Útirajz
Képriport
Romajális az Orczy-kertben
Ötödik alkalommal szervezték meg fővárosi roma szervezetek a józsefvárosi Orczy-kertben a Romajális néven ismert programjukat, amely idén az Európai Unióba történt belépésünket is köszöntötte.








„Az Európai Unió legyen a magyarországi cigányság otthona. Magyarország maradjon a hazája” – hirdette a színpad mögötti transzparens Zsigó Jenő elhíresült szavait, amelyeket a rendezvény mottójául választottak a Romajális szervezői, lévén, hogy május 1-je ezúttal nemcsak a hagyományos majálisi ünnepségekről, hanem az unióhoz való csatlakozásunkról is szólt.
A szikrázó napsütésben hamar gyülekezni kezdtek a színpad előtti téren a látogatók, akik között minden korosztályt megtalálhattunk, a pár napos csecsemőtől az aggastyánig. A délután kettőkor kezdődött programot szokás szerint a feltörekvő fiatal tehetségek kezdték, majd a rendezvény szervezői és támogatói köszöntötték a közönséget. Csécsei Béla józsefvárosi polgármester, Hárs Gábor országgyűlési képviselő, Benga Oláh Tibor, a Roma Parlament alelnöke politikushoz mérten szokatlanul rövid beszédben emlékezett meg az Európai Unióhoz való csatlakozásunkról, jó szórakozást kívánva a tömegnek.
A színpadra ezek után sorra érkeztek a világhíres zenészek, rendkívül színvonalas műsorral kápráztatva el a közönséget, amelynek nagy részét az sem tántorította el, hogy időközben jókora vihar áztatta az Orczy-kertet. De nem zavarta a vihar az előadókat sem: az idősebb és az ifjabb Kállai Kis Ernőt, Bangó Margitot (lásd jobb oldali nagy képünk), Páva Jánost, a Váradi Roma Cafét, Rácz Katit (jobbra fent), akiknek muzsikájára sokan táncra is perdültek.
A vihar elmúltával aztán azok is visszatértek, akik elmenekültek az eső elől, így ők is élvezhették az Ando Drom (fenti kép) zenekar lemezbemutató koncertjét, vagy a kiváló dzsessz-zenészekből álló Egri János és barátai alkalmi zenekart Szőke Niki énekével. Nagy sikert aratott a Megasztárból ismert Batkai Ignác Barna, valamint a Roma Parlament színpadán Ponczók Gipsy Béla vezényletével szerveződő lelkes kis rapper freestyle-csapat is
.




Éjfél előtt nem sokkal a Biguli Family, valamint az Impro Roma zenekarok mutatták be készülő nagylemezük repertoárját a kitartó nézőseregnek.
Természetesen nem maradhatott el a kötelező tűzijáték sem, valamint a sör, virsli és egyéb árusok is kitettek magukért, meg persze a vásárlók is tettek értük, lévén, hogy az említett kereskedők elég borsos áron kínálták kelendő portékáikat. Ezt leszámítva nagyon igényes szórakozásban részesülhettek mindazok, akik május elsején az Orczy-kertbe látogattak.


A rendezvény szervezői: Fővárosi Cigány Önkormányzat, Józsefvárosi Roma Önkormányzat, Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház, Fővárosi Önkormányzat Napház, Józsefvárosi Kulturális Központ, Magyarországi Roma Parlament. A Romajálist a Miniszterelnöki Hivatal Romaügyi Államtitkársága támogatta.