útravaló
mese
Kicsi Katóka




Holt volt, hol nem volt, volt egyszer egy erdő. Annak szélében egy pici házikó. Ott lakott Katóka szegény édesanyjával, aki nem csak szegény, de nagyon beteg is volt. Katókának nem volt testvére, ezért mindig unatkozott. Egy szép napon elhatározta, bejárja az egész erdőt.
Ahogy ment, mendegélt egyre beljebb jutott, mígnem az erdő közepén megpillantott egy nagy gödröt. Akkora gödör volt ez, amilyet ember még aligha látott. Nem csoda hát, hogy a kicsi leány oldalát furdalta a kíváncsiság. Sietett is rögtön a széléhez megnézni, mi lehet benne. Alig ért oda, máris egy hatalmas ördög nézett szembe vele. Már menekülni sem volt ideje a pici lánynak, mert az ördög hopp, a kezébe vette és hatalmas gödör belsejébe vitte.
A leány sírt-ordított, de hiába:
– Mit akarsz tőlem, te ördög?
Mire az ördög:
– Tojáshéjon felnevellek, aztán feleségül veszlek.
– Menjen hozzád az öreganyám, az már úgyis meghalt.
– No én nem bánom – mondta az ördög. – Nekem jó lesz az öreganyád is.
– Nem hallod, te bolond ördög! Mondtam már, hogy nem él.
– Ne törődj semmivel, ha hívod, még a föld alól is előkerítem!
Nem volt mit tenni, a kicsi leány sírva hívta az öreganyját:
– Mami, mami! Gyere elő, mert megesz az ördög!
Mire ezt kimondta, az öregasszony nyomban kiugrott a földből. Mindjárt ölelgette, csókolgatta az unokáját, de bizony a leány félt tőle, mert nem hitte el, hogy a nagymamája. Nem sokáig kételkedett, mert eszébe jutott, hogy a temetésen egyik kedvenc nyakláncát, egy arany félholdat tettek a nyakába. Mikor megpillantotta azt a leány, mindjárt erőre kapott. Ütötte-verte az ördögöt, az meg csak hahotázott. Gondolhatjátok… Olyan hatalmas ördög volt, hogy jólesett neki a kicsi leány ütése. Biztosan azt gondolta, hogy simogatja.
Az asszony se turte tovább:
– No várj csak! Adok én neked!
Rúgta, marta, harapdálta az ördögöt, mégsem ért semmit, mert az még jobban hahotázott.
– Te bolond Ördög! – mondta az asszony. – Minél jobban ütlek-verlek, annál jobban hahotázol! Bolondnak nézel te engem?
Mire az ördög:
– Dehogy nézlek, dehogy nézlek, inkább addig megigézlek!
Mire ezt kimondta az ördög, hopp, az öregasszonyból fiatalt varázsolt. Most esett csak igazán csapdába a kicsi lány, mert ez az asszony már nem volt a régi, hiszen az ördög a maga lelkét varázsolta belé. Éppen ezért jól meg is értették egymást, de olyannyira, hogy éjszakára már együtt háltak. Mire felkelt a Nap, az asszony máris perlekedett a kicsi leánnyal:
– Te miért sírsz itt? Ma finomat szeretnénk ebédelni!
A leány sírva mondta az asszonynak:
– Én még csak ötéves vagyok, nem tudok főzni.
Erre az asszony még haragosabb lett:
– Mire delelőre jár a Nap, kész legyen az ebéd! Aztán hangot se halljak! – Ő meg szépen viszszafeküdt az ördög mellé ölelkezni.
A kislány elkeseredésében a gödör széléhez kuporodott. Félt, remegett, hiszen a gonosz aszszony kérésének még egy szakács sem tudott volna eleget tenni.
Egyszer csak csoda történt: egy hang szólt hozzá az égből.
– Ne félj semmit! Majd én segítek rajtad! Menj az ördög közelébe, ott találsz egy hatalmas ördögtojást. Mire delelőre állna a Nap, üsd rá egy nagy kőtányérra. Annyi tojásrántotta lesz belőle, hogy még az ördög unokája sem fogja elfelejteni. Ha így teszel, meglátod, szabad leszel.
Úgy is történt. Mire a Nap megfordult, minden készen állt. Ment a leány örömmel, tálalt, kedveskedett. Mikor az első falatot megették, hatalmas villám csapott le. Csak úgy süvített a szél, még az erdő fái is megrepedtek belé. Mikor ez mind lezajlott, és a szél is lecsendesedett, a gödör szélén egy gyönyöru palota állt, a kislány édesanyjának a palotája.
Ha az Isten nem segített volna, az én mesém is tovább tartott volna.
Jó, hogy az Isten segített, mert így a kislány édesanyja is meggyógyult.
Azóta is élnek, és amikor villámlik, az ördög meresztgeti a szét.




O beng taj i sukar shej/Az ördög és a szépleány – Kunhegyesi Ferenc grafikája




E Cini Katóka


Kaj sas, kaj na sas, sas jokhar jekh zeleno vesh. Ando kodolesko agor sas jekh cini kolyiba.
Kothe trajisarlas e cini katóka pesa chorra dejorasa, ko na numa chori, de bares nasvali sas. Kadal pikonya sha chi sas pheny thaj prhral. Kade sakanak rucisarlas pes. Jekh shukar dyes kodi gindisardas ande peste, ande phirel o baro vesh.
Sar, zahalas majfeder ando vesh, sama las jekh bari gropa. Kasavi gropa sas, hoj soski manush anglakodi chikanak, chi diklas.
Vi e cini shej sidyarlas karing la gropako agor, te dikhel so si andre. Daba reslas kothe, jekh baro beng, dikhlas ande lake jekha. Aba chi zhanglas te muntulpe, ke o beng happ, ande peske vast las la, haj ande gropa vazdas la. E shej rolas-cipinkerlas, de chi molas khanci:
– So kames mandar tu beg? – Pushhlas e cini shej.
Pe sos o beng:
– Anreski kozhasa bararav tut, apal romnyake lav tut.
–Te zhal karing tut muri phiri dej! Kodi aba vi kade mulas.
– No mishto si.- pendas o beng. – Lashi avla mange vi tyiri phuri dej.
– Chi shunes tu dilo beng! Phendem aba ke chi trajil!
– Chi dara khanchi, te akhares la, vi tel e phuv angle anav la.
So shaj kerelas e cini shej, akhardas peski mamija.
– Mami! Mami! Av kathe, ke xal man o beng!
Kana kadi avri phendas, e phuri romnyi sigo avri xutyilas andar e phuv.
E romnyi angalyi das la, chumidkerlas la, de voj darajlas latar, ke chi ptyalas, hoj voj si laki mami. E cini shej sama las pe peste. Anda laki godyi avilas, hoj kana praxonde laka mamija ande laki korr somnakuno sonatiko shundine. Kana sama las, hoj kothe si, zorr las karing peste. Shinlas-mundarlas ando beng. O beng feri assajlas. Shaj gindinen kasavo baro beng sas, hoj misto pelas leske, sar e cini shej mardas les.
Shaj ke kodi gindisardas, simisarel les. Nichi e phuri chi dikhlas majdur:
– No azhukar dav metut! – Phendas leske.
Bechindas les, burnyikasa korcindas les, dindarkerlas les, thaj na molas khanchi, ke o beng majfeder assajlas.
– Tu dilo beng! Sar majfeder marav tut, kade assas! Dilyake dikhes man! – Phenel e xolyarnyiko romnyi.
Pe sos o beng:
– Nichi dikhav, nichi dikhav, numa terni romnyi kerav.
Kana kadi avri phendas o beng, happ, andrar phuri terni kerdilas. Akanak palesh ande bari brigaj e shej. Nichi na sa voj kasavi volyaki romnyi, ke o beng pesko jilo kerdas ande late. Ramaki rama, gindisaren andre… O beng, haj e romnyi shukares, hatyarde pen jekh-kavresa.
De kade, hoj vi ratyasa kethane sutinde.
Pe sos opre avilas o kham e romnyi cipinkerlas la cinashasa.
– Tu sostar roves kathe!
Adyes but lashimo kamav te xav! Zha sigo haj tav!
E cini rovindo phendas lake:
Me numa panzhe bershengi sim chi zhanav te kiravav.
E romnyi pe kadi majxojarnyiko kerdilas:
– Zhikaj e mizmeri gata te avel sako! Pala kadi nici jekhvar te na des duma! – Cipindas pe late, haj pashjilas pale pas o beng te chumidkerel les.
Chori shej, kerkilas, chi zhanlas so te kerel, gelas tw rovel ande gropaki agor. Na but, pe kadi jekh glasso shunel e shej andar o cheri.
– Na dar khanchi! Zhutisarav me pe tute!
Zha kothe kaj o beng si, haj kothe rakhes jekh bengesko anro. Majsig, sar o Kham, karing o mizmeri phirla, malav opre o anro, thaj shor pe barraki telyari. Shaj dikhe sode peko anro avla andar leste.
Kattyi, hoj le bengesko shavoro vi shaj dikhel.
Te kade keres, slobozines.
Kade sas. Pe sos o kham boldas pes, sako gata sas.
Gelas e shej kerdas lengi voja. O beng, haj e xolyarnyiko romnyi xanas.
Pala angluno nakhajipo, bare strafina malades tele. Gilabelas e balval, de kade, hoj vi le vesheske kashta pharadyonas andre.
Kana kado pecisajlas, haj vi e balval tele nacholas, pe gropaki agor jekh bari shukar kher kerdilas. La cinashaki dejori trajisarlas andre.

O Del te na zhutisardasas, vi muri paramicha majdur zhalas. De che mishto si ke zhutisardas, e romnyi sastylas thaj pachasa trajisaren vi akanak. Kana o strafina malaven, atunchi o beng peske jakha opre vazdel.



R. Lakatos Klára: Tegyél a tuzre nagyapám (Shue pe jag papo)
Roma Kulturális Egyesület, 2002.