| Úthenger
Olvasónapló
|
|
Peremlétben
Két könyv az elszegényedésről A kirekesztettség változó formái Napvilág Kiadó, Budapest, 2004, 190 old., 3200 Ft. Gyorsjelentés a szegénységről (Készítette Bass László, Ferge Zsuzsa, Márton Izabella) Szociális Szakmai Szövetség, Budapest, 2004, 82 old., ármegjelölés nélkül A két kötet egyetlen közös vonása, hogy mind a kettő a szegénységgel, pontosabban az elszegényedés folyamatával, a végleges peremre szorulás jelenségével foglalkozik, amely különösen a magyarországi roma lakosság egy részét érinti, fenyegeti közvetlenül. Ladányiéké – már csak a jóval nagyobb terjedelme miatt is – tágasabb keretek között teszi ezt, kitérve bizonyos fogalmi problémákra, ugyanakkor nemzetközi összehasonlításba is helyezve a kérdést. A Gyorsjelentés a szegénységről pedig azt hozza, amit a kifejezés maga is sugall: lendületes, figyelemfelkeltő, tömör figyelmeztetés, a probléma súlyosságának a hangsúlyozása. Ladányi és Szelényi a nemzetközi szakirodalomban többféle értelemben is használt „társadalom alatti osztály” (angolul: underclass) fogalmát finomítja tovább a jelenség leírására és értelmezésére. Felfogásukban a kifejezés többszörösen összetett társadalmi helyzetet jelent. Ennek az összetevői a következők: a társadalom alatti osztály tagjai a többségtől földrajzi értelemben is elkülönülten élnek; a társadalom „fő vonulata” „haszontalannak” tartja őket, vagyis nem érzi úgy, hogy érdemes volna összehangolt erőfeszítéseket tenni felzárkóztatásuk érdekében; nagy a valószínűsége, hogy utódaik is benne rekednek ugyanebben helyzetben. Fontos mozzanat még, hogy a peremére, sőt még azon is kívülre szorultak annak a tágabb – etnikai – csoportnak is (esetünkben a cigányságnak), amelyhez tartoznak. Ezt az állapotot a szerzők az észak-magyarországi Csenyéte község alapos történeti-szociográfiai leírásával mutatják be. A falu, miután már a hatvanas-hetvenes évek körzetesítései fokozatosan megfosztották a létfeltételeitől, mára teljes mértékben elgettósodott. A könyv bemutat több olyan – külső – kezdeményezést, programot, amelyeknek az volt a céljuk, hogy a csenyéteiek helyi munkalehetőséghez jussanak, és feltárja, miért fulladt mindegyik kudarcba. Az okokat a csenyétei szegénység kultúrájának néhány – nem feltétlenül sajátos, de talán az általában tapasztalhatónál markánsabb – jellemzőjében keresik. Az első a szélsőséges egyenlőségre törekvés, amely egyrészt segíti a túlélést, egy pontig pedig még a közösségi kötelékeket is erősíti, ugyanakkor lehetetlenné teszi az egyéni fölemelkedést, kitörést. A második az egymással szembeni bizalom hiánya, ami azt is lehetetlenné teszi, hogy a közösség bárkit is elfogadjon a saját tagjai közül vezetőnek, tekintélynek. Ez viszont lehetetlenné tesz bármiféle szervezett gazdasági tevékenységet. Harmadikként a „beszűkült időhorizontot” jelölik meg a szerzők, vagyis a gazdasági tevékenység kívülről megelőlegezett kellékeinek (vetőmag, hizlalni való jószág, munkaeszköz) felélését, pénzzé tételét, a lakóház eladható, feltüzelhető elemeinek a kibontását – amit persze magával hozhat az éhség, a hideg kényszerítő ereje is, nem csak az „úgyse lesz jobb” lemondása. A könyvnek ez a konkrét, leíró része (amelyet egy rövid, öncélúságában is érdekes falutörténeti függelék egészít ki) rámutat egy mindeddig nem eléggé hangsúlyozott tényre. A rendszerváltás óta bekövetkezett gazdasági folyamatok a romák egy jelentős része esetében nem csupán az életkörülményeik romlását, sokak számára a végleges leszakadást hozták, de a közösségi szálak elszakadása is felgyorsult. Úgy tűnik, a túlélés, az érvényesülés lehetőségeit ma már egyre nehezebb megtalálni a hagyomány, a szolidaritás keretei között. Ez a feltevés természetesen további tapasztalati bizonyításra szorul, másfelől kiindulópont lehet annak a vizsgálatához, mi az, ami mégis átmenthető, átmentésre érdemes, és milyen tájékozódási pontokat, kapaszkodókat kínálnak a jelenlegi társadalmi körülmények a kiemelkedni képes egyén számára. A Szociális Szakmai Szövetség – immár ötödik – gyorsjelentése szociális munkások tapasztalatain alapul, akik konkrét esetek tömegén keresztül számoltak be rossz szociális helyzetben lévő családok sorsának alakulásáról. A könyv a szegényedés általános jelenségét mutatja be, etnikai különbségtétel nélkül. Javulást – kevéssé meglepő módon – kevesen tapasztaltak, ezt többnyire a lakáshelyzet kedvező változása okozta. Azoknak a családoknak az esetében, amelyeknek romlott a helyzete, több új jelenséget is felsorolnak a kötet összeállítói. Első helyen említik a „kamatos pénz” aggasztó terjedését, azoknak a „vállalkozóknak” az elszaporodását, akik 20-30 ezer forintért előre „megveszik” a megszorult családoktól az egész évi szociális segélyt, családi pótlékot, akár 100 százalékos kamatot szabnak a nyújtott kölcsönre, az adóst pedig terrorizálják, prostitúcióra kényszerítik, mindenéből kiforgatják. A teljes elszegényedés másik lehetséges útja a kényszerű elvándorlás: munkalehetőség híján faluról városba, a saját lakással járó költségek miatt pedig ellenkező irányba. Az elvándorlást kiváltó okok természetesen az újonnan érkezőt is sújtják, aki emiatt sok esetben kénytelen visszafordulni – csakhogy immár még rosszabb körülmények közé. Az út vége pedig nem ritkán a család széthullása, a mély alkoholizmus, a hajléktalanság. Hosszan lehetne idézni a konkrét eseteket – a munkahely elvesztése, válás, betegség, haláleset. A hétköznapok olyan katasztrófái ezek, amelyek mindenkinek az életét megrendítik. A különbségek viszont csak ezután jelentkeznek. A legszegényebbek számára ugyanis az ilyesfajta családi tragédia anyagi – és sokszor lelki – tartalékok híján megállíthatatlan sodródáshoz, zuhanáshoz vezet, amelyet csak a külső segítség fékezhet valamelyest. Erre a külső segítségre pedig egyre inkább szükség van – talán ez a nem túlságosan újszerű, de állandó ismételgetésre szoruló következtetés a két kötet legfontosabb tanulsága. Kovácsy Tibor
 Fotó: Larry Brookner – Képünk illusztráció |