Útkereszteződés
Interjú
Már bánja, hogy politikus lett


Májercsik Zoltánné a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége (CSZOSZ) színeiben került az Országos Cigány Önkormányzat képviselő-testületébe, de mára megbánta, hogy pedagógus létére politizálásra adta a fejét.



Hogy került az OCÖ-be?
Unszolásra. Azt mondták, hogy a mostani OCÖ szakmaiságra épül majd, és minél több diplomás embert várnak, akik megfelelő módon tudják a szakmát képviselni minisztériumi és egyéb szinteken. Sajnos ez nem így történt.

Hogyan került kapcsolatba a CSZOSZ-szel?
Miskolcon tartotta Teleki László államtitkár, akkori elnök, a választási kampánynyitóját, én ott feltettem egy-két kérdést, amire Kövesi Vilmos reagált. Így kerültünk kapcsolatba. Aztán többször leültünk és beszélgettünk, majd közölte: ilyen több diplomás szakemberekre lenne szükség a szervezetben. Szeretné, ha én a CSZOSZ-en belül indulnék a választásokon, és Borsod megyét odaállítanám a CSZOSZ mellé. Innen indult az egész.

Miért éppen CSZOSZ? Miért nem MCF vagy más szervezet, hiszen a CSZOSZ-nek a megyében nincs gyökere?
Én ebben a csapatban láttam azt, amiért indult ez az egész választás, a szakmaiságot, a tisztességet, a jó szándékú emberek tenni akarását. Ezekben az emberekben láttam mindent, de hozzáteszem, hogy óriásit csalódtam.

Mi a véleménye az OCÖ munkájáról?
Azt érzékelem és borzasztóan bánt, hogy amiért ez a három koalíciós partner összeállt, abból nem lett semmi. Itt a szakmaiság abszolút nem érvényesül. Ha valakinek diplomája van, az főbenjáró bűn, ha esetleg több, az már akasztás, tehát sajnos a szakmai érvek nem érvényesülnek, csak az egyéniek. A megyénkben és másutt is felelősségre vonnak az emberek, és úgy érzem én is, hogy tehetetlen vagyok, és igazuk van, ennek nem volt értelme. Annak nem volt értelme, hogy váltsunk, mert azok a nagy célok, amiket kitűztünk, nem valósultak meg. Én például 27 éves pedagógus múlttal rendelkezem, de még egy oktatási bizottságban sem vagyok benne. Nem akarok én semmit, csak azokat a tapasztalatokat, amelyekre 27 év alatt szert tettem, hasznosítani a jó cél érdekében. Ki sem kérik a véleményemet, meg sem hallgatnak. Akkor miről beszélünk?

Indul a következő OCÖ-választáson?
Nem. Egyértelmű, hogy nem. A ciklust befejeztem, aztán kivonulok a politikából.


Kép és szöveg: H. B. A.