Brüsszelben a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) kétnapos elôadássorozatot szervezett kelet-európai újságírók részére, akiket arról szerettek volna felvilágosítani, hogy mi történik a Nyugatra menekülô romákkal. Az IOM szervezésében muködô "Hazatérési segítségnyújtás és tanácsadás" (RCA) programban hét kelet-európai ország vesz részt. A programot a legtöbb roma menekülttel találkozó, viszonylag liberális bevándorlási politikát folytató országok - Írország, Hollandia, Finnország és Belgium - finanszírozzák.

A tanácskozást szervezô IOM úgy kerül a menekülôk életébe, hogy ôk támogatják szerte a világon az önkéntes hazatérôket, általában a kormányok legnagyobb megelégedésére. Magyarán, a hazatérni vágyók, a deportálás elôtt állók, vagy azok, akik már tudják, hogy nincs esélyük a menekült státus elnyerésére, az IOM-hez fordulnak, amely segít megszervezni hazaútjukat, fizeti a repülôjegyet, sôt a túlsúlyt is, a hazai reptéren pedig várják ôket, és - ezt tekintik egyik legfontosabb tevékenységüknek - az otthoni reintegrációt is igyekeznek elôsegíteni.

Az IOM 1951 óta muködô kormányközi nemzetközi szervezet, amely szoros kapcsolatot tart fenn az ENSZ-szel, nemzetközi és nem kormányzati szervezetekkel, muködését a kormányok biztosítják. A világon mindenhol megtalálhatóak, számuzöttekkel, menekülôkkel és kivándorlókkal foglalkoznak.

Bár egy konferenciának általában a témája a legfontosabb, s igyekszem is a sok elhangzott információt megosztani az olvasóval, ezúttal a konferencia résztvevôi is külön említést érdemelnek. A konferencia alig titkolt célja az volt, hogy azoknak a kelet-európai országoknak az újságíróit, ahonnan a legtöbb roma menekült érkezik (Szlovákia, Csehország és Románia) Nyugatra, meggyôzzék arról, hogy nem érdemes elindulni otthonról, és e meggyôzôdésüknek persze adjanak hangot a sajtóban is. Így a konferencia valójában nem is az eredetileg meghirdetett témáról, a hazatért romák reintegrálódási folyamatainak értékelésérôl szólt, hanem a menekülés elleni érvek felsorakoztatásáról, amelyre magasabbnál magasabb beosztású EU-hivatalnokokat kértek fel. A keletrôl érkezô újságírók - az Amaro Drom munkatársán kívül - mind a többségi közszolgálati média képviselôi voltak, elsôsorban még csak nem is a kisebbségi, hanem a nemzetközi kérdésekben járatosak.

Ahogy az már az Amaro Drom korábbi számából (2001/01) is kiderült, a '90-es évek kelet-európai menekültáradata elsôsorban Nyugat-Európát érintette, és fôleg romák voltak a menekülôk. Bár a legtöbben Németországba mentek, az utóbbi években megnôtt a Hollandiában, Belgiumban, Írországban és Finnországban menedéket kérôk száma. Az országok képviselôi elismerik, hogy a menedékkérô romák a jéghegy csúcsát, csak 2 százalékát jelentik ki a többi országból (elsôsorban Sri Lankáról, Pakisztánból, Kínából és az afrikai országokból) érkezô menedékkérôkhöz képest, és összesen kevesebb mint 10 százalék kapja meg a menekültstátust, de a kelet-európai országokat még mindig könnyebb kordában tartani - azzal, hogy szeretnének a Nyugathoz tartozni, és ezért sok mindent hajlandóak megtenni -, mint a távoli ázsiai és afrikai országokat. Abból sem csináltak titkot, hogy az Unió gazdasági növekedésével szükségük van magasan kvalifikált emberekre, illetve olyan típusú munkaerôre, amelynek a kelet-európai romák nagy része alkalmas lenne, hiszen legtöbbjük szakmunkásként vagy betanított munkásként dolgozott annak idején. Szó is van munkaerô-kvóta bevezetésérôl, de a preferált 25 ország mind afrikai.

A gazdasági megfontolások ellenére politikailag túl kényes lenne a jelentkezô romákat itt tartani - mondják ôk. A hangsúlyosan empatikus tanácskozáson hirtelen felsejlik az ismerôsen csengô "cigány bunözés" fogalma, no persze kimondatlanul, de a definícióját teljesen kitöltôen. Az elôadások nagy százaléka a prostitúcióról, az emberkereskedelemrôl és a szervezett bunözésrôl szólt. Bár azt is elismerik, hogy ez a menedékkérôknek csak kis százalékára igaz, de hát a közvélemény az összes roma menekültet hajlamos velük azonosítani, miközben nô a szélsôjobb támogatottsága. Antwerpenben már 33 százalékot kapott a nyíltan idegengyulölô szélsôjobbos Flamand Blokk. A brüsszeli irodaházak sokadik emeletén persze tudják, hogy a romáknak nehéz otthon, de a megoldás mégis az, hogy például Belgiumban már csak természetbeni segélyhez juthatnak a menedékkérôk, Finnország pedig több hónapos, néha évekig is elhúzódó döntéshozatal helyett tíz nap alatt deríti ki valakirôl, hogy jogos-e a politikai menedékkérelme vagy sem. (A politikai döntéshozók is tudják, hogy alapos és igazságos döntést 10 nap alatt lehetetlen hozni, de a fô cél, hogy ne is jöjjenek.) A romákról általánosan elterjedt, hogy ôk tulajdonképpen csak gazdasági menekültek, ezért is tunik jó megoldásnak például a természetbeni juttatás, vagy a rövid döntési idô, mert így pénz nincs, legfeljebb enni lehet. A gazdasági és politikai menekültstátus szétválasztása a romák esetében nagyfokú elôítéletességre vall (és jó indoknak tunik, hogy ellenük hangolják a közvéleményt), hiszen a diszkrimináció által sújtott romák a szegénység körébe rekedve valóban a jobb élet reményében indulnak el. A bevándorlási politika változásai mögött elsôsorban az elrettentés áll, illetve hivatalos megfogalmazás szerint az illegális helyett a legális bevándorlás felé akarják tolni a folyamatot. Ez azt jelenti, hogy az ember a hazájában található külföldi követségnél bejelenti, hogy be szeretne vándorolni az adott országba, ami sok sikerrel nyilvánvalóan nem járhat. Amúgy formálódik egy egységes uniós bevándorlási politika, ami nyilvánvalóan egyszerubbé fogja tenni a menekültkérelmi procedúrát, már ami a befogadó országokat illeti. Erre azért is szükség van, mert Nyugat-Európa országaiban is csökken a népesség, öregedik a társadalom, ráadásul az erôsödô gazdasággal munkaerôhiány lép fel több területen is, különösen a magasan és az alacsonyan kvalifikált munkaerôben. Legális bevándorlókra tehát szükségük van, számolva azzal, hogy ennek nemcsak gazdasági, hanem társadalmi és kulturális kihatásai is vannak. Tehát, akiket egyszer beengedtek, azok számára olyan kedvezményeket szeretnének biztosítani, amelyek elôsegítik integrálódásukat, és ebbe többek között beletartoznak az antidiszkriminációs és idegengyulölet elleni programok is. Ugyanakkor erôsen nehezíteni akarják az illegális bevándorlást, különös tekintettel az emberkereskedelem elleni szankciók szigorítására, az illegális munkavállalás megnehezítésére és a határok még biztonságosabb ôrzésére.

Cécile Riallant, az IOM-n belül muködô "Hazatérési segítségnyújtás és tanácsadás" (RCA) program koordinátora hangsúlyozta, hogy ôk csak az önként hazatérôket támogatják, senkit nem kényszerítenek a hazatérésre. Igaz, munkájuk sikerességét meghatározta, hogy a menekültkérelmek nagy részét visszautasítják, így a 2000-es évben a tervezett 780-nál sokkal több, 1200 embernek segítették a hazatelepülését. A legtöbb RCA programban résztvevô Szlovákiába, Csehországba, néhány pedig Romániába tért haza. A program azonban hét kelet-európai országban muködik - többek között Magyarországon is - prevenciós célzattal. A hazatérésnél nagyon fontos tényezô az, hogy ki hány éve van már kint. Akik sok éve elmentek, mint a románok, mindent megtesznek, hogy ne kelljen hazatérniük, hiszen ôk már valamennyire integrálódtak a kinti társadalomba. A döntési idô lerövidítésének nemcsak költségvonzata van (például Finnországban), hanem attól is félnek, hogy a menekülôk túlságosan belakják az országot, és utána már nehezebb lesz bármit csinálni, ha gyerekeik születnek, ha már iskolába járnak, ha a második generáció már az új kultúrában nô fel.

Hiába készült el az RCA program tavalyi értékelô jelentése, azt ma még nem lehet megmondani, hogy a hazatérôk tartósan képesek lesznek-e otthon maradni, mivel sok család kilátástalan helyzetére még mindig az állandó menekülés tunik az egyetlen megoldásnak. Erre találták ki a program leghangsúlyosabb elemét, a küldô országokba való reintegráció erôsítését. Ez minden kelet-európai országnál mást jelent, a lényeg azonban ugyanaz, az IOM ezen a programon keresztül megpróbál olyan viszonyokat teremteni a küldô országokban, hogy a romák ne induljanak útra. Az ô megfogalmazásukban a praktikus segítségen kívül a többségi és a kisebbségi viszonyt szeretnék konszolidálni, a kommunikációt javítani, esetkezeléssel segíteni a lakhatást, a foglalkoztatást és az iskolai beilleszkedést.

Szlovákiában a hazatérôk számára a legfôbb problémát a szociális juttatásokhoz való hozzáférés és a foglalkoztatás jelenti. A program segítségével ugyanakkor el tudták érni, hogy a hosszasan külföldön tanult gyerekek iskolai eredményeit beszámítsák a szlovák iskolákban. A cseh romáknak a lakhatás a legnagyobb gondja, mert legtöbbjük eladta házát, lakását az utazás elôtt. Romániába összesen 63 ember tért vissza az önkéntes hazatérôket támogató program segítségével, akiknek általános nehézségeikben igyekeznek segíteni. Megoldási módszereik a különbözô kormányzati és civil szervezetekkel, illetve a romák képviselôivel való kapcsolattartás, tréningek, tehát a szokásos projektek nagy célokkal. Arra a kérdésemre, hogy mégis miért gondolják, hogy az IOM az elôítéletektôl sújtott helyzetekben hathatósan képes beavatkozni, az volt a válasz, hogy bár elôttük is világosak ezek a nehézségek, de kezdeményezéseik sikeresnek mondhatóak.

***

Kende Ágnes