| műút
könyvkritika
|
|
Ufók és cigányok Szabad asszociációk egy könyv kapcsán Kardos Péter–Nyári Gábor: Cigánylabirintus Jonathan Miller Kiadó, 2004, 1980 Ft Egy újságíró és egy közgazdász. Írtak egy könyvet. A jó üzlet vagy a mittudoménmi reményében. Szokatlanul nagy figyelmet kapott a könyv. Egy közgazdász és egy újságíró csak el tudja intézni, hogy kapjon. Cigánylabirintus a címe. Tényleg labirintus. Nehéz belőle ép bőrrel kikecmeregni. Azért, mert amúgy is nehéz a cigányoknak kikecmeregni a gödrökből, mondják a szerzők. (Ki a cigány? Aki nem tagadja le. Miért tagadja? Fogalmam sincs. Azt is automatikusan letagadjuk, ha pukkantunk. Aztán később, esetleg, megtanuljuk bevallani. Na, jó, eredendően, talán nem tagadjuk le. De hol van ma már eredeti ember, mire eljut egy akármilyen közösségig?)  Fotó: Dezső Tamás Unalmas-e a könyv? Az. És 1980 forintba kerül. Nem 1984-be. És: nehéz olvasni, boszszantó beleélni magunkat a főhős sorsába (ja, ez egy olyan könyv, hogy olvasgatod, Olvasó, aztán bizonyos pontokon felteszi a kérdést, hogy jobbra mész vagy balra mész, és akkor az egy-két flekkes, sorszámozott történetdarabkák között ide kell ugranod vagy oda, lapozgathatsz előre-hátra, és valamikor véget ér kis történeted – jól vagy rosszul, többnyire rosszul –‚ mely úgy kezdődött, hogy kiengednek téged, szekszárdi csávót az intézetből, zsebedben kétszáztízezer forint, vágj neki az életnek, szüleid persze sehol, „egy rakás testvéred élhet szanaszét az országban”). Na, ez az utolsó félmondat azért erősen kifogásolható, nem? Vagy én vagyok már túlérzékeny, átszakadásig dörzsölt papír? (Mondhatnád, Olvasó, hogy ez a valóság, én meg azt mondám erre, hogy ami könyvben van, az semmiképp sem valóság már többé [ha az is volt valamikor], és felhívnám a figyelmed a realizmus és a naturalizmus közötti eltérésre, legfőképpen a realizmus bukásának okaira. Ha megbukott a realizmus egyáltalán. Úgy tűnik, nem.) Bosszantó magunkat beleélni a főhős sorsába, mert nehéz. (Ami jó és értékes, az nehéz. Ami nehéz, nem feltétlenül jó és értékes. [Valami nem feltétlenül igaz, ha egy ember meghalt érte, by Oscar Wilde.]) Engem nem is érdekel ez a könyv. Talán nem is írnék róla, ha nem kérnek fel rá. Talán nem kérnek fel rá, ha nem írnék róla. Így találtunk egymásra. Igaz: a könyvesboltokban elfogyott a könyv, benne volt a tévében, csak ér valamit. De miért? Hát cigányokról szól! Azokról, akiknek szagát (miért ne lenne, ha beszélnek róla) sokan nem bírják ebben az országban, akiknek sorsát, kultúráját legfeljebb elnézik, töredékesen, finnyásan válogatva, el nem fogadják. (Egy igazi férfi nem halhat meg úgy, hogy ne legyen egy belevaló cigánycsaja, és egy igazi nő csak ne hagyja már ki a döngetős cigánycsávót, míg felülről szagolhatja az ibolyákat!) Ha engem történetesen, nem érdekelne a japán nép sorsa (bevallom, nem is, egyelőre), akkor nem vennék japp(sic!)án-könyveket. De ezt meg veszik. Miért? Aztán miért van, hogy ha erre terelődik a szó (cigányok: hej, cigányok, cigányok, mit fogott a hálótok, török gyerek megfogta, gádzsó gyerek gyógyítja, tillárom), akkor mindenkinek van véleménye, már bosszantó, hogy mindenképpen elhangzik az „ismerek ilyet is, olyat is” bődületesen mély intellektusú, de valójában tanult és megjátszott bölcsességű nyitómondat, és a vége úgyis az (én csak kinyilatkoztatok, nem bizonyítok, ha hisztek, hisztek, nekem, ha nem, nem, kit érdekel?), szóval, hogy rasszisták vagyunk (mi? ők? én is. mi.), és szégyenkezünk, legfeljebb. Ezért, a szégyen miatt, ahogy Esterházyt, Kunderát és Ottlikot is, vásároljuk, úgy sejtem, a Cigánylabirintust, egyénileg és társadalmilag. A média nem ilyen tiszta: „pornó”, „megölte”, „botrány”, „megcsalta”, „homokos”, „ufó” és ezekhez hasonló, agyonstrapált kurva-hívószavak mellé rendeződött be a „cigány” is, majdnem mindegy, mit, csak mondjunk róla. Ezért, sejtem én (tökéletlen kívülálló, cigány magam is, míg ki nem nőttem belőle) a nagy figyelem, a nagy vásárlóerő. (Nagy? Egy országban, mely annyi lakossal büszkélkedhet, mint jobb helyeken egy nem is főváros? Oké, ez most Amerika volt, de kulturális pezsgésében csak van valami, nem? Az alterna-tív[nak nevezett] szubkultúrák is megélnek akkora piacon, és ez üdvös – Bush ide, Bush oda, tengertánc!) Kardos Péter. Nyári Gábor. Nagy Feró, Orsós László Jakab. Nevek csak a borítóról. Bentről meg: OSI, Deák Gábor, Mohácsi Viktória, Szira Judit, meg az interjúalanyok. Mert nem fikcióból, hanem valóságból táplálkozik (ld. írásom elejét, vö: realizmus és naturalizmus, ott). Nagyon unalmas ám folyton úgy viselkedni, mintha egyenjogú lennék! Ha megkérdeznék, miért húzom a szájamat, hiszen itt mindenki jót akar. A róka gondoskodik magáról, de Isten gondoskodik az oroszlánról. William Blake. Találd ki, Olvasó, miért jutott ez eszembe. Szerintem ne vedd meg a könyvet, Olvasó. Ne is foglalkozz vele, nézd a Barátok közt-et! Jónás Tamás
|