| Műút
Kritika
| |
|
Kulturális
forradalom
A Cigányfúró Cd-romon (1994–1998) Balogh Attila – hogy az ő szavaival éljek – egy fasz. Ezt a mondatot leginkább azért raktam az elejére, hogy tovább olvassák, amit írtam, Balogh Attilát ugyanis alapvetően az egyik legnagyszerűbb és legelszántabb embernek tartom, akit valaha megismertem. Mégis, azzal a megbocsáthatatlan morális gikszerrel kell kezdenem ezt a recenziót, hogy a szeptember 11-i terrortámadás után Balogh azt írta ebbe a lapba, a szerkesztőség álláspontjának tűnő helyre (Amaro Drom, 2001. okt.): …A látvány nem volt borzalmas. Megszoktam. Megszoktatták velem arrogáns, hegemonista esti mesék. (…) A templomokig fölágaskodó gőgös beton faszok beroskadtak. (…) A jenki tankok körbezárták a világot. (…) Satöbbi. Egyszeri megcsúszás, előfordul, lehetne mondani, akárcsak azt, hogy mint minden radikálist, Balogh Attilát is elérte egyszer az ostoba, populista demagógia. Lehet, hogy így volt, mégis, aki ilyet ír, az egy fasz. Azt hiszem, nem is akarom tudni, mi a véleménye az izraeli–palesztin konfliktusról, az épülő biztonsági kerítésről, a szlovákiai éhséglázadásról vagy arról, hogy megint eggyel több gádzsó formál véleményt roma ügyekről. Márpedig ezt teszem. Balogh Attila életműve az a folyóirat, amelyet a kilencvenes évek második felében négy éven át adott ki a Dunától a Gangeszig Alapítvány, a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet és az azóta teljesen megkattant (antiglobalista és öngyűlölő zsidóvá vált) Soros György pénzéből. A Cigányfúró az egyik legkiemelkedőbb sajtótermék volt, amit a rendszerváltás ebben a sok szempontból problémás hazában kitermelt magából: szép volt, mint egy tündöklő felhőkarcoló, és radikális, mint zöld fűszál a betonkőben. Nem tudom, hány magyar cigánynak van otthon CD-romos komputere, hogy tehát hányan tudják majd elektronikusan fellapozni ezt a remekül összerakott, könnyen kezelhető (bár keresőprogram nélküli) CD-romot, de az biztos, hogy akinek anno kimaradt ez a folyóirat, és még számítógéphez is fér, az mostantól órákra beleáshatja magát. A Cigányfúró azért volt jó, mert egyedi módon, új nyelven, új kultúrával, új egymásmellettiségekkel szólította meg a cigányokat (és persze a nem cigányokat). Nem volt benne giccs és nyál. Nem volt a címlapján síró gettógyerek. Nem volt benne tudományos-tudálékos, paternalista szocionyelvezet (bár tudomány, cigány őstörténet, identitás volt benne bőven). Nem volt benne leereszkedés, felkarolás, gügyögő nyelvezet. Nem hirdetett szocializmust a romák szegénysége ürügyén, nem közölt sajnálkozó terepriportot a „renitensen putrisodó cigánytelepekről” (B. A.), és nem írt bele olyan urbánus értelmiségi, mint én, aki sok idegen szóval kompenzálja a műveletlenségét. A Cigányfúró ezzel szemben olyan, látszólag össze nem illő, talált kulturális tárgyakat tálalt fel roma kultúra/identitás/politika címén, amik csak komoly gondolkodás után álltak össze mondanivalóvá, üzenetté. Nem volt posztmodern, szerencsére, hiszen az ilyen nevű időszakos elmezavar csak azért rak egymás mellé elemeket, hogy mindegyiket egyenértékűvé relativizálja. Nem. A Cigányfúró a gondolkodás és a művészeti avantgárd fáradságos terepére kényszerítette az olvasót, és ez történelmi érdeme. Kivonta magát a roma szervezetek politikai őrületei alól, ezzel szemben a szerzői között volt: Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Andy Warhol, Gabriel García Márquez, Allen Ginsberg, Eörsi István, Petri György. Mindig Ady írta az aktuális vezércikket, és mindig a „Műszaki leírás a cigányfúró használatához” zárta a lapot. Minden kommentár nélkül jelent meg a „Rendelkezés a kutyák szabadon tartásáról – részletek az 1972. július 27-én életbe lépett német állattartási törvényből”, akárcsak a részletek a Barbie-babát reklámozó katalógusból („Barbie kis hugija csak úgy illatozik a babapúdertől! Saját kis ágya is van, és minden, amire szükséged lehet ahhoz, hogy felöltöztesd és megetesd”). És sorjáztak Balogh Attila remekbe szabott mondatai: „Dover rabszolgapiacán a Középeurópai Ország rasszizmussal meghatalmazott külkereskedelmi minisztériuma által exportált cigányok kiléptek az otthoni lélegeztetőkészülékből. Kómájuk zavarában modelleztették velük a hazaárulást.” Valamint: egyén, nemzet, öntudat, India, olvasás, tudás, Márai, reálisan létező szürrealizmus. Nem tudom, milyen szavakkal, milyen nyelvezettel kell írásban megszólítani romákat, még azt sem tudom, beszélni, kommunikálni hogyan kell velük (tehát önökkel). Azt tudom, hogy a most végre CD-romon is elérhető Cigányfúró nagyon fontos lap volt, nagyon fontos nyelven szólalt meg, és az üzenetét úgy hívták, hogy szabadság. Seres László
|