Főút
A hónap témája
Élt 19 évet
Rendőri intézkedés közben meghalt egy roma fiú Kecskeméten


Július 25-én, vasárnap este a rendőrök elől menekülve halt meg egy tizenkilenc éves roma fiatalember Kecskeméten. A büntetése elől szökésben lévő Jakab Richárdot egy helyi bevásárlóközpontban ismerte fel egy civil ruhás rendőr. Egy szemtanú szerint három rendőr támadt a fiúra, majd amikor elfogták, ököllel ütötték, megrugdosták, és több percen át a homokba nyomva tartották a fejét. Az elfogást végrehajtó rendőr tagadja a bántalmazást. Lapzártakor a szakértői vizsgálatok még tartanak, mert bár az elsődleges jelentések szerint szívbetegsége miatt halt meg a fiatalember, gége- és agyi sérüléseket is találtak a holttestén.





Fotó: HBA



Ferenczi László, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn így nyilatkozott az eset kapcsán: egy szolgálaton kívüli rendőr ráismert az áruházban a körözött Jakab Richárdra. Úgy döntött, szolgálatba helyezi magát, és elcsípi a büntetése elől menekülő fiatalembert. A tizenkilenc éves fiút vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt egy év, fiatalkorúak büntetés-végrehajtási intézetében letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bíróság.

Mindenki másképp látta

Ferenczi szerint az elfogást megakadályozandó Richárd bátyja lökdösni kezdte a rendőrt, mire a fiú elszökött. A rendőr újból elfogta a szökevényt, de az ismét elmenekült. Több sikertelen elfogási akció után a helyszínre ért egy másik rendőr, aki föltartotta Richárd bátyját. Csak ekkor sikerült elfogni a szökevényt, a rendőr hátracsavarta a kezét, majd a földre nyomta fiút. A sajtószóvivő szerint ekkor érkezett a helyszínre a harmadik rendőr, aki értesítette a mentőket.
Farkas István, Richárd barátja másképp emlékszik a történtekre. Elmondása szerint nem egy, hanem három civil ruhás nyomozó vette üldözőbe Richárdot a szupermarketben. Mialatt a fiú bátyja, Gusztáv elterelte a rendőrök figyelmét, a fiatalember futásnak eredt, és az áruház mögé menekült. István szerint a rendőrök, amikor elkapták „ütni, vágni kezdték az öklükkel, és megrugdosták”, majd az egyik rendőr hátrafogta a kezét, a földre rántotta, rátérdelt a hátára, és a homokba nyomta a fejét. A barát hallotta, ahogy a fiú könyörög a rendőröknek az életéért: „engedjenek föl, mert megfulladok, most már nem szökök meg”. Hiába. Pár perc múlva Richárd már halott volt. Farkas elmondta, hogy amikor a rendőrök látták, hogy alig lélegzik a fiú, vizet hozattak neki egy közeli házból, és szájon át próbálták újraéleszteni. Ez azonban a helyszínre érkező mentősöknek sem sikerült.

Rejtőzködő szívbetegség, homok a légcsőben

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság után az ügy további kivizsgálása a Megyei Nyomozó Hivatal feladata lett, mert a rendőrségen Ferenczi szerint úgy látták, hogy összefüggés tapasztalható a rendőri intézkedés és a haláleset között. A BRFK igazságügyi orvosszakértői még vasárnap éjjel felboncolták a fiatalembert. Az előzetes szakértői véleményük szerint Richárd szívbeteg volt. Emellett a meneküléssel fellépő fokozott fizikai és pszichikai megterhelés, és a leszorítással járó mozgáskorlátozottság is hozzájárult a halálához. Ezért a Kecskeméti Városi Rendőrség kapitánya hétfőn felfüggesztette állásából az elfogást végrehajtó rendőrt.
Jakab Attila, Richárd bátyja szerint Richárd nem volt szívbeteg, öt éve orvosnál sem volt. Richárd gyermekorvosa is úgy nyilatkozott, hogy jól fejlett, egészséges, eleven gyerek volt, szívbetegségre semmi nem utalt nála.
Közben kiderült: az orvosszakértő nemcsak az eddig rejtőzködő szívbetegség nyomait találta meg Richárdon. Idegen testet találtak a sérült gégéjében, agyvizenyőt, agyi ödémát és agyi beékelődést is megállapítottak.
Ezek azért nem nagyon szoktak maguktól kialakulni – de a kiváltó okokról nem tudhattunk meg közelebbit. A vizsgálatot végző rendőrorvos alezredes azt mondta: még vizsgálják az elhunyt fiatalember holttestét. Az ismeretlen eredetű szívtágulattal járó szívbetegség mellett többek között arra is keresik a választ, mikor, mitől sérült meg a férfi gégéje, illetve hogyan került homok légcsövébe, vagy miért találtak mintegy két deciliternyi vízzel többet az agyában. A boncolást végző rendőrorvos alezredes azt mondta: önálló, halált okozó sérülést nem talált, azonban azt már valószínűnek tartotta, hogy a fiatalember szemén lévő véraláfutás ütéstől származik.
A Jakab Richárd édesanyja által felkért ügyvéd – miután ismertették vele az első orvos-szakértői vizsgálat eredményét – úgy nyilatkozott: ha ilyen komoly problémája volt a fiatalembernek, nehezen tudja elképzelni, hogy az üldözés alatt – miközben futott, dulakodott, többször kiszabadult, és folyamatos stressz alatt állt – nem esett össze, és csak a rendőri intézkedés végén halt bele a betegségébe. A rendőrségi szakértők szerint további vegyi, orvosi és nyomszakértői vizsgálatokra van szükség. A végleges diagnózist augusztus másodikára ígérték.
Kedden éjszaka több helyszínen is virrasztottak. Voltak, akik az áruház mögött gyújtottak gyertyát, de többen a kecskeméti rendőrség előtt gyűltek össze.
A kecskeméti és kiskőrösi rokonok rendőrkapitányság előtti virrasztását a nem oszlatta szét a rendőrség, azonban Hajdúszováton két roma fiút előállítottak, és reggelig bent tartottak a rendfenntartók. A fiatalok a település egyik kocsmájában gyertyát gyújtottak Richárd emlékére. A szórakozóhelyen tartózkodóknak ez nem tetszett, összevesztek, és a már hazafelé tartó fiatalokra kihívták a rendőröket. Előállításuk után, garázdaság miatt eljárást indítottak ellenük.

A vizsgálat vizsgálata

A haláleset körülményeinek tisztázását a kisebbségi ombudsman is figyelemmel kíséri. Kaltenbach Jenő úgy nyilatkozott: a vizsgálatot kontrollálják, emellett akkor is eljárhatnak, ha nem áll fenn alkotmányos visszásság, de annak veszélye fenyegethet. Az ombudsmani figyelmet Kaltenbach szerint az indokolja, hogy a halálesetről az ügyben nyilatkozók és a sajtóorgánumok egyaránt más-más módon számoltak be, illetve a sajnálatos esemény óta a sajtó folyamatosan ellentmondó híreket közöl.
Sajtóértesülések szerint eljárás indul a testvér ellen, aki feltartotta menekülés közben a Jakab Richárdot üldöző rendőrt. Hivatalos személy ellen elkövetett erőszak miatt tett az intézkedő rendőr feljelentést, akit már szerdán vissza is helyezett állásába a kecskeméti rendőrfőkapitány. Azt mondta, neki elég ehhez a döntéshez a szakértő első gyorsjelentésének eredménye, tudniillik hogy Richárdnak beteg volt a szíve.
Közben érdekes módon valaki, valahogy öt-hét centiméter mélyen és másfél-két méter szélességben „felszántotta” azt a helyet, ahol Richárd meghalt, megsemmisítve ezzel az esetleges további nyomokat. Miközben az ügyészségi nyomozás még távolról sem zárult le.
A Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA) pénteki közleményében követelte: a rendőrség eljárását független vizsgálatnak vessék alá, és a lehető legrészletesebben tájékoztassák a közvéleményt, az adatvédelmi szabályok tiszteletben tartása és valamennyi dokumentum nyilvánosságra hozatala mellett.
Vasárnap este – lapzártánk után – csendes megemlékezést tartott Richárd emlékére az RPA és a Kecskeméti Cigány Kisebbségi Önkormányzat. A megemlékezés a városi rendőrkapitányság épületénél kezdődött. A rendezvény megzavarta egy engedély nélküli tüntető, aki többek között „elég volt a hisztériából” feliratú táblával vonult a gyászolók elé. Utóbbiak a provokátort sajnálatos módon megverték, szeme alatt véraláfutás keletkezett. A rendőrség szintén sajnálatos módon nem biztosította a megemlékezést, így nem is lépett közbe. A rendezvény ezt követően szentmisével fejeződött be a Jókai úti Piarista templomban
Hétfőn autóbusszal utaztatták az elhunyt fiú családját, rokonait Kecskemétről Budapestre, akik részt vettek a Nehru Parkban tartott roma holokauszt megemlékezésen, ahol az elhunyt Richárdról külön megemlékeztek.


S. Kállai Szilvia




Maradandó sérüléseket szenvedett a rendőri intézkedés során az a roma férfi, akinek az ügyében „embertelen rendőri bánásmód miatt” marasztalta el a magyar államot a strasbourgi bíróság július 20-án – nyilatkozott a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda ügyvédje az MTI-nek.
Bodrogi Bea ügyvéd elmondta: az 1995-ös ügyben a sértett feljelentést tett a rendőri intézkedés miatt, olyan súlyosan bántalmazták a kapitányságon, hogy feldagadt, piros lett az arca, a bal dobhártyája pedig berepedt. Feljelentés nyomán a Békés Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal viszonylag széles körű bizonyítás folytatott le, de végül megszüntette a nyomozást, így magyar bíróság már nem is foglalhatott állást a rendőri intézkedés jogszerűségéről – tette hozzá a szakember.
A jogvédő iroda 1999-ben vitte a roma férfi ügyét a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága elé. Bodrogi Bea elmondta: a magyar állam a strasbourgi bíróság előtt folyó eljárásban nem ismerte el a felelősségét. A sértett a rendőri intézkedés következtében a mai napig is hallássérült.
A NEKI-nek egy másik ügye is folyamatban van Strasbourgban: 1997-ben egy rendőr lelőtt egy roma származású fiatalt, aki belehalt sérüléseibe. A rendőrt megvádolta az ügyészség, ám a bíróság felmentette.
Idén júniusban egy bolgár férfi is halálát lelte rendőri intézkedés közben. A boncolási jegyzőkönyv szerint a rendőri kényszerintézkedés okozta a halálát. Az ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt indított eljárást – tudatta az MTI-vel a Fővárosi Főügyészség szóvivője még júniusban, az esetet követően. Az ok fulladás volt, ami akkor következett be, amikor a „férfi nyakát átfogták egy könyökmozdulattal, és a földre vitték”. A szóvivő közölte: még nincs gyanúsítottja az ügynek, „mert ez a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés önmagában egy törvényes és szakszerű intézkedés, amit az eljáró rendőrök nap mint nap számtalanszor alkalmaznak garázda elemek megfékezésére”.