Alapítványok az általános iskolákban


A roma gyerekek nagy részének iskolai sikertelensége sok civil kezdeményezést serkentett arra, hogy szolgáltatásaival megpróbálja a cigány gyerekek helyzetét megkönnyíteni az iskolában. Van, amelyik a gyerekekkel foglalkozik, s van, amelyik az iskola fogadóképességét kívánja javítani. Néhány ilyen kezdeményezést mutatunk be ebben az írásban.

A Meg­is­mer­ve Meg­ér­te­ni Ala­pít­vány egy éven át ne­ves pszi­chi­á­te­rek, pszi­cho­ló­gu­sok köz­re­m?­kö­dé­sé­vel dol­goz­ta ki egész­ség­ne­ve­lé­sen ala­pu­ló prog­ram­ját, és 1997-es meg­ala­ku­lá­sa óta va­ló­sá­gos in­téz­mén­­nyé nôt­te ki ma­gát. Is­ko­lák­kal, ön­kor­mány­zat­ok­kal, ki­sebb­sé­gi ön­kor­mány­zat­ok­kal kö­tött együtt­m?­kö­dé­si szer­zô­dés ke­re­té­ben va­ló­sít­ja meg ta­ní­tá­si idôn kí­vü­li, fo­lya­ma­tos­ság­ra épü­lô fog­lal­ko­zá­sa­it. Is­ko­lán­ként 40, az is­ko­la ál­tal ki­vá­lasz­tott (leg­ne­he­zeb­ben ke­zel­he­tô) gye­rek­kel, ál­ta­lá­ban négy cso­port­ban tart sze­mé­lyi­ség­fej­lesz­tô, egész­ség­ne­ve­lô tré­nin­ge­ket, iden­ti­tást tu­da­to­sí­tó, te­het­ség­gon­do­zó (tán­cos, szín­ját­szó) fog­lal­ko­zá­so­kat a ko­ra dél­utá­ni órák­ban. Az Ala­pít­vány meg­ke­res­te a szü­lô­ket, és nem csak be­le­egye­zé­sü­ket, de köz­re­m?­kö­dé­sü­ket is el­nyer­te. Ala­pít­vá­nyi se­gít­ség­gel va­ló­sul meg az is­ko­lák­ban az a cél, hogy ne­vel­ni, a leg­ne­he­zebb ese­tek­ben is, csak a csa­lád­dal együtt le­het. Olyan té­má­kat dol­goz­nak fel, olyan kész­sé­ge­ket fej­lesz­te­nek, olyan ma­ga­tar­tá­si prob­lé­má­kat kor­ri­gál­nak, ame­lyek­re a ta­ní­tá­si idô­ben nem ke­rül­het sor. A prog­ram a 9-10 éves­tôl 14-16 éve­sig ter­je­dô kor­osz­tályt és ezen túl, az ál­ta­lá­nos is­ko­lá­ból ki­ke­rü­lô­ket öle­li fel. Cél­ja egy­részt az, hogy to­vább­ta­nu­lás­ra te­gye al­kal­mas­sá a ko­ráb­ban al­kal­mat­lan gye­rek­né­pes­sé­get, más­részt hogy kor­társ se­gí­tô­ket: olyan po­zi­tív irá­nyult­sá­gú fi­a­ta­lo­kat ké­pez­zen, akik a ká­ros szo­ká­sok­kal szem­ben ked­ve­zô be­fo­lyást tud­nak gya­ko­rol­ni azok­ra, akik­kel sza­bad­ide­jü­ket töl­tik.
A fog­lal­ko­zá­so­kat pro­fes­­szi­o­ná­lis szak­em­be­rek, kö­zöt­tük – ez az Ala­pít­vány ki­fe­je­zett tö­rek­vé­se – ro­ma ér­tel­mi­sé­gi­ek ve­ze­tik. Fel­t?nt eb­ben a csa­pat­ban két fi­a­tal, Ba­logh Ist­ván és Jó­ni Ti­bor. Mind­ket­ten a ka­to­nai pá­lyán ke­res­ték és ta­lál­ták meg bol­do­gu­lá­su­kat, de emel­lett má­so­dik, har­ma­dik dip­lo­más­ként szo­ciál­pe­da­gó­gus­sá, pszi­cho­ló­gus­sá vál­tak, és az ala­pít­vá­nyi mun­ká­ban tel­je­sí­tik ki ké­pes­sé­ge­i­ket. Mind­ket­ten ér­zé­ke­lik, hogy az ok­ta­tás- és tan­terv­cent­ri­kus is­ko­la nem al­kal­mas azon ro­ma gye­re­kek ne­ve­lé­sé­re, akik sok­szor sú­lyos prob­lé­mák­tól szen­ved­nek. Ezt az igaz­ga­tók is tud­ják, épp ezért is­mer­ték fel az Ala­pít­vány szol­gál­ta­tá­sa­i­ban azt a le­he­tô­sé­get, amit az is­ko­la nyúj­ta­ni nem tud. Ez an­nak el­le­né­re igaz, hogy az Ala­pít­vány part­ne­rei olyan, hát­rá­nyos hely­ze­t?­ek­kel zsú­folt is­ko­lák, ahol a ke­rü­le­ti ön­kor­mány­zat, a ki­sebb­sé­gi ön­kor­mány­zat és az is­ko­la ve­ze­té­se egy­aránt em­pa­ti­ku­san és hoz­zá­ér­tô­en vi­szo­nyul az adott hely­zet­hez, és le­he­tô­sé­ge­in be­lül min­dent el­kö­vet an­nak ja­ví­tá­sá­ra.
Dr. Vá­rady Lász­ló­né, a X. ker. MÁV te­le­pi is­ko­la igaz­ga­tó­ja sze­rint a gye­re­kek azért sze­ret­ték meg az Ala­pít­vány prog­ram­ja­it, mert sa­ját­juk­nak ér­zik. A ta­nu­lók 80 szá­za­lé­ka ci­gány, 80 szá­za­lé­ka nap­kö­zis, 60 szá­za­lé­ka ré­sze­sül in­gye­nes ét­kez­te­tés­ben. A szü­lôk nagy ré­sze mun­ka­nél­kü­li, leg­na­gyobb prob­lé­mát – ez egyéb­ként min­de­nütt így van – nem a rég­óta hely­be­li la­ko­sok, ha­nem a vi­dék­rôl be­ván­dor­lók, la­kó­he­lyü­ket s?­r?n vál­toz­ta­tó csa­lá­dok gye­re­kei, a más­hon­nan már túl­ko­ros­ként ér­ke­zôk je­len­tik. Pe­da­gó­gus as­­szisz­tens, gyer­mek­pszi­cho­ló­gus se­gí­ti a pe­da­gó­gu­sok mun­ká­ját, sze­mély­re sza­bott fel­zár­kóz­ta­tá­si terv, cso­port­bon­tás pe­dig a gye­re­kek bol­do­gu­lá­sát az is­ko­lá­ban. Ám a tan­anya­got, a s?­r?n vál­to­zó és ne­he­zen kö­vet­he­tô tan­ter­vek függ­vé­nyé­ben, el kell vé­gez­ni. A „fel­zár­kó­zást” ez a kö­ve­tel­mény szab­ja meg. Eh­hez pe­dig ha­gyo­má­nyos is­ko­lai fe­gye­lem­re van szük­ség. Az órák és az órá­kon kí­vü­li prog­ra­mok lég­kö­re, han­gu­la­ta tel­je­sen kü­lön­bö­zô. Sa­ját kap­cso­la­ta a gye­re­kek­kel is egé­szen más igaz­ga­tó­ként és a (rég­óta m?­kö­dô) szín­ját­szó­cso­port ve­ze­tô­je­ként. Je­len­leg mint az Ala­pít­vány egyik mun­ka­tár­sa ve­ze­ti a min­de­nütt si­ke­res, dí­ja­kat el­nye­rô cso­por­tot. A be­széd­kész­ség fej­lesz­té­se szem­pont­já­ból is fon­tos­nak tart­ja ezt a te­vé­keny­sé­get. Az is­ko­la m?­kö­dé­sé­re jel­lem­zô, hogy rég­óta ös­­sze­szo­kott tan­tes­tü­let fo­gad­ja el azt a ki­hí­vást, amit az it­te­ni ne­héz­sé­gek je­len­te­nek. Még­is: azt, hogy ér­tük van, a gye­re­kek csak az Ala­pít­vány prog­ram­ja­in ér­zik.
A Lan­glet Wal­de­már ut­cai is­ko­la igaz­ga­tó­ja, Giczi Bé­la af­fi­ni­tá­sá­ra mi sem jel­lem­zôbb, mint hogy tag­ja az új­pes­ti ci­gány ki­sebb­sé­gi ön­kor­mány­zat­nak. Sok­éves ön­kor­mány­za­ti mun­ka után tíz éve ve­ze­ti az is­ko­lát, ahol a ta­nu­lói lét­szám 450-rôl 270-re csök­kent eb­ben az idô­ben, de a ro­ma gye­re­kek ará­nya 10 szá­za­lék­ról 50 szá­za­lék­ra emel­ke­dett. Az is­ko­la a ke­rü­let el­ha­nya­golt ré­szén van, s a le­pusz­tult la­ká­sok­ba vi­dék­rôl be­ván­dor­ló ro­ma csa­lá­dok köl­töz­tek. 1992-ig be­zá­ró­lag az ön­kor­mány­zat az ön­ké­nye­sek hely­ze­tét is leg­ali­zál­ta. A ke­rü­let ok­ta­tás­po­li­ti­ká­ja tu­do­má­sul ve­szi a té­nye­ket és en­nek meg­fe­le­lô­en ala­kí­tot­ta ki kon­cep­ci­ó­ját, amely­ben min­den is­ko­lá­nak meg­van a ma­ga sze­re­pe. A Lang­let ut­cai is­ko­la spe­ci­á­lis prog­ram­já­hoz két fej­lesz­tô pe­da­gó­gust és egy szo­ciál­pe­da­gó­gust biz­to­sí­tott, és egé­szen kis lét­szá­mú osz­tá­lyo­kat is en­ge­dé­lyez. A kör­zet­ben la­kó csa­lá­dok nem mind­egyi­ke írat­ja ide a gye­re­két, vi­szont jön­nek kör­ze­ten kí­vü­li­ek. Egyes kon­szo­li­dált csa­lá­dok ré­szé­rôl ki­fe­je­zet­ten igény mu­tat­ko­zik ar­ra, hogy gye­re­ke­ik ta­nul­ja­nak meg együtt él­ni azok­kal, akik­kel eb­ben a tár­sa­da­lom­ban együtt kell él­ni. Az igaz­ga­tó jó szer­ve­zô és kap­cso­lat­épí­tô, szí­ve­sen fo­gad­ta be az Ala­pít­ványt is, ami­kor lát­ta, hogy fel­ké­szült em­be­rek át­gon­dolt, szín­vo­na­la­san ki­vi­te­le­zett prog­ram­já­ról van szó.
A ki­vá­lasz­tott 40 gye­rek egyik cso­port­já­ban el­mond­ták a részt­ve­vôk, hogy ele­in­te nem szí­ve­sen jöt­tek, mert azt mond­ták ne­kik, hogy kö­te­le­zô és azt hit­ték, azért, mert ôk „ros­­szak” vagy „bo­lon­dok”, de ha­mar meg­sze­ret­ték a fog­lal­ko­zá­so­kat, mert jól érez­ték ma­gu­kat. „Jó­kat ját­szunk”; „meg­ta­nu­lunk egy­más­ra fi­gyel­ni”; „meg­ta­nu­lunk vi­sel­ked­ni”. Az Ala­pít­vány­nak van pén­ze ar­ra, hogy szín­ház­ba, cir­kusz­ba, ét­te­rem­be vi­gye a gye­re­ke­ket, vá­sá­rol­ni egy-­e­gy áru­ház­ba, hogy ki­rán­du­lá­so­kat, nyá­ri tá­bo­ro­kat szer­vez­zen szá­muk­ra.
Az Ala­pít­ván­­nyal együtt­m?­kö­dô is­ko­lák egy­más­sal is tart­ják a kap­cso­la­tot, sor ke­rült már kö­zös, nagy ka­rá­cso­nyi ren­dez­vény­re, 250 gye­rek és fel­nôtt rész­vé­te­lé­vel.
Az igaz­ga­tók el­is­me­rik, hogy azok a szü­lôk, akik az ô hí­vá­suk­ra nem je­len­tek meg, az Ala­pít­vány hí­vá­sá­ra el­men­nek. Em­be­ri kap­cso­la­tok jön­nek lét­re pe­da­gó­gu­sok és ro­ma szü­lôk kö­zött.
1999–2000-ben az Ala­pít­vány 70 fi­a­talt ké­p­zett ki kor­társ se­gí­tô­nek. 2000–2001-ben újabb 10 cso­por­tot in­dí­ta­nak 12-15 fôs lét­szám­mal. A cso­por­tok m?­kö­dé­si el­ve­i­rôl Jó­ni Ti­bor így ír: „Az in­for­má­ció­át­adás egyik alap­el­ve az, hogy az in­for­má­ci­ót ka­pó sze­mély min­dig az in­for­má­ció­for­rás­tól füg­gô­en ér­tel­me­zi az in­for­má­ci­ót. Több ta­nul­mány ki­mu­tat­ta, hogy a köz­ve­tí­tô for­rás hi­te­les­sé­ge és sze­mé­lyes von­ze­re­je fon­tos szem­pont az üze­ne­tet ve­vô sze­mély szá­má­ra. Egyes ku­ta­tók sze­rint a fi­a­ta­lok nem hisz­nek túl­zot­tan a fel­nôt­tek­nek. Ezért a fi­a­ta­lok si­ke­re­seb­ben ad­hat­ják át a de­vi­áns ma­ga­tar­tás meg­elô­zé­sé­rôl szó­ló üze­ne­te­ket sa­ját kor­tár­sa­ik­nak. Ha­tá­sos mo­dell­ként szol­gál­nak az­zal, hogy ôk nem ká­bí­tó­sze­rez­nek. Sôt, ez­zel vi­lá­gos­sá te­szik, hogy a ká­bí­tó­szer-fo­gyasz­tás nem a fi­a­ta­lok nor­má­ja. A fi­a­ta­lok dön­té­se­i­ben, ér­ték­rend­jé­ben, nor­má­i­ban dön­tô, meg­ha­tá­ro­zó té­nye­zô­vé vá­lik a re­fe­ren­cia cso­port, a kor­társ cso­port vé­le­mé­nye. A ro­ma fi­a­ta­lok zár­tabb, ke­vés­bé át­jár­ha­tó cso­port­jai to­vább nö­ve­lik a ro­ma szár­ma­zá­sú, mo­dell­ként szol­gá­ló kor­társ se­gí­tôk je­len­tô­sé­gét.”
Az Ala­pít­vány részt vál­lal a pe­da­gó­gu­sok to­vább­kép­zé­sé­ben. A drog­meg­elô­zés té­ma­kör­ében – kü­lö­nös te­kin­tet­tel a ci­gány­ság élet­kö­rül­mé­nye­i­re – 1998 óta öt al­ka­lom­mal ös­­sze­sen 131 em­ber­nek tar­tot­tak elô­adá­so­kat.
Ter­jesz­tés­re vál­lal­ta az Ala­pít­vány a Pé­csi Ja­nus Pan­no­ni­us Tu­do­mány­egye­tem ro­mo­ló­gia tan­szék­ének akk­re­di­tált kép­zé­si prog­ram­ját ci­gány gyer­me­kek­kel fog­lal­ko­zó pe­da­gó­gu­sok ré­szé­re.
Az Ama­ri Szun­to Ma­ria Ala­pít­ványt Ger­gely De­zsô te­o­ló­gus hoz­ta lét­re, akit csa­lád­gon­do­zó­ként is­mer­tek meg a XIII. ke­rü­le­ti ro­mák, és ta­pasz­tal­ták, hogy a szo­ci­á­lis gon­do­zás ná­la lel­ki gon­do­zást, gond­ja­ik­kal va­ló azo­no­su­lást is je­lent. Az ala­pí­tó ész­re­vet­te, hogy Sz?z Má­ria tisz­te­le­te alap­ve­tô fon­tos­sá­gú a ro­mák hit­vi­lá­gá­ban; úgy vé­li, hogy a ko­rai ván­dor­lá­sok so­rán az ör­mény­or­szá­gi tar­tóz­ko­dás alatt cse­rél­ték fel az in­di­ai Ká­lit a ke­resz­tény is­ten­anyá­val. Ez a vo­nás kész­tet­te Ger­gely De­zsôt ar­ra, hogy 600 év ki­re­kesz­té­sei után meg­pró­bál­ja el­fo­gad­tat­ni a ro­má­kat a ka­to­li­kus egy­ház­zal, a ka­to­li­kus ma­gyar hí­vôk­kel. Több évig vá­gyott és tett kí­sér­le­te­ket ar­ra, hogy le­gyen egy hely, egy ci­gány ká­pol­na, amely az „el­fo­ga­dás szen­té­lye” gya­nánt m?­köd­ne: be­fo­gad­ná a ci­gány kul­tú­rát, és az együtt imád­ko­zó ma­gyar és ro­ma hí­vô­ket. Nem si­ke­rült, és ma már tud­ja, hogy nem is si­ke­rül­he­tett. Az egy­ház csak lel­ki­is­me­re­ti as­­szi­mi­lá­ció árán haj­lan­dó be­fo­gad­ni a hí­vô­ket. Er­re pe­dig a ci­gány nép kép­te­len. „Ha nem le­het h?­bé­res­sé ten­ni a né­pet a te­le­pü­lé­sen – mond­ja –, ho­gyan is gon­dol­hat­tuk, hogy a h?­bé­ri­sé­get su­gár­zó fa­lak von­za­ni fog­ják ôket? És hogy a h?­bé­ri­sé­get vé­dô fô­pász­tor meg fog­ja t?r­ni ezt az in­kul­tu­rá­ciót?” Sze­rin­te a val­lás cél­ja a meg­iga­zu­lás: se­gít­se az em­bert igaz em­ber­ré vál­ni. Mint igaz em­ber, lel­ki­is­me­re­te in­dí­tá­sá­ra füg­get­le­ní­ti az ala­pít­ványt az egy­ház­tól. Se­gí­tô­ként jár a nép kö­zé, aho­va hív­ják, ahol szük­ség van rá. Be­jár né­hány is­ko­lá­ba is. Fel­sô ta­go­za­tos gye­re­kek­nek me­sél a ci­gány­ság tör­té­nel­mé­rôl, ha­gyo­má­nyos mes­ter­sé­ge­i­rôl; hang­sza­la­gon meg­szó­lal­tat­ja ze­né­jü­ket, és be­szél­get a gye­re­kek­kel a nap­ja­ink­ban ta­pasz­tal­ha­tó je­len­sé­gek­rôl. Nem a „más­ság” el­fo­gad­ta­tá­sa a cél­ja; lo­gi­kai kép­te­len­ség­nek tart­ja ezt a ki­fe­je­zést. Mert: mi­hez ké­pest? Mi az olyan­ság? Hisz ab­ban, hogy a gye­re­kek nem ras­­szis­ták, és hit­tel hir­de­ti ne­kik, hogy a ro­ma gye­re­kek nem má­sok. Ha­nem olya­nok – ami­lye­nek.


Diósi Ágnes