Főút
A hónap témája
Gyanúsítottként hallgatták ki Kolompár Orbánt
„Ez nem lehet igaz”
Szubjektív beszámoló az OCÖ közgyűléséről

Az Országos Cigány Önkormányzat november végi rendkívüli ülésén váratlan döntés született a kisebbségi önkormányzatok választásával kapcsolatos törvénymódosítás tervezetéről. Míg októberben úgy döntött a testület, hogy nem támogatják a kisebbségi választói névjegyzék bevezetését, most mégis a regisztráció mellett voksoltak a képviselők.

„Őrült dolog, de van benne rendszer”
(Shakespeare: Hamlet)





Ha valaki véletlenül betéved az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) egy-egy nyilvános ülésére, már az első percekben nyilvánvalóvá válik számára, hogy az OCÖ képviselőinek többsége igen magas fokon megvalósította az olyannyira áhított integrációt. Legalábbis, ami a politikai kultúrát illeti. Ebben ugyanis éppúgy viselkednek, mint tiszteletre méltó honanyáink és -atyáink az Országgyűlésben: egymás szavába vágva próbálnak szóhoz jutni, bekiabálásokkal fejezik ki nemtetszésüket, s általában is az az ember benyomása, hogy itten a káoszelméletből a káosz igen szépen át lett ültetve a gyakorlatba. Igaz, a parlamenti üléseken aktuálisan elnöklő méltóságoknak van némi eszköz a kezükben az indulatok lecsillapítására, s ha már mást nem is tehetnek, legalább a csengőjüket rázhatják. Az OCÖ-ülést vezető Kolompár Orbán kezében azonban nincsen holmi csengő, így csupán szép szóval próbálhatja haladásra bírni képviselőtársait. Olykor búsan felkiált: „Hát ez nem lehet igaz!” – látván, hogy hiábavaló az igyekezete.
Persze azért érdemi munka is folyik a testületben. Nézzük csak, mi is történt november 28-án!

Fizetés és ebéd
Az ülés némi feszültséggel kezdődött, mert néhány nappal korábban egy K. O. nevű kiskunmajsai lakost magánokirat-hamisítás vétségének gyanújával kihallgatott a BRFK gazdaságvédelmi osztálya. Többen tudni vélték, hogy a monogram Kolompár Orbán elnök urat takarja, aki ellen még a viharos elnökváltást követően tett feljelentést Kertész Lóránt. Így néhány „ellenzéki” képviselő, akik Horváth Aladárt tartják legitim elnöknek, megkísérelte elérni, hogy új gyűlést hívjanak össze. (A helyzet pikantériája, hogy Kolompár Orbán a meggyanúsítását követő napon a rendőr–roma együttműködésről tanácskozott az országos főkapitánnyal és Teleki Lászlóval a Rendőrség Igazgatási Központjában, a Teve utcai székház Auditóriumában.)
A képviselők többségét azonban sem K. O. kihallgatásának híre, sem az ellenzék kezdeményezése nem küldte padlóra, így aztán lesöpörték ezt a felvetést, és elkezdték a munkát. (Ebben viszont valószínűleg a többség kifinomult jogérzékét kell felfedeznünk, hiszen azt már minden óvodás is tudja, hogy amíg a bíróság el nem ítél valakit, addig tutira ártatlan – bár némelyek a bírósági ítélet után is azok maradnak.)
Mindenekelőtt azt a korábbi döntésüket vonták vissza, amelyben az országgyűlési képviselők alapilletményéhez mérték volna saját és elnökük fizetését, lévén ez megmérettetett, és időközben kevésnek találtatott, amúgy jogosan, hiszen – ha szabad itt marxista alapvetéseket idézni – a lét határozza meg a tudatot. S ha nagyobb lesz a lé, akkor talán nő majd a tudat is. Szóval a majdani fizetésüket a miniszteri fizetéshez igazították szinte teljes egyetértésben a képviselő hölgyek-urak, oly módon, hogy az országos kisebbségi önkormányzatok elnökei a miniszteri javadalom (bruttó mintegy félmillió forint) 80, az alelnökei pedig 70 százalékát kapják, míg a „mezei” képviselők negyven százalékkal kell, hogy „beérjék”. (Persze ez csak javaslat, amely még több szűrőn keresztülmegy, s meglehet, a lé sűrűsége is vékonyodik időközben.)
A jól végzett munka örömére természetesen pihenni illett, így levonult a társaság az időközben elkészült ebédhez az Országos Cigány Művelődési Központ ebédlőjébe. Hogy mi volt az étek, azt nem tudom, de azt igen, hogy olykor a képviselő urak nem bíznak egymásban: az udvaron az egyik cigarettázó képviselőt így noszogatta társa: „Menjünk már, mert eleszik ezek előlünk a kaját!” Hát, bizony, olykor megesik, hogy az emberek elveszik egymás kenyerét…


„Újkori” OCÖ-történelem
 A testület rendkívüli közgyűlése előtt többen fontolgatták, hogy bizalmi szavazást kezdeményeznek Kolompár Orbán ellen, ám a „bizalom” oly töretlen iránta, hogy még az indítvány is – négy tartózkodás ellenében – elvérzett. A harmadik vezetőválasztás így – egyelőre legalábbis – elmaradt. Az elnöki posztot március 12. és június 25. között Horváth Aladár, azóta pedig Kolompár tölti be.
Magyarország legnagyobb lélekszámú hazai kisebbségének országos önkormányzatát két cikluson át vezette a Farkas Flórián – 2002 óta fideszes országgyűlési képviselő – által irányított Lungo Drom. E szervezet a március elsejei országos elektori gyűlésen vereséget szenvedett a tavaly nyáron Baloldali Roma Összefogás néven létrejött, majd a télen Demokratikus Roma Koalícióvá alakult formációtól. (A Baloldali Roma Összefogást a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége [CSZOSZ], a Magyarországi Cigány Szervezetek Fóruma [MCF] és a Magyarországi Roma Parlament [MRP] hozta létre.)
A március 1-jén megismételt választáson ismét a DRK jelöltjei szerepeltek jobban, míg az LD vezette koalíciónak csupán két helyet sikerült megszereznie az ötvenháromból, szemben a CSZOSZ 20, az MCF 18 és az MRP 13 mandátumával.
Ezt követően azonban már az új önkormányzat alakuló ülése előtt vita tört ki a DRK tagszervezetei között a pozíciók elosztásáról. Végül az MCF és az MRP március 11-én abban állapodott meg, hogy előbbi szervezet az ügyvezető elnököt, az utóbbi az OCÖ első emberét adja a másnapi választáson. Az egyezség miatt – valamint azért, mert vezetőik szerint a testületen belüli súlyuknál kevesebb pozíciót kínáltak nekik – másnap a CSZOSZ-tagok kivonultak az ülésről, s csak napokkal később jelentették be, hogy bekapcsolódnak az önkormányzat munkájába. A május 29-i ülésén került a testület elé az elnökkel – Horváth Aladárral – szembeni első bizalmatlansági indítvány; ezt kizárólag CSZOSZ-tagok terjesztették be. A voksolás során azonban valamennyi MCF- és MRP-tag a kezdeményezés ellen szavazott, így az elnököt nem tudták leváltani.
Egy hónappal később azonban az MRP felmondta az MCF-fel fennálló együttműködési megállapodását, a partnerszervezet vezetőinek állítólagos antiszemita megnyilatkozásaira hivatkozva. Ennek következtében az MCF képviselői – a CSZOSZ-hez tartozókkal együttműködve – mindeddig vitatott módon leváltották Horváth Aladárt az elnöki posztról, és helyébe Kolompár Orbánt választották meg.
Ugyanakkor az együttműködés néhány hónapja alatt megromlott e két szervezet viszonya is, nem utolsósorban az MCF-elnök Kolompár Orbán és a CSZOSZ-t korábban vezető Teleki László romaügyi államtitkár közötti konfliktusok miatt. Az MCF képviselői nyilvánosan is kritizálták az államtitkárt, míg az OCÖ CSZOSZ-tagjai mindvégig kiálltak mellette. Ebben a helyzetben, ha újabb vezetőváltást terveznek, az is kétséges, mely csoportosulások állhatnak össze egy működőképes többség létrehozása érdekében, ahogy az is, ki lehet esélyes az elnöki posztra.

Hidvégi-B. Attila




Regisztrációt!
Én azt nem tudom, hogy az egyórás ebéd zavarta-e meg némely képviselő gyomrát, kósza gondolatokat kergetve fejébe – vagy éppen kikergetve onnan –, de tény, hogy ami a kisebbségi önkormányzatok megválasztásának módjáról szóló kormányzati előterjesztés vitája közben zajlott, az leginkább egy nagy létszámú, hajdan volt kisdobos csapat gyűlésére emlékeztetett – és itt a kisdobosoktól kell bocsánatot kérnem. Valahogy egyfolytában az volt az érzésem, hogy: 1. az elnök úr kavar valamit, mint Piszkos Fred a málnaszőrt, de hogy mit, azt csak ő tudja; 2. néhány képviselőnek halvány fogalma sincs arról, miről folyik a „vita”. Egyik ott levő ismerősöm, akit először részeltetett a sors abban a szerencsében, hogy részt vehetett az OCÖ-közgyűlésén, meg is kérdezte elkerekedő szemekkel: „Te, ezek bolondok?”
Nehéz lenne a vita lényeges pontjait kiemelni, mindenesetre az alapvetés az volt egyfelől, hogy tartsa magát az OCÖ a korábbi döntéséhez, amely szerint elutasítják a kisebbségi választói névjegyzék törvénybe iktatását. Másfelől néhányan amellett érveltek, hogy bizony valami megoldást kellene találni a Jászladány-típusú visszaélésekre (ahol egy kivétellel magyarok, azon belül is a polgármester családtagjai és szimpatizánsai kerültek be a kisebbségi testületbe), s ennek egyik módja akár a regisztráció is lehet. Zsigó Jenő, az Fővárosi Cigány Önkormányzat és a Roma Parlament elnöke több alternatívát is felsorakoztatott a probléma kezelésére, ám a testület az elnök úr nemtetszését látva („Tizedszer adom meg a szót Zsigó képviselőtársamnak!” – mondta bosszúsan) mindet leszavazta.
Az egyik képviselő hölgy egyenesen azzal érvelt amellett, hogy maradjon minden a régiben, hogy hát az ő falujában csupán hetvenvalahány cigány van, aztán a tizenöt jelölt közül úgyis az nyerne, akinek a legnagyobb a rokonsága. Igaz, mindenki rokona neki is, de nem olyan közeli, így ő most is csak hét roma szavazatot kapott (vajon honnan tudja?), s a nem romák 170 szavazata juttatta be a kisebbségi önkormányzatba. (Na, itt jutott eszembe, hogy vajon tudja-e ez a hölgy, hogy mit beszél? Hogy a saját népe ellen akar adni – fenntartani – eszközt a sok százezer [millió?] „jászladányi” kezébe?)


Dógi János, aki a CSZOSZ képviselőjeként jutott az OCÖ-be, s annak alelnöke, így koalíciós társa az MCF-es Kolompár Orbánnak, nem szavazta meg a regisztráció bevezetését. Úgy látja, nemcsak saját szervezete véleményét nyilvánította ezzel ki, de nagyon sok roma emberét is. Félti a törvénymódosítástól a kisebbségi önkormányzatok legitimitását, mert mint mondja, a népszámlálás példája óva inthetné a törvényhozókat az effajta regisztrációtól. Nagyon kevesen vallják magukat cigánynak, s félő, hogy regisztráltatni is kevesen akarják majd magukat. Ebben szerinte a még mindig a cigányokban élő félelem is szerepet játszik, hiszen amikor legutóbb, a negyvenes években regisztrálták a romákat, láttuk, hova vezetett: a roma holokauszthoz.
Amúgy pedig az OCÖ döntése kapcsán felmerülhet az a gyanú is, hogy az egész törvénytelen volt, hiszen a legutóbbi döntésüket, amelyben elvetették a névjegyzéket, nem vonták vissza. Úgy érzi, az OCÖ véleménye csak egy szűk csoport véleményét és érdekeit tükrözi, és az ilyen nagy horderejű kérdéseknél sokkal szélesebb kört kellene bevonni az előkészítésbe, a vitába. Bár – mint megjegyezte – az igazán nagy kérdéseket, mint például a kisebbségi törvény megváltoztatása, a romák akarata ellenére is végrehajtják.



Saulusból Paulus
Közben az OCÖ jogásza is elmondta jogi álláspontját, csupán azt felejtette el megemlíteni, hogy a törvényhozás mindenképpen kényszerhelyzetben van, hiszen az alkotmány egyértelműen úgy fogalmaz, hogy a kisebbségek joga megválasztani képviselőiket. Tehát, ha a többség is választhat, akkor az egyenesen alkotmányellenes.
A közgyűlés legérdekesebb momentuma Kolompár Orbán viselkedése volt. Eleinte úgy tűnt, hogy ellenzi a névjegyzék bevezetését. Aztán az idő múlásával inkább azt kezdte gyanítani az ember, mégis az a célja, hogy megszavazza a közgyűlés a kormány javaslatait, ám mindezt úgy szeretné elérni, mintha ő csupán engedelmeskedne a többségi akaratnak. Nagyon erősen támogatta például azt a kicsit zavaros javaslatot, hogy úgy szavazzák meg a választói névjegyzék bevezetését, hogy a kisebbségek mindegyike a választás előtt eldönthesse, kell-e neki a regisztráció. Meg is szavazták ezt az előterjesztést, ámbár, hogy ez érvényben van-e, azt nem lehet tudni, mert nem sokkal ezután egy képviselő az eredeti kormányjavaslatot, tette fel szavazásra, és a névjegyzék bevezetését szintén megszavazták a képviselők. (Közjáték 1: egyik vezető napilap ismert újságírója az első szavazás után csendesebb helyre rohant telefonon leadni a cikkét, gondolván, itt pont került a történet végére. Aztán amikor visszatért, a fejét fogta, mert néhány perc alatt megváltozott a helyzet, írhatta át az egész tudósítást. Közjáték 2: A regisztrációról szóló szavazás után az egyik képviselő – aki egyébként igennel szavazott – kétségbeesve forgott körbe: Most akkor mi van? Megszavaztuk a regisztrációt?)
Kolompár Orbán elégedetten nyugtázta a végeredményt (ő maga is igennel szavazott) az általánossá vált zűrzavarban.
Még az ebéd közben történt, hogy az egyetlen nem éhes képviselő megjegyezte: „Figyeld meg, Kolompár – most, hogy kihallgatta a rendőrség – nem mer szembeszállni a kormány akaratával, ezért a regisztráció mellett fog érvelni. Még az sem kizárt, hogy vádalkut kötöttek vele: majd kegyelmet gyakorolnak felette is, mint annak idején Farkas Flóriánnal tették.”
Kolompár Orbán és az OCÖ-képviselők egy része végigment tehát a damaszkuszi úton, s habár talán nem tudatosan, mégis olyan döntést hoztak a kisebbségi önkormányzatok választásával kapcsolatosan, amelyik tisztább helyzetet teremthet majdan.

Néző László








Kolompár véletlenül Demecseren volt
A Magyar Nemzet egyik száma címoldalon számolt be arról, hogy az Országos Cigány Önkormányzat elnöke arra kérte a demecseri romákat: az időközi polgármester-választáson az MSZP és az SZDSZ által támogatott jelöltre szavazzanak. Kolompár mindezt cáfolta. Kijelentette: Lakatos Miklós, a Magyarországi Cigányszervezetek Fórumának megyei vezetője alaptalanul vádolta meg őt a napilapnak adott interjújában. Tagadta Lakatos azon állítását is, hogy a cigánytelep mintegy 300 lakóját elszállították a választás helyszínére. Meggyőződése, hogy a megyei vezető állításainak hátterében személyes ellentét áll.
Kolompár Orbán annyit elismert: valóban járt Demecseren az október 19-i választás előtt a helyi romák meghívására, és „véletlenül éppen akkor járt a településen a jelöltjük mellett kampányolni Kiss Péter kancelláriaminiszter is”.
Beszámolt róla: ő is részt vett és felszólalt ezen a gyűlésen, de mindössze azt kérte a megjelentektől, hogy a községben kialakult helyzet megoldásáért mindenképpen menjenek el szavazni, és olyan jelöltre adják voksukat, aki fontosnak tartja a cigányság problémáját. Állítja: nevet nem említett. Azt viszont megjegyezte, hogy az országos önkormányzatnak feladata, hogy választásra buzdítsa a romákat, hogy így részt vegyenek saját sorsuk alakításában.
Mindezek ellenére a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete bejelentést tett a rendőrségen, mert úgy vélik, a választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja merült fel.
Az országos napilapban Lakatos Miklós azt állította, hogy egy, a romákat nagyberuházásokon alkalmazó közhasznú társaságban való részvételért cserében, rávettek a kisebbség demecseri tagjai közül 300 szavazót arra, hogy Kiss Gyulára, az MSZP, az SZDSZ és a Szövetség Demecserért Egyesület jelöltjére voksoljanak, s 11 autóval szállították őket szavazni. (Az ellenjelölt nélkül induló Kiss Gyula végül 1617 szavazattal megnyerte az újbóli választást. A fideszes Fáky Lászlóné – akire október 19-én 1024-en szavaztak – életveszélyes fenyegetésre hivatkozva visszalépett a választástól.)

H-B. A.





Kolompár Orbán határozottan cáfolta lapunknak, hogy bármiféle befolyás alatt állt volna a regisztrációval kapcsolatos szavazás levezénylésénél. Mint mondta, nem is érti a felvetést, tudniillik, hogy bármiféle összefüggés lenne a rendőrségi meghallgatása és a szavazás között. Véleménye szerint ő sohasem ellenezte a regisztrációt, csupán ismerni szerette volna a konkrét törvényszöveget, hogy érdemben dönthessen. Most, hogy megkapták ezt, nyugodt szívvel voksolt a névjegyzék bevezetése mellett.
(Kommentár nélkül: „…az OCÖ a szigorításokkal egyetért, ám a regisztrációval nem…, a választói névjegyzékre, bármeddig is él az, nemet mondunk. A hazai cigányság nem szeretné folyamatosan a történelmi példákat hangsúlyozni, egyszerűen csak annyit szeretnénk leszögezni, hogy ez a rendelkezés nem felel meg az Alkotmány előírásainak és a sokat emlegetett európai normáknak sem.” – Kolompár Orbán korábbi nyilatkozata a Világunk című OCÖ lapban és az OCÖ honlapján olvasható.)