Főút / A hónap témája

 

MACIKA: nélküle

Lesz roma ösztöndíj, de kérdés, hogyan és mikor?

 

„A jövőben igazolni kell a félév eredményes befejezését is, azaz akkor kaphatják meg a kérelmezők a megítélt ösztöndíjat, ha azt eredményesen be is fejezték” – közölte az esélyegyenlőségi minisztérium azt követően, hogy a MACIKA-tól saját hatáskörébe vonta a roma ösztöndíjak kifizetését. A pályázatokat augusztus folyamán ígérik meghirdetni, ám a fentiekből következően kifizetés csak fél év múlva, a tanév eredményes befejezését követően lesz. Az állam idei kiadásai tehát 640 millió forinttal csökkennek.

 

Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium (ICSSZEM) vezetése július 27-i sajtóközleményében tudatta, hogy saját hatáskörébe vonja a roma tanulók ösztöndíjának kifizetésével kapcsolatos ügyek intézését. A döntés hátterében több indok is áll. A minisztérium úgy véli, hogy a közöttük fennálló szerződésnek a közalapítvány eddig nem tett eleget. Az ICSSZEM szerint az alapítvány nem lépett fel kellő határozottsággal, amikor az ösztöndíjak kifizetésével kapcsolatban aggályok merültek fel. A minisztérium a pályázatok kezelésének érdekében hozta meg ezt a döntést – szögezik le.

 

 

Előzmények

A múlt hónapban „nem hivatalosan” közölt információk szerint (lásd: Amaro Drom 2005. július: MACIKA: se vele, se nélküle) az esélyegyenlőségi tárca visszatartja az ösztöndíjak kifizetésére szánt mintegy 640 millió forintot. Erről Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter levélben értesítést küldött a Magyarországi Cigányokért Közalapítványnak, amelyben közölte azt is, hogy elindította a tárca és a közalapítvány közötti támogatási szerződés módosításának folyamatát.

Mára tisztázódott a levélváltás oka, hiszen a MACIKA-val 2004 vége óta egyeztetések folynak arról, hogy az ösztöndíjrendszert az eredeti céloknak megfelelően átalakítsák. Az évi támogatási szerződés 4. b. pontja szerint az átalakítást a közalapítványnak július 20-ig be kellett volna fejeznie, ez azonban nem történt meg.

Az Országos Cigány Önkormányzat a hír kapcsán rögvest közölte: tiltakozik a terv ellen, és az a meggyőződésük, hogy a MACIKA működését „kormányzati és ellenzéki politikusok elvtelen háttéralkui bénítják meg”. Varga József, a közalapítány elnöke szerint csak abban az esetben halaszthatja el a minisztérium az ösztöndíjak kifizetését, ha egyoldalúan módosítja a közalapítvánnyal kötött támogatási szerződést. Közölte, amennyiben így lesz, panaszszal fog élni a köztársasági elnök és a kormányfő felé, és elképzelhető, hogy bírósághoz fordul jogorvoslatért.

A minisztérium sajtóközleményének kiadásával egy időben zajlott a MACIKA kuratóriumának rendkívüli ülése, amelyre Varga József kuratóriumi elnök, egyben fideszes országgyűlési képviselő Kolompár Orbánt, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökét is meghívta. Az ülést  azonban több kurátor igazolt távolléte miatt a közalapítvány elnöke határozatképtelenné nyilvánította, így az ülés szakmai tanácskozássá alakult. Az OCÖ elnöke arra kérte a kormány és a kuratórium tagjait, hogy egyrészt mielőbb találjanak megoldást a fennálló viták rendezésére, másrészt hogy az OCÖ által delegált tagok, Teleki László, Pálfi Miklós és Farkas Flórián következetesen képviseljék az  országos önkormányzat álláspontját. Kolompár nem kívánt állást foglalni arról, hogy az ICSSZEM által javasolt ösztöndíj-reform megfelel-e az elvárásoknak addig, míg a MACIKA által megküldött szakértői anyagokat nem tanulmányozza át.

A lufi azonban kipukkadt, a minisztérium döntött, Göncz Kinga miniszter július 29-én, az Esély Galériában tartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy „lesz roma ösztöndíj”, csak nem a MACIKA, hanem az ICSSZEM kezeli. Az ösztöndíjpályázat kiírása augusztus közepén várható, a pályázási feltételek – mint arról a múlt hónapban már írtunk, hogy a szociális rászorultságot igazolni kell – nem fognak változni. A diákok viszont csak akkor jutnak hozzá ösztöndíjukhoz, ha igazolják, hogy az első félévet sikeresen elvégezték. Arra azonban figyeljen minden pályázó – hívta fel a figyelmet a miniszter –, hogy két állami ösztöndíj megszerzése kizárja egymást.

A rászorultság és a motiválás elvét szeretnénk jobban beépíteni a roma tanulókat támogató ösztöndíjrendszerbe – mondta Göncz Kinga miniszter. „Magyarország jövője szempontjából kulcsfontosságú, hogy minden gyereknek esélye legyen tanulni, hogy piacképes szakmát szerezzen, így a későbbiekben versenyképesen tudjon megjelenni a munkaerőpiacon” – tette hozzá a tárca vezetője. A minisztérium szeretné megváltoztatni, illetve kiküszöbölni annak lehetőségét, hogy azok is kapjanak támogatást, akik ugyan igazolják a tanévkezdéskor a beiratkozást, azonban nem biztos, hogy be is fejezik tanulmányaikat. A tárca szerint azért fordulhatott elő eddig, hogy évkezdéskor duplaanynyian pályáztak az ösztöndíjért, mint a tanév második félében. „Terveink szerint a jövőben igazolni kell a félév eredményes befejezését is, így a tanulók fogják tudni, hogy van egy megítélt ösztöndíjuk, és akkor kapják azt meg, ha eredményesen be is fejezték a félévet. Szeretnénk, ha valóban tanulásösztönző lenne a program” – fogalmazott Göncz Kinga, majd hozzátette: a minisztériumnak több olyan háttérintézménye van, amely képes az adott ösztöndíjprogram kezelésére, ilyen a Mobilitás, amely az ifjúsági ügyek feladatait végzi. Minden valószínűség szerint ez a hálózat fogja kezelni a roma tanulók ösztöndíjainak ügyét.

Teleki László politikai államtitkár a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a minisztérium nagyon fontos lépést tett meg azzal, hogy saját hatáskörébe vonta a roma ösztöndíjak kezelésének ügyét, hiszen a MACIKA kuratórium határozatképessége miatt az ösztöndíjak kifizetése késedelmet szenvedett volna.

Mivel a kormány elfogadta az Útravaló ösztöndíjra vonatkozó rendeletet, és ez mintegy 750 millió forinttal a rászorult gyerekek tanulmányainak segítésére szolgál, ezt a két ösztöndíjat mindenképpen össze kell majd hangolni. A jövőben azonban a kormány növelni fogja a programra előirányzott pénzt. Változások mindenképpen lesznek tehát, de nem ebben a tanévben. Nem roma ösztöndíj, hanem hátrányos helyzetű ösztöndíj lesz a megnevezése. Az ügyről való nyilatkozattól lapzártánkig a MACIKA elzárkózott.

 

Ösztöndíjmustra

Ilyenkor, a nyár végéhez közeledve egyre több család számolgatja, mennyi pénzt kell gyermekük iskoláztatására fordítaniuk. Az alábbiakban összegyűjtöttük, hogy a diákoknak milyen lehetőségeik vannak ösztöndíjigénylésre. Gyakorta azonban olyan feltételeket alakít ki egy-egy kiíró, hogy annak nem sok diák tud megfelelni.

Csak keveseknek jelenthet segítséget a Józsefvárosi Roma Középiskolás Diákösztöndíj is, amelyre nappali tagozatos, VIII. kerületi, legalább középiskolás fiatalok jelentkezhetnek, a középiskolában minimum 4,5-ös, a felsőoktatásban pedig 4,0-es tanulmányi átlaggal. A támogatott diáknak kötelezően részt kell venniük a Józsefvárosi Roma Szolgálat korrepetációs és művelődési programjaiban.

 

Romano Kher

A Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház–Roma-no Kher 1987 óta működteti ösztöndíjrendszerét. Itt nem utasítják el azokat a diákokat, akik nem jó tanulók, sőt azokat sem, akik nem tanulnak sehol, de tehetséges zenészek, táncosok, festők vagy sportolók, és ezt már bebizonyították. Az ösztöndíjközpont egyik legfontosabb elve és feladata az ösztöndíjasokkal való személyes kapcsolattartás. A támogatásért csak a budapesti roma fiatalok pályázhatnak. A Cigány Ház Ösztöndíjközpontja nemcsak pénzbeli juttatásokkal támogatja a középiskolai, valamint a felsőfokú tanulmányaikat folytató diákokat, hanem közösségi programokkal, tanfolyamok szervezésével, tanácsadással is. Az ösztöndíjközpontban igénybe vehető a könyvtár, amely helyben működik, illetve segítséget tudnak nyújtani dolgozatok elkészítésében is. Ellentétben az ösztöndíjazó intézmények általános eljárásával itt fontosnak tartják, hogy a diákok maguk vegyék fel ösztöndíjukat. A nyelvtanulási szándékot is támogatják, emellett rendszeresen szerveznek beszélgetéseket, vetítéseket, nyaranta táborokat. Havonta több alkalommal szerveznek külön programokat, színházi előadásokat, különböző komoly- és könnyűzenei koncerteket. Az évente megrendezett ösztöndíjasok gáláján a diákok lehetőséget kapnak a fellépésre, és egymás tehetségét is megcsodálhatják.

 

Romaversitas Láthatatlan Kollégium

Az alapítvány 1997 óta működik, 2001 óta mint kiemelten közhasznú szervezet. Első szemesztere 1998-ban indult be, és minden évben 10-15 diák végez. A 2004/2005-ös évben már 48 diákjuk volt. A Romaversitas roma főiskolások és egyetemisták képzését, felzárkóztatását vállalja. Minden évben növekedik a jelentkezők száma, de a Romaversitas befogadóképessége korlátozott, így nem tudnak mindenkit felvenni. Az alapítvány pályázatok útján tartja fenn magát, a „láthatatlan kollégistáknak” ösztöndíjat adnak, számítógépes képzést, nyelvoktatást, szemináriumokat, illetve tutorokat biztosítanak. A jelentkezőnek másodéves hallgatónak kell lennie, és 3,5-ös tanulmányi átlaggal kell rendelkeznie. A felvételi írás- és szóbeli vizsgából áll. Jelenleg a pótfelvételik zajlanak.

 

Bursa Hungarica

Az Oktatási Minisztérium a települési és a megyei önkormányzatok együttműködésével a 2000/2001. tanév során beindította a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot, amely a felsőoktatási intézmények hátrányos helyzetű hallgatói számára nyújt rendszeres anyagi segítséget. A szociális ösztöndíjrendszer az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok számára szeretné elérhetővé tenni a felsőoktatásban való részvételt. A Bursa Hungarica többszintű támogatási rendszer, amelynek pénzügyi fedezeteként három forrás szolgál, a települési önkormányzatok által nyújtott támogatás, a megyei önkormányzat ezt kiegészítheti, a harmadik része pedig az intézményi ösztöndíjrész. A pályázati rendszerhez 2067 önkormányzat csatlakozott, valamint minden megye, és a magyarországi városok 90,4 százaléka. A 2005-ös tanévben összesen 34040 ezer diák részesült támogatásban, a nem támogatott diákok száma pedig 6555 volt. Az ösztöndíjak összege átlagosan 3712 forint volt, a teljes önkormányzati (települési és megyei önkormányzatok) támogatás 1milliárd 254 millió forint volt tíz hónap alatt.

 

Útravaló – nemzeti ösztöndíjprogram

A négy elemből álló új kormányzati ösztöndíjprogramra 21064 diák és 7790 mentor pályázott. Az Út a középiskolába program 7. és 8. osztályos diákokat és tanáraikat támogatja. A havi támogatás összege diákonként 3500 forint, a mentor számára pedig gyermekenként 4000 forint, amelyet tíz hónapon át kapnak. A program második része az Út az érettségihez, amely a középiskolásokat segíti. A diákok számára 4500 forint, mentoraiknak 4000 forint az ösztöndíj összege. A harmadik elem, az Út a szakmához, amely szakiskolai és szakközépiskolai diákok hiányszakmára való beiskolázását ösztönzi, itt a diákok és a pedagógusok is 4000 forint támogatást kapnak havonta. A negyedik elem az Út a tudományhoz, amely a matematika, a természet- és műszaki tudományok iránt érdeklődők tehetséggondozását, fejlődését kívánja elősegíteni. A program, úgy tűnik, inkább a tanárokat ösztönzi, ez abból derül ki, hogy a havi támogatás mellett bónuszforintokat is kaphatnak a felkészítő pedagógusok, abban az esetben, ha diákjaik felsőbb osztályba lépnek, felvételt nyernek középiskolába, sikeresen leérettségiznek vagy bejutnak a felsőoktatásba. Ennek összege programonként változó, 15 ezer forinttól 40 ezerig terjedhet. Az látható, hogy a tanárok nem egy gyermeket vettek a szárnyuk alá, így érthető a lelkesedésük, és talán eszükbe juttatja ez a fajta „elismerés”, hogy annak idején miért ezt a pályát választották.

 

Horváth Marianna