Jó szerencsét! 

A kép jobb oldalán a festő

1940. június 27-én cigánynak született Kassán egy kisgyerek, aki korán elvesztette szüleit, saját szavával élve lelencbe, majd nevelôszülôkhöz került. Bár koldulni tanították - rajzolni szeretett -, bányász lett, s attól kezdve sokszor hallotta: Jó szerencsét!

Neki nem hiába köszöntek így, igazán szerencsés, mert soha nem került az elbocsátottak, felszámoltak, átképzettek, átirányítottak vagy egyszeruen kirúgottak közé. Leszázalékolták.

Mert a szénpor nem elôítéletes, nála nincs megkülönböztetés, se elônyös, se hátrányos. Ám - mint tudjuk - a szénpor nem "valaki". De hôsünk igen, s úgy döntött, ha "valaki" beteg, attól még nem kell állandóan feküdni. S mert unatkozni sem akart, festegetni kezdett.

Döbbenten figyelte a színek és a formák kavalkádját a vásznon, sohasem tudta - amíg magába zárta -, hogy ilyenné lehetnek.

Aztán felfedezték, s majdnem belepusztult, mert megmondták Neki, hogy Ô nem Ô. Sôt még más sem, hanem Balázs János.

Ha egyszer engem ilyen megtiszteltetés érne, az örömtôl azt sem tudnám, hová legyek. András tudta.

Ami vásznat elôtalált, széthasogatta, az udvaron összehordva máglyába rakta, meggyújtotta.

Aztán úgy döntött, nem adja fel, megmutatja a sok szakértônek, ki is az a Balogh Balázs András.

Azóta fekete a háttér, mint a bánya sötétje, melybôl a cigányok múltja dereng, s a régi telepek fájdalomba roskadt viskói közt megtört alakok öntik emlékbe a cigány létet.

Ma már sokan ismerik a világon ezeket a képeket, Salgótarján cigány polgára Párizsban is bemutatkozhatott. A város megbecsült roma muvészét legutóbb a József Attila Muvelôdési Központban, kiállításán köszöntötték 60. születésnapja alkalmából. (Sajnálatos szervezési hiba miatt a meghirdetettnél hamarabb bezárt, így csak a vendégkönyvbôl idézhetem a Gagarin Általános Iskola 4/a osztályának a véleményét: "A képek láttán más lett a véleményünk a cigányokról.")

Kedves András!

Tisztelettel köszöntelek a Boldog Új Év(-tized, -század, -ezred) alkalmából, kívánom, hogy januárban a Magyarországi Roma Parlamentben is sokan látogassák meg a Balogh Balázs András festômuvész 60. születésnapja alkalmából megrendezett kiállításodat:

Belecz József