Lajkó és vidéke
Úgy
alakult, hogy az újabban kiadott lemezek között három
is van, amelynek köze van Lajkó Félix vajdasági magyar
muzsikusnak. Az egyiken maga játszik a bandájával, a másikon
a banda nélküle, a harmadikon a Boban Markovic´ Orkestar,
akiknél vendégzenészként húzza Félix.
Impro Rom "Latina"
Sír a szív a szél
Íme
a negyedik CD, ez még véletlenül és távolról
sem kötôdik hôsünkhöz, sem a Balkánhoz, hiszen
csikágói latin zene szól rajta. Ezt úgy kell érteni,
hogy pesti (és salgótarjáni) cigányok játszanak,
énekelnek rajta magyar, cigány és egyéb örökzöldeket
- standardeket, ha úgy tetszik - magyar és cigány nyelven.
Az Impro Rom csak 2000-ben alakult, ez az elsô lemezük, de mire megjelent,
addigra már nem volt meg a zenekar, legalábbis nem ebben a felállásban:
a tagok egy része azóta már Kanadába ment szerencsét
próbálni.
Manapság elsöprô divat a latin(os) zene, nyomják diszkó,
techno, dzsessz és ezer más változatban, de az Impro Rom
egy régi, már eltunôfélben lévô hagyománnyal
ötvözte össze az új divatot: a vendéglátós
zenével, ami itt nem az éttermekben húzott cigányzenét,
hanem a hajdani presszókban, kisebb táncos helyeken játszott,
népszeru könnyuzenét jelenti. De hol vannak már a
presszók, hol az ötórai teák? Hol játszanak
még élô tánczenét? Talán az isten háta
mögött, vidéken, leginkább ott is egy szál szintetizátorból
és dobgépbôl álló "zenekarral".
Pedig sokan szeretik és nagyon jó kis zene ez, ha jól játsszák.
Az Impro Rom szerzôi kiadásban CD-je (és kazettája)
11 számot tartalmaz, amelyeket gitár-dob-ének felállásban,
latin vagy latinosított arrange-ban ad elô a feltehetôen
dzsesszkonzis iskolázottságú, hattagú együttes.
A kellemes hallgatnivalót nyújtó slágerek mellett
egy "istenes ének" (Élj örökké) és
két ismert cigány dal is van a lemezen: a latinos Csi lav tu nekem
nem volt meggyôzô, annál izgalmasabb viszont a felpörgetett
Dzselem, dzselem (amit Balogh Kálmán balladaként ad elô
a Romano Kokalóval). És két instrumentális szám,
amelyekben a zenészek megmutatják hangszeres tudásukat,
illetve megfelelnek az együttes választott nevének: Impro
Rom. (Szerzôi kiadás)
Earth-Wheel-Sky Band:
Rroma Art
Lajkó Félix
cigánybandája magyarul a Föld-kerék-ég, rromaniul
a Phuv-Rota-Cheraj nevet viseli, és zenéjük sajátos
átmenet a magyarországi és a szerbiai roma folk között.
A felállás magyar, hiszen a rezesek helyett a vonósok viszik
a prímet, a hegeduk mellett cimbalom, bôgô, ütôhangszerek,
alkalmanként gitár szól. A dalok zenei világa viszont
eltéveszthetetlenül balkáni, pergô, tüzes és
túláradó, még ha olyan, mifelénk jól
ismert dalt adnak is elô, mint a Brshn Perel. Elképesztô
virtuozitásukat több mufajban is megcsillantják, játszanak
bluest és funkyt, nem idegen tôlük a zenei humor, sôt,
a Baro Drumóból az is hallható, hogy a Lajkó Félixszel
való zenei kapcsolat nem maradt hatástalan a vonósjátékukra.
Egy szám, a híres-neves Chochec erejéig vendégmuvészként
beállt hozzájuk Boban Markovic´ is a trombitájával.
A Vajdaságban legendának számító és
jó értelemben véve ôrültnek tartott Oláh
Vince 1981-ben alakította meg elsô együttesét, a mostani,
öttagú formációval eddig két lemezt jelentettek
meg. A saját kiadású CD csak papírtokot kapott,
de a két magyar szerzôi lemezzel (Lajkó Félix, Impro
Rom) ellentétben nem spórolták le róla a zenekar
több nyelvu bemutatását, a dalok eredeti címükön
szerepelnek és még arra is találtak helyet, hogy a romák
emancipációját zászlajára tuzô Oláh
Vince röviden kifejthesse nézeteit a cigány zene és
kultúra szerepérôl. Velük.
Lajkó Félix és bandája játszik
A banda kemény
magját Oláh Vince zenekara adja, mellettük még számos
muzsikus erôsíti elsôsorban a vonós szekciót,
de olyan különleges "hangszerek" is vadítják
az arrange-ot, mint az ostor, a traktor vagy egy Fiat 500-as. Arra azért
kíváncsi volnék, hogy az utóbbi kettôt vajon
mivel pótolták a múlt év végén a Zeneakadémián
megrendezett, nagy sikeru lemezbemutató koncerten.
A vajdasági magyar hegedus gyerek, Lajkó Félix nagyon fiatalon
és viharsebesen vált ismertté, szerzett magának
nemzetközi hírnevet. Az azonnali és átütô
sikerhez aligha lett volna elég, hogy Lajkó ördögien
jól muzsikál, kellett hozzá az a szuverén zenei
világ is, amit a hegedujével és a hegedujébôl
teremtett. De ha pontosabb akarok lenni, akkor jelen idôben kell mondanom,
mert Lajkó - még ha idôrôl idôre lemezre rögzít
is dolgokat - mindig helybôl játszik a pillanatnak. Sokféle
gyökere van, akár magát a zenei anyagot, a dallamokat tekintjük,
akár a hangszer kezelését, a hegedülés technikáját.
Ha nem akarunk túl messze menni, akkor csak a (történelmi)
Magyarország területén élô és hegedülô,
valaha élt és zenélt népeket, nemzetiségeket
említjük, elsôk közt a vajdasági, erdélyi
(mezôségi) magyar, cigány, zsidó muzsikusokat, de
még a századforduló kávéházi zenészeit
is. Olyan gátlástalanul használja ezeket a zenei nyelveket,
hogy az már vérlázító. Ahogy csak az anyanyelvén
beszélô, író mer viccet, szójátékot,
verset csinálni.
Ami mindebbôl összejön, az népzene, egy sosem volt népnek
a zenéje. Lajkó Félix ki- és összehegedüli
azt, aminek lennie kellett volna, ami jó volna, ha volna.
Boban Markovic´
Orkestar:
Srce Cigansko
Bobant és bandáját Emir Kusturica filmjei (Underground, A cigányok ideje, Arizonai álmodozók) tették világhíressé. Itthon sem kell ôket bemutatni, többször léptek fel Magyarországon, koncertteremben, szabadtéren, még a tévében is, játszották a filmeket a mozikban, meg lehetett kapni CD-n a Begovic´-féle soundtracket. Valószínuleg én is a moziban hallottam ôket elôször, de erre már nem emlékszem pontosan. Arra viszont igen, hogy amíg meg nem hallottam fújni Bobant, addig hihetetlennek tartottam, hogy van ország a világon, ahol trombitának hívják a hegedut. Hiába, hogy a klasszikus zenében vagy a dzsesszben ismertem nagy trombitásokat, azt el sem tudtam képzelni, hogy olyan érzelem kifejezésre legyen képes a népzenében, mint a hegedu. Persze hogy abszurdum, ha a magyar népzene vagy cigány zene hegedujét akarjuk trombitára cserélni, a balkáni muzsikát viszont fantasztikusan fújják az ottani rezesbandák, s köztük is a legszebben a Boban Markovic´ Orkestar.
Ezen a sokadik
lemezükön, amit a Fonó jelentetett meg, erôs kezdésre
még erôsebb folytatás következik. A cigányok
idejében is megszólaló, sodró ereju Crni Vozzal
indítanak, és legmerészebb álmaink válnak
valóra, mert a vendégként közremuködô Lajkó
Félix hegeduje itt együtt muzsikál a sok fúvóssal,
majd jönnek sorra a kólók, igrák és c´oc´ekek,
trombitákon, kürtökön, szaxofonon, klarinéton,
tubán és a dobokon. Kivételesen szép a Bobanov-c´oc´ek,
meg a majdhogynem reneszánsz zenének hangzó Karamic´ko
Oro, és így lemezen, újra meg újra hallgatva feltunik
az is, ami élôben - amikor azon tátja a száját
az ember, hogy úgy szól az ezer rezes, mint a veszett fene - könnyen
elsikkad, most viszont tanúi lehetünk, milyen nagyon finom dolgokat
tudnak kicsalni a nehéz hangszerekbôl.
Bori
Erzsébet
|
Kedves
Magyarország
elsô roma rádiója 2001. október 8-án kezdte meg sugárzását Budapesten.
Napi 24 órás musorunkban a budapesti cigányok minden rétegéhez, csoportjához
megpróbálunk szólni, reméljük, hogy - az indulásnak betudható botladozások
dacára - többé-kevésbé sikerrel. Most, az új évre állandósulni látszik
musorrácsunk, és így talán lassan megszokhatják hallgatóink, hogy mikor
mit hallhatnak a 88.8-as FM hullámhosszon. |