| Belső oldal
Körkörös védtelenség
|
|
Körkörös védtelenség Mostanában egyre jobban védik a nép egyszerű gyermekeit. Közülük is különösképpen a romákat, mert ők még egyszerűbb fiai e bonyolult magyar népnek. Van már „nép ügyvédje”, ahova akkor is fordulhat az ember, ha nincs pénze megfizetni a sztárügyvédeket, a televízióban (MTV) valóságos kisebbségi „ombudsman” vigyázza az érintettek érdekeit, hamarosan a munka világát is figyelő tekintetek pásztázzák, nehogy sérüljön a dolgozó nép érdeke. Február elsején létrejött az Egyenlő Bánásmód Hatóság, amely kifejezetten azokat a gonoszokat fogja majd büntetni (persze csak nagyon szűk lehetőségek között), akik nem átallják megkülönböztetni szerencsétlen embereket nemük, vallásuk, szexuális vagy éppen nemzetiségi-etnikai hovatartozásuk okán. Mindez nagyon jó, csak kicsit olyan érzést kelthet, mint az az ember, aki úgy lépne ki a „nyócadik” kerületben a lakása előtt várakozó tankjához, hogy még boxert, rugósbicskát, skorpió-géppisztolyt, de a biztonság kedvéért kisebb taktikai atomfegyvert is pakolna zsebeibe. Mert hát háború van, vagy mi. Védelem ott szükséges ugyanis, ahol támadás is van. És ha jobban megnézzük, valóban: hathatós jogi segítséget pénz nélkül alig lehet szerezni, a televíziókban egymást érik a burkolt vagy nyílt, sokszor persze nem szándékos előítéletes műsorok (igaz, többnyire nem a „királyi” tévében, de a kereskedelmi adókkal nem tud-akar mit kezdeni az állam), a munka világáról ne is beszéljünk! Ismerőseim között alig akad olyan, aki normális körülmények között dolgozna: vagy feketén foglalkoztatják őket, vagy csak szürkén, de mindenképpen olyan kiszolgáltatottak a munkavállalók, amilyenek talán még az elátkozott Horthy-korszakban sem voltak. Ha meg még roma is valaki… Van ám itt egy baj: úgy tűnik, sokszor a támadó és a védekező is ugyanaz. Előfordult már persze a világtörténelemben, hogy ugyanaz az érdekcsoport fegyverezte fel a szembenálló feleket, de hát nekünk azt mondták, hogy „itt Európa van!”, s nem erre készültünk. Vajon nem az állam-e a legnagyobb munkáltató, vajon nem az állam tartja-e fenn saját televízióját, vajon nem a hatalom-e, amelyik olyan törvényeket fogad el vagy szentesít, amelyek napról napra gerjesztik-igazolják a megkülönböztetést, a kirekesztést, a jogsértéseket? Vajon nem az állam-e, amelyik köp a saját maga által hozott szabályokra, lásd pl. a közintézmények akadálymentesítése? Nem a hatalom az, amelyik nem mer hozzányúlni a szegregált oktatás legfőbb okozója, a világszinten is példátlan szabad iskolaválasztásnak a rendszeréhez? Az rendben van, hogy különböző intézmények védik az állampolgárok jogait. Védjék, és büntessenek, ha kell. De nem lenne egyszerűbb, és persze olcsóbb egyszer már rendet rakni az állami fejekben, s akkor talán a magánfejek sem lennének oly bátrak a jogsértésekre? Tudjuk, az állami agyak mindenkinek szeretnének megfelelni, mert a legfőbb jó lebeg a szemük előtt: a választási siker. Ám két úr szolgája – sikeresen – nem lehet senki. Ahogy Bob Dylan énekelte: „vagy az ördögnek, vagy az Úrnak, de valakinek szolgálnod kell!” Néző
|