| Útjelző
Hírháttér
|
|
Veszélyben
a roma vezetők? Húsvét előtti nagypénteken – április 9-én – Horváth Attilát, a Győri Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökét, az OCÖ alelnökét egy barátja telefonon felhívta, hogy a Kafé Kaszinóban várja. A randevút az alelnök kezdeményezte korábban, mert tudomására jutott, hogy előző nap két romát – minden indok nélkül – kitiltottak a szórakozóhelyről. Miután az alelnök családját hazavitte, elindult a kaszinóba. A bejáratnál a biztonsági emberek megállították és közölték vele, hogy nem mehet be. Az OCÖ alelnöke elmondta, hogy nem játszani jött, hanem a barátját keresi, és ha lehet, szeretne beszélni az igazgató asszonnyal. Az ismételt elutasító válasz után Horváth elindult a kijárat felé, de – elmondása szerint – az egyik kidobó ember úgy orron ütötte, hogy a földre esett, majd a földön tovább rugdosták. Miután a biztonsági őrök helybenhagyták, elvánszorgott az autójáig és a rendőrségre ment. A rendőrök rövid időn belül kivonultak a helyszínre, de a kidobó embereket már nem találták a kaszinóban. Addigra már az OCÖ alelnökét a kórházban kezelték orrcsonttörés miatt. Csuti Kovács Krisztinától, a győri rendőrkapitányság sajtószóvivőjétől megtudtuk: a nyolc napon túl gyógyuló sérülést a kórháznak hivatalból jelentenie kell. A nyomozás ismeretlen tettes ellen folyik. A sajtószóvivő hozzátette: ez idáig még nem sikerült előállítaniuk senkit. Az OCÖ alelnöke, Horváth Attila, másnap ismét felkereste a kaszinót, hogy az igazgató asszonnyal megbeszéljék az esetet. Az alelnök elmondása szerint sikerült beszélnie az igazgatóval, és ennek során a szórakozóhely vezetője azt mondta: „valószínűleg nem őt akarták megverni”. Az OCÖ alelnöke úgy véli, megverésével példát akartak statuálni: elrettentésnek szánták a többi romának, hogy egy országosan ismert roma politikus sem kívánatos személy a kaszinóban, mert az igazgató kijelentése szerint „a szórakozóhely forgalmát rontja a romák jelenléte”. A kaszinó tulajdonosa lapunk többszöri megkeresésére sem reagált. „Amennyiben a cigány óvodásoknak te jobb sorsot akarsz, akkor véged lesz, vége lesz annak a sok tízezer cigánynak Magyarországon, akit te képviselsz” – áll abban a levélben, amelyet Teleki László romaügyekért felelős politikai államtitkárnak címeztek. A kézzel írt levél egyenesen az államtitkári hivatalba érkezett. A fenyegető sorok írója egy korábbi fórumon elhangzott azon kijelentésre reagált, miszerint Teleki üdvözölte, hogy a kormány rászorultság elve alapján térítésmentessé tette az óvodai ellátást. A papírra kézzel írták: „nem ezt kellene adni a romáknak, hanem el kellene takarodniuk, meg egyébként is minden romát ki kéne irtani Magyarországon, így köztük téged is”. A levelet eljuttatták a nemzetbiztonsági hivatalhoz. A polgári titkosszolgálatok írásszakértőkkel vizsgálják a levelet. Vajda Péter titkár tájékoztatása szerint „mindent megtesznek annak érdekében, hogy az államtitkár fenyegetőjét elfogják, és Teleki Lászlót megvédjék, ha szükséges”. „Ki volnál már te? Kinek képzeled magad? A község szégyene vagy! Meghalsz! Nem sokáig élsz, te büdös cigány!” Csütörtök délután – egy váratlanul kialakult konfliktus során – e szavakkal fenyegették meg ismételten Kállai Lászlót, a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet elnökét – értesült a RomNet internetes portál. A fenyegetés ezúttal szóban – több tanú jelenlétében – hangzott el, amelyet a Jászladány nagyközség képviselő-testületében helyet foglaló egyik képviselő édesapja tett meg. A fenyegetés tartalma hasonló volt, mint február 5-én éjjel, amikor is Kállai László lakóházának kerítésére barna festékkel a „Meghalsz cigány!” feliratot festették. (A rendőrség ez ügyben nem tudta felderíteni az elkövető személyét és felfüggesztette a nyomozást.) Délután öt óráig – a jászladányi rendőrőrsön – Kállai László ismét megtette a feljelentését, a RomNetnek nyilatkozva pedig kijelentette, hogy semmilyen fenyegetéssel nem lehet rákényszeríteni arra, hogy a polgár- és emberjogi tevékenységét feladja. Csík Tamás, az MSZP Országos Cigánytagozatának elnöke azt követően kapott fenyegető sms-t, hogy az EU-csatlakozás kapcsán a kisebb súlyú börtönbüntetések és a kétmillió forint alatti köztartozások elengedésére tett javaslatot. A politikus nem részletezte az alpári stílusban írott szöveg tartalmát, de annyit elmondott lapunknak: nem a saját testi épségét, hanem a demokráciát és a szólásszabadságot félti. Amaro-összeállítás
|