk kibújni.
A Daróczi nemzetség, dinasztia jeles képviselőjének, Cholinak nem egy magyarja volt, hanem az egész kerületi pártbizottság (éppen amelyikben lakott), s amikor velük tivornyázott, büszkén mutogatta a Kommunista Kiáltvány cigány nyelvű változatát. A tőkét ugyan kivitték az országból, szellemét pedig itt hagyták, Cholit ez nem zavarta, mély vallásosságról tett tanúbizonyságot, a túlélési stratégia jegyében. Igaznak bizonyult munkássága.
Osztojkáneszku Bélának nem kellett sokáig nyalakodni a Mozgó Világnál, Veress Miklós hamar felfedezte, mint Kolombusz Indiát, végül is az Ő vadászterülete volt.
Kovács Józsi egy kommunális filozófussal fedeztette föl magát, így megrendelésre, Ancsel Évával. Én figyelmeztettem, hogy a sporthírek után egy kis reklám, és kezdődik a rendszerváltás. Gyorsan szerezzen magának egy 56-os forradalmárt vagy ellenforradalmárt, mindegy, és a kiszemelt kapitális barommal bensőséges viszonyt alakítson ki. Nem sikerült neki, pedig hosszas címlistát találtam nála. Azóta Mohácson agonizál és a Csele patakban búvárkodik valami közös múlt után, csak nehogy keszonbeteg legyen.
Horváth Gyuszit valami aktív cigány kutató elvitte Illyés Gyulához, aki inkább a prosztatájával bíbelődött, és a franciáknak íródó Petőfi monográfián, ahol határozottan állítja, hogy Petőfit betegsége idején a soproni katonai kórházban a világ legmocskosabb bűnözőjével, egy szutykos cigánnyal ápolnak egy ágyban. Még szerencse, hogy Illésnek prosztatája és monográfiája volt, s így a Gyuszi megúszta a nagy felfedeződést. Azt viszont már nem, hogy törzsi villongásokban ott a Bükk lábánál elvérezzen. Szerencsétlen, költő soha nem lesz, gyanúm szerint Illyés sem.
A legszerencsétlenebb közülünk talán a Szepesi Józsi. Vélhetőleg az Ő magyarja egy tájjellegű nyugdíjas irodalomtanár lehetett, aki ezeket a SÁLGOTORJONI munkásmozgalmi csipkéket megigazította a versein.
Szécsi Magda, aki ír, fest, grafikál, színdarabot ír, kerámiázik és űrhajós, az Ő magyarja Dávid Ibolya, meglepő és érdekes nemzeti és nemzetiségi szimbiózisa, vajon Szécsi föladja a nemzetiségi státusszal járó gyötrelmes etnobizniszt, vagy Dávid Ibolya uszálya alatt ott mocorog a trianoni revizionizmus, s így Szécsi visszakaphatja a határontúlra szakadt cigányokat?
Van egy másik jeles költőnőnk, Burai Kati, aki gyorsan szült nyolc-kilenc gyermeket s utána megkérdezte tőlem, hogy szerintem is nevetséges-e, ha zsidó férfi nagykabátban kakál, nekem elég a nagykabát, mint röhej tárgya.
Van valami Sárközi nevű költőnk, talán Eger várának egyike, az ő magyarja Faludy, a szonettel mint műfajjal volt valami afférjuk. Óvakodni kell Sárközitől, képességétől aktívabb, egy alkalommal egy nőnek látszó tárggyal a konyhámig ambicionálta magát és fájó lábait kávéval gyógyította, a szerencsétlen. Faludy már ártalmatlan.
Jónás Tamás magyarja Esterházy – javított kiadásban, aki negyedóránként ír egy regényt, de minek. Tamásra nagyon kell vigyázni, mert nagyon tehetséges, és ne kapjon több Herder- ösztöndíjat, különben tényleg nem lesz magyar nyelv. Jónás teljesen mást érdemel, nem ennek a labancnak a szellemét.
István, kedves magyarom, köszönöm, hogy rákácsoló, agresszív exkatedrálisaimat megsimogattad, köszönöm, hogy az egzotikus vér mítoszát lefújtad verseimről, persze ettől még nem lettem költő. Nem elég, hogy van magyarom, én is kellenék a munkához.

Legközelebb a cigány politikusok magyarjairól írok, és az ehhez fájdalmasan kötődő vegyes házasságok gyötrelmeiről, csak haljon már meg valaki aktuálisan.

Balogh Attila