| Műút
Zenekrtitika
| |
|
Tűz, szenvedély nélkül L.L. Junior: A tűz mindig tombol Private Moon – MusiCDome L.L. annyit tesz, mint Lady’s Love. Vagyis akad egy csávó, aki meggyőződéssel állítja magáról, hogy májer a nőknél. Talán sokan tudják – ő biztosan –, hogy Amerikában a 90-es évek elején volt egy rapper, bizonyos L.L. Cool J. – annyi bizonyos, hogy nála a dupla L ezt jelentette. Junior szövegei alapján nála is hasonló lehet a jelentés. Kevés kivétellel szerelmes dalok hallhatók a lemezen, és ezenkívül nem nagyon tudok mit mondani róla. Zeneileg ugyanis egyszerűen nem találok benne méltatni valót. Pedig aki ismer, tudja, mindennek igyekszem a jó oldalát kiemelni. Őszintén szólva, mélységesen szomorúvá tesz, hogy a mai magyar popzene rajongói egyáltalán vásárolnak ilyen alacsony szintű zenét. Ha már az utánzással kezdtem, hadd folytassam azzal: Junior az amerikai popzene kommerszebb felét ugyanúgy utánozza, mint ahogy a saját témáit is folyton ismételgeti. Második szólólemezével a volt Fekete vonat énekese nagyon távol került attól az igazi tűztől, ami annak idején jellemezte az első számokat. Tűzről van szó a mostani lemezen is. Ám Junior hangja, a hangszerelés, a groove-ok köszönő viszonyban sincsenek bármiféle szenvedéllyel. Junior hangterjedelme szűk, dalszövegei nagyon gyönge megoldásokat tartalmaznak. Rossz rímek, kétes és untig lejáratott mondanivaló a menő csávóról, aki egyéjszakás kalandokkal tiszteli meg a lányokat, de elítéli a drogokat. Rappelése a legjobb indulattal is átlagosnak mondható. A minap hosszú interjút olvastam egy fiatal zongoristával, akit sokan a legnagyobb magyar előadó-tehetségnek tartanak. Jelenleg a bostoni Berklee zeneiskolából készül átmenni a kaliforniai Thelonius Monk Intézetbe, ahol Herbie Hancock előtt felvételizett sikerrel. Tapasztalatai alapján nagyon szigorúan ítéli meg a magyar popzenét, amely szerinte nem más, mint a legrosszabb nyugati szint még gyengébb koppintása. Szívesen mondanék neki ellent, de szinte alig találni olyan popzenészt ebben az országban, akivel példálózhatnék. H. M. K.
Egy ügy szolgálatában Ebben az időszakban igazán aktuális egy olyan zenekarról írni, amelynek céljai között meghatározó szerepet játszik az evangelizáció, a keresztény Jóhír terjesztése. Amaro Del, vagyis Mi Atyánk a zenekar neve. Szövegeik kivétel nélkül Isten dicsőítéséről szólnak. Az áhítatos és elhívatott versekben sok felismerhető a régi vallásos énekszövegekből, a liturgia hagyományos fordulatiból is. A zenét már jóval kevésbé jellemzi a hagyománytisztelet. A számok stílusa leginkább a lakodalmas rockot idézi, ami több gondolatot is felvet. Egyrészt az ilyen stílusú zene előadásához nincs szükség a cigányok hagyományos muzikalitására. Másrészt ha azon gondolkozom, miért éppen ezeket a zenei eszközöket választották: a legvalószínűbbnek azt tartom, hogy egy „népszerű” műfajt segítségül híva igyekeznek minél nagyobb tömegeknek elvinni azt a bizonyos Üzenetet. És itt megint csak megdöbbenek azon, mennyire durva világban élünk. Ha visszamegyek a kezdetekig, amikor az emberek még a mennyei harmóniát a tökéletes zene útján keresték, Bach dallamaira figyeltek, és mindazt összehasonlítom a mai zene gyarló hangjaival… Sokaknak az álma, hogy legyen ismét igényes a zene, ami ömlik a rádióból, igényes szöveggel, hangszerekkel, emberek által előadva, épkézláb dallamokkal, lüktető élettel a szólamok között. Mindez álom marad addig, amíg az emberek szíve nem válik jobbá. H. M. K.
|