| Útkereső
Fiatalok írták
| |
Olykor nem kell több egy
mozdulatnál…
Olykor nem kell több egy mozdulatnál. Hatására valami megmozdul ott legbelül, felüdül a lélek. A művészet nem elérhetetlen. A kultúra sem csupán a kivételezettek birtoka. Csak meg kell nyitnunk a szív, az értelem kapuit, fogékonnyá válni a töltekezésre. Hiszen a titok bennünk van; kinccsé azonban akkor válik, ha csiszoljuk. Kell a szó, a kép, a zene; bár van, hogy elég egy sóhaj, egy tekintet… Olykor nem kell több egy mozdulatnál… Mikor megkaptam a lehetőséget, hogy írhatok az Amaro Dromba, az első reakcióm az öröm volt, hiszen szeretek írni. A következő pedig a kérdés: hogyan is? Mindenképpen kultúráról – tágan értelmezve. Aztán megindultak bennem a gondolatok, mit is ajánljak, miről számoljak be úgy, hogy az minél több olvasóban ébresszen érdeklődést. És persze rengeteg aktualitásba ütköztem – sok jó dolog történik! Nem tudtam választani. Úgy döntöttem, elsőként megpróbálom megfogalmazni azt, amit én magam, mint fiatal egyetemista, művészettel foglalkozó ember a legfontosabbnak tartok ebben a témakörben. Először is lényeges célnak tekintem az elvontnak titulált, részben kortárs művészeti alkotások emberközelivé tételét. Megértetni a hitetlenkedőkkel, hogy minden kifejezés érzelemből fakad, ami pedig mindenkiben ott feszül, csak engedni kell a feloldódást. Másodszor, hogy képesek legyünk megélni a másságunkban gyökeredző eredeti látásmódunkat. Nem renitenssé válni, hanem hinni az érzékenységünk felfogó erejében, amely értelemmel párosul. A harmadik szempontot hadd fogalmazzam meg így: azt hiszem, el kell indulnunk! Kilépni a szubkultúrából és felfedezni a tőlünk különbözőt. Beleszagolni az idegenségbe, megismerni, többé válni általa. Ha bennünk nincs ilyen vágy, fordítva sem várhatjuk el. Jó érzés tudni, ki vagyok, hová tartozom, ezzel együtt szeretném látni, miből táplálkozom, mi vesz körül – sosem feledve, ahonnan indultam. Amikor ezeket a sorokat írom, újabb aktualitással szembesülök: suhanó lépteivel épp érkezik a tavasz… Olyan boldogító, megőrjíti az érzékeket! Felszabadít, ezernyi érzelmet fakaszt, akár egy művészi alkotás. Tökéletes, remekmű! – ajánlom mindenkinek! Horváth Barbara Budapest, 2004. március 17.
|