| Útmutató
Kutatási beszámoló
| |
|
Drámai egészségi állapotban A fiatal roma lányok 12 százaléka kísérelt már meg öngyilkosságot A magyar népesség egészségi állapota az európai átlaghoz viszonyítva rendkívül kedvezőtlen: Magyarországon a fiúk 8, a lányok pedig 6 évvel számíthatnak rövidebb életre, mint uniós kortársaik. A romák helyzete ennél is rosszabb: átlagosan tíz évvel élnek rövidebb ideig, mint nem roma honfitársaik. A legrosszabb egészségi állapotban a háztartásbeli roma nők vannak, akik körében egyes betegségek hússzor gyakrabban fordulnak elő, mint a társadalom egészében. De már önmagában roma nőnek lenni is hatalmas egészségügyi kockázatot jelent – lásd a mellékelt, Babusik Ferenc vizsgálatai alapján készült ábrát! 1998-ban a SOTE Magatartástudományi Intézete 15–24 év közötti fiatal – köztük roma – nők körében végzett vizsgálatot egészségi állapotuk felmérése és a biopszichoszociális tényezők összefüggéseinek feltárása érdekében. Gyukics György az adatok alapján a roma lányok helyzetét elemezte, amelyből kiderült: a 15–24 év közötti roma nők 9,3 százaléka súlyosan depressziós, miközben a nem roma lányok esetében ez az arány mindössze 2,1 százalék volt. A roma lányoknak közel fele küzd valamely mértékben a depresszió tüneteivel, miközben a nem romáknak csak a negyede. Így az sem csoda, noha elképesztően szomorú, hogy a megkérdezett roma lányok közül minden nyolcadiknak (12,1%) volt már öngyilkossági kísérlete. A nem roma lányok közül minden huszadik esetében fordult elő ilyen (5,6%). 1997–1998-ban Budapesten, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a romák egészségügyi ellátásának szociális hátterét vizsgálták (Gyukits György, Ürmös Andor, Csoboth Csilla, Purebl György). A kutatásból többek között kiderül: a megkérdezett romák közül mindenki részesülhetett orvosi alapellátásban, ám hiába veszik ezt igénybe, ha a háziorvosok által felírt gyógyszereket nem tudják kiváltani, illetve azokban az esetekben is, amikor gyógyszerekre még telik, ez anyagilag annyira megterhelő lehet, hogy nem marad elég pénz élelemre. A szak- és kórházi ellátás esetében már maga a szolgáltatás igénybevételének területén is komoly hiányosságok mutatkoznak. Azok a romák, akiknek nincs egészségbiztosítási kártyájuk, teljes egészében kiszorulnak ezekből az egészségügyi ellátási formákból, míg azok, akiknek van, szegénységük miatt csak a legrosszabb minőségű ellátásban részesülhetnek. A szakorvosi ellátáson belül – amire az interjúalanyok egyébként is a leginkább panaszkodtak – a szülészet-nőgyógyászat az a terület, ahol a legtöbb és legsúlyosabbnak minősíthető etnikai megkülönböztetésről számoltak be a megkérdezett cigány nők. A szülő nővel való durva beszéd és bánásmód még kifejezetten az enyhébb panaszok közé tartozott. Végül egy idézet a kutatásból, amely tragikusan illusztrálja, hogy a korábban említett tízszer- hússzor akkora megbetegedési arány hova vezet a roma nők esetében, és hogy zárulnak be előttük az ajtók egy életre: „… harminchárom éves vagyok. Gerincsérvem volt… Huzamos ideig táppénzen voltam… Ezalatt az idő alatt az én státuszomra felvettek egy másik embert… Aki nem stabil, aki beteges, aki gyakran van táppénzen, az elbocsátható. Úgyhogy így lettem elbocsátva két évvel ezelőtt. Utána szétnéztem munka után, de nem kaptam, és végül is kénytelen voltam beadni a leszázalékolási kérelmemet, ahol hatvanhét százalékban állapították meg a munkaképesség-csökkenést, úgyhogy azóta rokkantnyugdíjas vagyok. Jövedelmem tizenháromezer-négyszáz forint. A család az én vagyok meg a kislányom, tehát a tizenháromezer négyszáz forintot el kell osztani kettővel, ehhez jön még a háromezer kétszáz forint családi pótlék, plusz ezerötszáz forint nevelési segély… Kértem segélyt az önkormányzattól, de sehol nem tudnak segíteni. Nincs pénz, nincs keret stb. Kértem rendkívüli szociális segélyt, vagy egyszeri szociális segélyt. Azt mondták, hogy rendszeres havi jövedelemmel rendelkezem, mivel a rokkantnyugdíj annak minősül, ezért nem áll módjukban támogatni engem. Tulajdonképpen minden rostán kiestem…” N. I. E.
|