| Útlevél
Együtt az unióba
| |
|
Szándékok és igazodási pontok
Az Európai Unió fejlettebb területei felől nézve Magyarország egésze támogatásra szoruló térség, és az ezen belüli különbségeket, következésképpen a tennivalókat is mi látjuk csak igazán. Rajtunk, a hazai intézményeken múlik tehát, hogy milyen hatékonyan használjuk fel az uniós támogatásokat. Dr. Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) főtitkára úgy látja, hogy bőségesen van még tennivaló a területfejlesztési rendszer ésszerűsítése és demokratizálása terén. Hogy néz ki a területfejlesztés mai magyarországi rendszere, milyen munkamegosztás van a különféle intézmények között? A területpolitika és területfejlesztés korábban a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) részfeladata volt. A Medgyessy-kormány változtatott ezen, és a TÖOSZ is egyetértett azzal, hogy a feladat a Miniszterelnöki Hivatalhoz (MeH) kerüljön. Sőt azt szorgalmaztuk, hogy az Országos Területfejlesztési Tanács elnöke maga a miniszterelnök legyen. Hiszen ez egy ágazatközi ügy, tehát minisztériumok fölötti feladatról van szó. Külön intézményrendszere van a területfejlesztésnek – ezt felügyeli Nagy Sándor politikai államtitkár. Külön szerveződött az EU-források kezelési, valamint a pályázatok ösztönzési rendszere – ez a Baráth Etele-féle politikai államtitkársághoz tartozik. Januárban mind a kettőnél létrejött egy-egy országos hatáskörű szerv: a regionális és területfejlesztési, illetve a nemzeti fejlesztési terv hivatal. Ráadásul időközben létrejött az EU-integrációs, tárca nélküli miniszteri poszt, amelyet Juhász Endre lát el, és tulajdonképpen jelenleg hivatalosan ő a területfejlesztés és -politika első számú felelőse. Ez így teljesen magyar, teljesen rossz helyzet. Átláthatatlan, bonyolult. Uniós részről nem jelentkezett semmiféle elvárás az intézményi rendszerrel kapcsolatban? Az EU sem a közigazgatási, sem az önkormányzati rendszer tekintetében nem áll elő strukturális elvárással. Hatékonysági elvárásokat viszont megfogalmaz – kifogásolta is, hogy nem kellően felkészült az ország a támogatások fogadására, nem hatékony az ellenőrzési rendszer. Az utolsó országjelentésben az egyik negatívum éppen erre a területre vonatkozik, de azt nem mondják meg, hogy hogyan legyen, hiszen minden ország másképp épül föl. Nálunk 1999-ben került sor a régiók törvényi szabályozására. Ezzel egyidejűleg egyfajta központosítás is történt a területpolitikában, amivel mi akkor természetesen nem értettünk egyet. Az önkormányzati szféra, a gazdasági szereplők, a civil szervezetek háttérbe szorultak. Ezért mondta a TÖOSZ elnöksége 2002 tavaszán, hogy amint új kormány alakul, hozzá kell nyúlni a területfejlesztési törvényhez is, és decentralizálni kell. Most pedig, 2004 májusában azt kell látnunk, hogy nem történt jelentős változás. Sőt a regionális fejlesztési ügynökségek működési feltételei még gyengültek is. Hogyan lehet továbblépni ebből a helyzetből annak érdekében, hogy az uniós támogatásokat minél ésszerűbben lehessen fölhasználni, és mi ösztönözhet a változtatásra? Az Országgyűlés május 10-én elfogadta a többcélú kistérségi társulásról szóló törvényt, ami szakmailag félmegoldásnak tekinthető. E tekintetben az elkövetkező idő fogja megmutatni, hogy létrejön-e kellő számú, kellően megalapozott pályázat, amely komoly ösztönző-erőt jelenthet a kormányzat számára. A társulási szándék az önkormányzatok, a gazdasági szereplők, a civil szervezetek részéről megvan, de ha az igazodási pontok nincsenek kellőképpen meghatározva, akkor a törekvések nem lesznek sikeresek. Ez pedig arra kell, hogy kényszerítse a kormányzatot, hogy átláthatóbb struktúrát működtessen, valamint nem biztos, hogy a kormányzati dominanciának ilyen mértékűnek kell lennie, mint amilyen.  Fotó: Sióréti Gábor Ugyanakkor nem lehet átmenetileg hasznos, hogy a kormányzat központilag igyekszik elősegíteni a pályázatok elkészítési rendszerének a kiépülését? Ennek volt az eszköze a Pályázatokat Előkészítő Alap, a PEA. Erre szükség volt, és remélem, hogy a már megírt pályázatok sikeresek is lesznek. Viszont úgy gondolom, hogy az a négy konzorcium, amely nyert az erre vonatkozó pályázaton, nem elég. Ezért épp a TÖOSZ legutóbbi elnökségi ülésén határoztuk el, hogy megpróbáljuk mi magunk minősíteni az önkormányzati pályázati piacon jelentkező cégeket, hogy lehetőleg ne essenek csapdába az önkormányzatok. Lehet egy ötletük, amit jónak tartanak. Ezt azonban szembesíteni kell a Nemzeti Fejlesztési Tervvel, valamelyik Operatív Programmal, és ha nem illeszthető be egyikbe sem, ezt meg kell nekik mondani. Mi azokat a cégeket támogatjuk, amelyek azt is megmondják, hogy az adott ötlet nem vállalható. Fontos az is, hogy a cég, amely levezényel egy ilyen projektet, magával hozza a megfelelő banki hátteret is, hiszen előfinanszírozásra az önkormányzatok saját maguk nem képesek. Már az is jó dolog, ha össze tudják adni az önrészüket, de ez még mindig a kisebb rész. Javít-e valamit az uniós csatlakozás a leszakadó térségek helyzetén? Ismer-e olyan településeket, ahol valami jó ötlet segítségével sikerült megállítani ezt a folyamatot? Az uniós lehetőségek között sok olyan van, amely lehetővé teszi a szellemi infrastruktúra fejlesztését. Oktatás, továbbképzés – ilyenekre gondolok. Ide kapcsolódik az informatikai fejlesztés is. Ami a jó ötleteket illeti, ebből a szempontból sok kistelepülés máris lépett előre. Egy háromszázharminchárom fős baranyai településen, Alsómocsoládon például úgy tudják fejleszteni a közszolgáltatásokat, hogy pályázati stábjuk van. Fiatalok, aktívak, meg tudják mozdítani a helyi közéletet – pedig zsákfaluról van szó. De, hogy Baranyában maradjunk, az Ormánságban eddig csak azzal találkoztam, hogy hiányzik a kitöréshez szükséges szellemi infrastruktúra. Ott például jót tenne, ha uniós pénzből el lehetne indítani néhány fogékony fiatalt, meg lehetne finanszírozni egy kutatást, amely felderítené, hogyan került „kómába” a kistérség, és van-e megfelelő infúzió, gyógyszer, ami életre kelti. Így talán elindulhat valamilyen fejlődés, amihez természetesen meg kell találni a külső támogatókat. Visszatérve a túlzott központosítás kérdésére: mit ér az önkormányzatok önállósága, ha nincsenek saját erőforrásaik? Hiszen egész térségek vannak az országban, ahol jelenleg szinte semmiféle adóbevétel nem keletkezik az önkormányzatoknál. Jelenleg, a visszaosztásos rendszerben van egy nagy feladathalmaz. Ennek egy részét sok önkormányzat nem látja el, tehát sérül az állampolgár joga, mert nem kapja meg a szükséges közszolgáltatást. Az önkormányzat pedig panaszkodik, mert nincs elég pénze. Ebben az esetben a feladatot kellene racionalizálni, de mi – a kistérségek kialakításával – a struktúrát írtuk át. Továbbra sem zajlott le az alap-vita, e helyett még 1990-ben kihirdettük, hogy az önkormányzat attól önkormányzat, hogy létezik a település. Nem került meghatározásra sem az önkormányzás fogalma, sem pedig az a közszolgáltatási minimum, amelyet mindenképpen nyújtani kell. Az EU régi tagországaiban vannak olyan példák, amelyekre figyelve közelebb juthatunk a jó megoldáshoz? Itt van például a francia modell, ahol minden település önkormányzat, de nincs számottevő hatásköre: a feladatokat a megyei, regionális, állami szint látja el. A másik a svéd út, ami az önkormányzatiság gazdasági feltételeinek a megteremtését hangsúlyozza. Ott az önkormányzatiságnak az az alapegysége, amely képes fönntartani egy középfokú oktatási intézményt. Vagyis legyen kellő számú gyerek és legyen elég saját erő a fenntartásához. Következésképpen az északi, aprófalvas részeken egy-egy nagyobb térség egy önkormányzat, délen meg egy-egy város. Mi most a kistérségekkel létrehoztunk egy új strukturális burkot, és az önkormányzatokra bíztuk, hogy ebbe gyűrjék bele saját magukat. Nagy kérdés, hogy ez sikerül-e. Mindig csak legfeljebb félmegoldások, és ez már a harmincas-negyvenes évek közigazgatási reform elképzelései óta így van. Lehet, hogy csak jóval fejlettebb gazdasági szinten remélhető majd igazi fordulat? Engem is foglalkoztat, hogy mi hozza el a változást. Sokáig reméltem, hogy az unió: amennyiben nem tudunk majd pályázni az uniós forrásokra, rádöbbenünk, hogy ebben mi vagyunk a ludasak. A másik dolog, hogy azt hiszem, valamennyi politikai erő érdekelt egy működőképes önkormányzati, területfejlesztési rendszerben. Azt reméltem, hogy a közigazgatási reform kapcsán sikerül egyfajta politikai konszenzust létrehozni. Hiszen mindenki tudja, hogy az önkormányzati szféra nem hatékony, sérülékeny, alulfinanszírozott, hogy óriási különbségek vannak a közszolgáltatások színvonalában, egyre csak szakad kétfelé az ország. Azt kellett volna mondani, hogy ebben a ciklusban megcsináljuk az összes szükséges törvényi módosítást, és azokat a következő ciklusban a következő kormány vezeti be. Ez a pr-politizálás, ami Magyarországon zajlik, életveszélyes. Hogy mindenki sikert akar, a másik meg azt, hogy ne sikerüljön. Tehát a politikai erők képesek kockára tenni ezt a folyamatot, és ezért vagyok szomorú, mert én hittem benne, hogy sikerül megegyezni. Kovácsy Tibor
|