Segítség a gettóban

A belvárostól pár megállónyira, közel a Dunához, az Illatos út és a Gubacsi út sarkánál található a Dzsumbuj. A három háztömbbe surusödô nyomor 1937 óta felszámolhatatlanul és változatlanul létezik. A gettólét enyhítésére négy évvel ezelôtt létrejött a Dzsumbuj Help Közösségfejlesztô Központ, azon kevés kezdeményezések egyike, ahol a meglévô problémára építve, helyben hozták létre a szociális szolgáltatást, és ahol a dolgozók az egész közösségnek igyekeznek különbözô formákban segítséget nyújtani. 

Bár az országban sokan és sokfelé élnek ilyen szegénységben, ennyire összezárva, egymás szeme elôtt ilyen nagy tömegben szinte csak a Dzsumbujban léteznek emberek. Ez annyira így van, hogy ha különféle nyugati delegációk ízelítôt szeretnének kapni a leszakadt Magyarországról, akkor akár pár perc alatt, hosszasabb keresgélés, utazás nélkül, két belvárosi találka és ebéd között is megtehetik ezt, ha ellátogatnak a Dzsumbujba. Az élmény tökéletes lesz. 

A Dzsumbuj története

"Gyere te is iskolába!"

A "dzsumbuj jelenségrôl", a "dzsumbuj tudatról" Ambrus Péter tollából a '80-as évek elején könyv is született, ami túl a telep szociológiai jellemzôinek leírásán az itteni emberek lelkületét is igyekezett megragadni. "Budapesten a '30-as évek közepére a IX. és a vele határos X. kerületben hatalmas nyomornegyedrendszer jött létre. Többségük a meglévô állami telepek körül, mintegy folytatásaként jött létre. A barakkok, kalyibák, amiket jórészt az idehurcolkodók maguk eszkábáltak össze, sajátos szimbiózist alkottak a már meglevô telepi házakkal. A telepeken élôk túlnyomórészt munkanélküliek voltak, óriási tömegük nemcsak egyre fokozódó szociális feszültséget jelentett, de már-már az egész terület közigazgatását is komolyan veszélyeztette. A minden szempontból veszélyes és ellenôrizhetetlenné vált telepek túlzsúfoltságának enyhítésére a fôváros három új állami lakótelep építésébe kezdett a Hôs utcában, a Bihari úton és az Illatos út elején. A lakótelepek átadásával több, fôleg barakk- és vadtelepülést is felszámoltak. Úgy tunik, ez volt a két világháború között a fôváros legnagyobb szociálpolitikai kezdeményezése, amely a budapesti szegények helyzetének javítására irányult. A lakások minôségében, bérében és a lakásokba költözés kritériumaiban is egyértelmuen olyan szociálpolitikai elképzelések figyelhetôk meg, amikbôl kiderül: a lakótelepeket a szegények legnyomorúságosabb helyzetben levô rétegeinek szánták. A három telepre mintegy 10-11 ezer embert költöztettek be. Ez a létszám már lehetôvé tette, hogy más szegénynegyedekbôl is itt adjanak egyeseknek lakást, de ennek ellenére a jogosultaknak csak töredéke jutott lakáshoz."

A Dzsumbujban csupa 28 négyzetméteres lakás található, eredetileg egy helyiségbôl állóak, ahol két lakásra jutott egy WC. Késôbb a lakásokat szoba-konyhássá alakították át, és a futési rendszert is korszerusítették. Emeletenként két-két mosókonyha és fürdôszoba, összesen pedig 426 lakás van a telepen. Az elsô idôszakban, 1937 és 1940 között négyezer, ma 1500 fölött van az ott lakók száma.

A dzsumbuj fogalom kialakulásáról így ír Ambrus Péter: "Az új lakók tehát beköltöztek, és megpróbáltak berendezkedni. A telep, ha akart volna, sem tudott tekintettel lenni környezetére. Minden energiáját lekötötte egy reménytelennek tunô küzdelem: valahogyan egymás mellett élni. De a környezet azonnal és rendkívül egységesen reagált. Az Illatos úti lakótelep még észre sem vette, de már ki volt rekesztve, meg volt bélyegezve. Nemhogy múltja, de még jelene sem volt, amikor a budapesti dzsumbujok közül máris városszerte ô lett a 'Dzsumbuj'. (Ugyanilyen pejoratív értelmu szimbólummá vált maga az utcanév is: az 'Illatos út'.) A telepen lakók csak jóval késôbb fogták fel, hogy ebben az elnevezésben ellenséges elôítélet-rendszer nyert megfogalmazást. Ez ugyan a szegényeket nem érte teljesen váratlanul, de volt benne számukra valami szokatlanul új is: lakóhelyük puszta ténye mindnyájukat egységesen megvetett és kitaszított kisebbségi létbe kényszerítette, ami a 'rongyos, de tiszta', 'tisztességes' szegényektôl - azaz saját fajtájuktól is - mint még azoknál is megvetendôbbeket elkülönítette, sôt szembefordította velük. Ez a kisebbségi lét hamar alapélménnyé vált. Az ellenséges külvilággal szemben ellenséges 'Dzsumbuj-identitás' azonnal kialakult. A telep belsô életét szabályozó normák mindenki által nagyjából elfogadott rendszere belsô erôvé vált. A 'Dzsumbuj-tudat' igazi kisebbségi tudat-tá lett."

Ambrus azzal zárja a könyvét, ahonnan a Dzsumbuj mai története indul. "1983 végéig a telepiek túlnyomó többsége kiköltözött innen. A régiek közül csak az idôsebbek és néhány, a telepi lakásokba szétszóródott család vagy inkább részcsalád maradt. Mikor e sorokat írom, a telep lakásainak majd fele üresen áll. A különbözô helyekrôl beköltözött szegény családok nem ismerik egymást, bizalmatlanok egymás iránt, és inkább bezárják ajtajukat. Átmeneti létre rendezkedtek be, útjuk tovább vezet. A telep visszavonhatatlanul az enyészeté lett. Élt 45 évet. Ha valaki azt hallja, hogy valahol a Gubacsi út és az Illatos út sarkán egy hírhedt telep van, amit jobb lesz messze ívben elkerülni, az már nem a Dzsumbuj, hanem egy ideiglenes szükséglakás telep." 

A Dzsumbuj ma

A '80-as évek végéhez közeledve a munkanélküliség elôl sokan jöttek fel vidékrôl, és mivel a telepen sok lakás állt üresen, a bevándorlók egy részének kiutalták, mások pedig önkényesen foglalták el a lakásokat. Bár szociálisan a régi lakók sem voltak jobb helyzetben, mint az újonnan érkezôk, az egyik fô konfliktusforrás a telepen a régi és új lakók között alakult ki. Az új lakók között nagyon nagy a ki-bevándorlás, az önkényesek ki-beköltöznek, kilakoltatják ôket, majd visszajönnek, vannak olyanok is, akiknek a családjuk máshol él, vagy idénymunkát kapnak valahol, akkor elmennek, majd a munka lejártával visszajönnek. A mai napig sincs még a Dzsumbuj felmérve, semmi pontosat nem lehet tudni az itt lakók számáról, szociális helyzetérôl, származásukról; a közeljövôben a Soros Alapítványtól elnyert pályázattal a Dzsumbuj Help munkatársai fogják elvégezni a felmérést. Tapasztalataik alapján a munkanélküliség szinte százszázalékos, akinek van munkája, az is inkább alkalmi és illegális. A telepen egyre nagyobb számban találhatók roma családok. Az itteni szakemberek 60-70 százalékra teszik az arányukat, és ez a szám idôvel csak nôni fog. A Dzsumbujban a kriminalitás az egyik legsúlyosabb probléma, és annak ellenére, hogy a telepen belül persze kisebbségben vannak a bunözôk, ennek hatása az egész telep életére kiterjed. Az alkoholizmus és a kábítószer-fogyasztás teljesen elfogadott. A kusza viszonyok miatt a szociális juttatásban részesülôk ellátása is akadozik, sokan nincsenek a kerületben bejelentve, és egészen máshol kapnák - gyakran vidéken - a nekik járó támogatást, amit azonban pénz híján nem tudnak felvenni, mert nem tudnak elutazni érte. A gyerekek általános iskolába csak-csak, középiskolába elvétve, más oktatási intézménybe egyáltalán nem járnak. A családfôk közül sokan börtönben vannak, a nôk viszik az életet, az ô túlélési stratégiáikra épül a fennmaradás. 

A közösségfejlesztô

Az 1997-ben induló Dzsumbuj Help-program eredeti célja az volt, hogy "megszüntesse ezt a helyzetet és kialakuljon egy közösség, egymással törôdô, egymásért felelôs emberekkel". Ez a mondat Újvári Róberttôl, a kerületi Családsegítô Szolgálat munkatársától, a Dzsumbuj Help-program elsô megbízott vezetôjétôl származott. A közösségfejlesztés elméletének lényege, hogy helyi emberekbôl alulról építkezik. "Közösségi úton civil szervezetekkel és az aktív helyi polgárokkal tárja fel a helyi közösség szükségleteit, azok kielégítésének lehetséges módjait, és elkötelezi a helyieket saját problémáik közösségi megoldására. A szükségletek felkutatása nemcsak a gazdasági-infrastrukturális területre szorítkozik - bár arra is -, hanem és elsôsorban az emberek hozzáértésére, tehetségére, szorgalmára, ötleteire, képességeire. A közösségi folyamatban résztvevôk természetesen együttmuködnek az önkormányzatokkal is, hiszen optimális esetben a képviselôtestület a civil kezdeményezések képviselôibôl összeállt, választott testület. Együttmuködnek tehát, de a helyi kezdeményezést nem hagyják pusztán az önkormányzatokra." Itt is egy mintalakótelep létrehozásáról álmodoztak az indulók.

A IX. kerületben '89-tôl muködik családsegítô szolgálat, amelynek sok ügyfele volt a Dzsumbujból. Az önkormányzat ötlete volt '95-ben, hogy hozzanak létre egy kihelyezett tagozatot, a Dzsumbuj Help-et. Kökény Mihály szociális minisztersége alatt nyertek rá pénzt, amibôl megvették a korábbi hentesüzlet helyiségeit. A pénz sem volt sok, a hely sem volt elég nagy, így egyik elképzelésük rögtön kútba is esett: szerettek volna egy közösségi mosodát, ahol amíg a ruhák tisztulnak, ügyeket lehetett volna intézni, vagy dolgozni mehettek volna az asszonyok.

Balogh Ibolya a gyerekekkel

A kezdô csapat '97-ben kezdett dolgozni, Csonkáné Lakatos Klára vezetésével indult. Klára nagyon hiteles volt roma származása, vallásossága, képzett óvónôsége okán is. Pedagógiai programja is volt, némi cigány hagyományôrzô színezettel. Balogh Ibolya jelenti a folytonosságot az óvodában, aki néhány hónap elteltével jött a Dzsumbujba dolgozni. Az óvoda klub, ami az óvodába különbözô okok miatt nem járó gyerekeket gyujtötte egybe, óvodai foglalkozást és tízórait nyújtott. Ez azonban csak félnapos, ottalvás és ebéd nincsen, és az iskolához szükséges elôkészítést sem tudja vállalni. Az önkormányzat havi 5 ezer forinttal támogatja az óvodások tízóraiját egy hónapban, amit a Dzsumbuj a saját költségvetésébôl még tízezer forinttal egészít ki. A Dzsumbuj Help vezetôje, Kecskés Éva mindezt azzal egészítette ki, hogy Dzsumbuj Helpnek nincs saját költségvetése, a Családsegítô Központnak az önkormányzat egyben utalja a dologi kiadásokra szánt összeget, abból ô oszthat többet is, kevesebbet is.

Gedeon Andor, a Ferencvárosi Családsegítô Szolgálat vezetôje elmondta, ôk nem is akarják az önkormányzati óvoda feladatát átvállalni. Sok gyerek nincs a kerületben bejelentve, ezért nem jár nekik óvodai térítési kedvezmény, a szülôk pedig nem bírják az óvodát kifizetni. Így vannak gyerekek, akik egyik hónapban az óvodába, másik hónapban pedig a dzsumbujos óvoda-klubba járnak. Gedeon szerint az óvoda-klub legfontosabb szerepe az, hogy nem csellengenek a gyerekek a telepen, hanem biztonságban, jó kezekben töltik legalább a délelôttjeiket.

Induláskor tervezték, hogy az iskoláskorúakat szervezetten kísérik az iskolába, hogy "ne csak elinduljanak, hanem biztosan el is jussanak oda", délutánonként pedig korrepetálásban részesítik ôket. Az óvoda-klub után délután valóban az iskolások foglalják el a termet, de szakképzett korrepetitorok hiányában ez sem tud igazán hatékonyan muködni. Ezt is inkább azért tartják jónak, mert addig is le vannak kötve a gyerekek. Szerették volna elérni, hogy minden iskoláskorú gyerek egy évben legalább egyszer eljusson nyaralni, tavaly nyáron 50 gyerek volt is a balatonszemesi Romano Kher táborban. Ez azonban annyi pénzt emészt föl, hogy már az elsô nyaraltatás után veszélybe került a következô. Évi 62-63 millió forintból próbálják muködtetni a családsegítôhöz tartozó négy intézményt, így az idetartozó Dzsumbuj Helpet is. A Dzsumbuj Help éves költségei - tudtuk meg Kecskés Évától - körülbelül 12-13 millió forintot tesznek ki. A pénz leginkább a bérekre és a rezsire megy el, programokra, akciókra alig marad valami, márpedig nyilvánvalóan ez a legfôbb akadálya annak, hogy igazán eredményesen muködhessen a Dzsumbuj Help. A 16-30 éves korúaknak, akik a leginkább ki vannak téve a különbözô szélsôségeknek, megszerezték a pincét, ahol eredetileg "segítségükkel olyan helyet akartak kialakítani, amilyet szeretnének, és ahol jól érzik magukat: zene-, tánc- vagy filmklubot, igazán az lesz a jó, ami ôket érdekli. Ez lehet akár konditerem, akár klub, a lényeg, hogy ôk alakítsák ki, és a késôbbiekben ôk is vigyázzanak rá" - mondta Újvári Róbert, az induló csapat vezetôje egy rádióinterjúban. Most konditerem muködik a pincében, sok-sok feltörés és lopás, bezárás és újranyitás után mára rendezôdtek a viszonyok, de ez is sokkal nehezebben alakult ki, mint ahogy azt eredetileg elképzelték.

A Dzsumbujban két kis lakás és egy közös vécé nyílik egy-egy kis beugróból. A lakások minôségének és egyben az életkörülmények javítására kidolgozott önkormányzati program szerint a megürülô lakásokat a beugróban lévô másik lakónak felajánlják - amit kérvényezni kell -, s így a két lakásból egy nagyobb és komfortos lakás alakulhat ki és a jelenlegi több mint 400-as lakásszám idôvel felére csökkenhet. A Dzsumbuj Help indulásakor a lakások összekapcsolására kb. 30 család jelezte az igényét. "Valószínuleg azért ilyen kevesen, mert az itt élôknek nincs pénzük a felújításokra. Az egyik nagy tervem, hogy az építkezôkbôl olyan csoportokat szervezzünk, akik el tudják végezni ezeket a munkákat, az építôanyagokra pedig a segítségünkkel pályázatok útján lehetne pénzt szerezni. A lakások komfortosítása azért is nagyon fontos, mert ezáltal megváltozhatna az emberek viszonya a környezetükhöz, s egy minôségi lakásban elôbb-utóbb a lakók is törekedni fognak a minôségi életre. Ezeket a fôbb célokat mindenképpen szeretnénk megvalósítani" - ez az elképzelés szintén az induló csapaté volt. Bár történtek lépések, ebbôl is csak nagyon kevés valósult meg, pedig ez lehetett volna a legnagyobb változtatás a telepen az elmúlt 60 évben. Az önkormányzat rendelkezésre bocsátja a beugró másik oldalán lévô üres lakást, ha a családnak nincs számlatartozása, és önerôbôl fel tudja újítani a lakást, de ezeknek a feltételeknek kevesen tudtak, tudnak megfelelni annak ellenére, hogy néhány csatolás valóban megvalósult. "Természetesen vannak még terveink - szeretnénk például egy védett játszóteret kialakítani, hiszen a jelenlegi már teljesen romos, és nem a gyerekek, hanem a fiatalok használják. A késôbbiekben pedig felmérjük, hogy hány család gyermeke van nevelôotthonban, s ha a feltételek kialakíthatók, akkor visszakerülhessenek a családjukhoz, és még sorolhatnám -, de megvalósításuk pénz függvénye" - zárta az interjút Újvári Róbert. Bár többször vettek játékokat a játszótérre, ezek mindig idô elôtt tönkrementek. Kecskés Éva, a Dzsumbuj Help jelenlegi vezetôje szerint kezdetben túl optimisták voltak, másrészt pénz hiányában nehéz igazán jó dolgokat csinálni.

A Dzsumbuj Help nehéz indulásáért, az eredeti tervek megvalósításának kudarcáért senki nem felelôs: sem az itt dolgozók elsô, majd második lelkes csapata, sem a lakók. A teljes kilátástalanság, az ördögi körként muködô szegénység, az állandó elôítélet, ami nemcsak a környezetben élôk, hanem az intézmények részérôl is övezi ôket (és ami nemcsak a cigány-magyar konfliktus szintjén - telepen belül és kívül - muködik, hanem a szegénység és a középosztálybeli értékek konfliktusaként is): a gettólét örökké visszahúzza az embereket. Balogh Ibi szerint itt soha nem történik semmi jó, aminek örülni lehetne: akkor mitôl lenne valaki lelkes, aktív, olyan, aki a közösségért, és ezzel saját magáért is tenni tud, ahogy azt a közösségfejlesztés lényegeként eredetileg elképzelték. A kezdeti lelkes csapat elég hamar lecserélôdött, ennek részben az is oka volt, hogy a Dzsumbujban dolgozók kiégtek az itteni munkától. Ez nem azt jelenti, hogy ne lettek volna elég empatikusak, hanem két tuz közé kerültek munkájuk során. A Dzsumbujlakók az önkormányzat bérenceit látták bennük, az önkormányzat meg "dzsumbujistáknak" tekintette ôket, akik nem az önkormányzat, hanem az ott lakók oldalára álltak. Sok idônek kellett eltelnie ahhoz, hogy a lakók ne a hatalom embereit, hanem értük dolgozókat lássanak bennük, és ebben nagy szerepe volt Kecskés Évának, aki a második csapat vezetôjeként új szabályokat vezetett be, és igyekezett olyan kapcsolatot kialakítani az itt lakókkal, amiben ôk is dolgozni képesek és a kliensek is elégedettek a munkájukkal. Ennek köszönhetô, hogy ma már nem törik fel az irodát, sem a pinceklubot, hanem az emberek magukénak tekintik a Helpet. A klubtevékenységeken kívül segélyezéssel nem foglalkoznak, de az egyéni esetkezelés során érdekvédelmet, ügyintézést, foglalkoztatási programokat és az élet más dolgaira kiterjedô segítséget nyújtanak.

Dzsumbuj Help-szeru intézmények nem nagyon léteznek, a helyi közösségfejlesztés gyerekcipôben jár még Magyarországon. A kiinduló elmélet vonzó, de a Help sem képes eredeti terveit teljesíteni. Így minden elônye ellenére megvan az a veszélye, hogy villámhárítóként muködve itt csapódnak le azok a problémák, amit más szociális vagy oktatási intézménynek kéne megoldania, az óvodának, iskolának, a foglalkoztatáspolitikának, a lakáspolitikának stb.

"Ez egy gettó, ide kellett jönnünk dolgozni, hogy az emberek közelében lehessünk - mondja Kecskés Éva. - Bár elvileg jó ötlet, hogy helyben muködünk, az embereknek így kényelmesebb, mert ha nem itt lennénk, még a szomszéd sarokig sem szívesen mennének el, az itt dolgozóknak azonban ez nehéz, mert olyan fizikai és lelki nyomás van rajtunk, amit nehéz elviselni." Volt, hogy egy anyát kellett kimenekíteni az ura karmai közül, és ha nem lett volna ott a Help helyben, nem lehetett volna azonnali segítséget nyújtani neki. A kérdésre, miszerint beváltja-e az intézmény a hozzá fűzôdô reményeket, Kecskés Éva azt válaszolta, hogy az egyetlen megoldás az lenne, ha ezt az egészet a földdel tennék egyenlôvé, sóval hintenék be, az embereknek pedig emberi életkörülményeket nyújtanának. Mert amíg ez létezik, addig az itt élôk reménytelen helyzetébôl nincs kiút, ezen pedig a Dzsumbuj Help sem tud segíteni.

Kende Ágnes